Tavaly ezrével mondtak fel rendőrök, nyomasztó a létszámhiány

Nem hogy a rendvédelmi erőknél tapasztalható munkaerőhiány nem enyhült, de ráadásul az állomány 40 százaléka fontolgatja, hogy leszerel, derült ki a Népszava értesüléseiből.

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) elnöke, Pongó Géza a lapnak elmondta, hogy soha nem volt ekkora létszámhiány a rendőrségnél. Naptári évenként átlagosan kétszázan szereltek le az elmúlt évtizedben, de tavaly a kilépők száma elérte a kétezret.

A nyilatkozatból kiderül az is, hogy a civil állomány 7 százaléka nem írta alá az új kinevezési okmányát, ez az arány a nagyvárosokban nagyobb, vidéken a munkahiány miatt alacsonyabb.

Miután Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkár január elején 5 százalékos béremelést hirdetett meg a rendőröknek, elszabadultak az elégedetlen hangok. Kifogásokat emelt a Független Büntetés-végrehajtási Szakszervezetek Országos Szövetsége, illetve a Független Rendőr Szakszervezet is, utóbbi közölte: az államtitkár bejelentésében elhangzó pozitív csengésű hírekkel szemben ők inkább azt látják, hogy

„az állomány 40%-a, mintegy 17 ezer rendőr idén egyetlen forint illetményemelést sem kap”.

A Zsaruellátón rendőrök százai osztották megmennyit is keresnek valójában, januárban pedig a legtöbb témába vágó kormányzati megszólalásra hasonló módon reagáltak a rendőrök.

Ráadásul felgyorsultak a leszerelések is, részben a rossz bérhelyzet, a létfontosságú pluszkeresetet biztosító túlórák megvágása, illetve a februárban bevezetésre került rendvédelmi igazgatási szolgálati viszony (Riasz) miatt – ez utóbbi a közalkalmazotti viszonyt váltja fel a rendőrök nagy részénél.

Salamon Lajos, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke nemrég nyilatkozott a Mércének hasonló problémákról, amelyből kiderül, hogy a tűzoltóságnál se jobb a helyzet.

Bár a 2015-ben bevezetett 30, majd további 5-5 százalékos (2019-ig összesen 50 százalékos) béremelés kecsegtetőnek tűnt, tavaly a tűzoltó, illetve rendőrállomány több mint fele már semmit sem kapott meg ebből.

„Elmentünk a falig. Innentől ha lenne egy 10-20 százalékos leszerelés, az óriási problémát okozna”

– mondta a Mércének Salamon, aki szerint soha nem volt arra példa, hogy a tűzoltókat toborozni kelljen.

(Népszava)
Címlapkép: MTI/Vajda János
Olvass tovább!