Felháborodtak és félnek a „kifogástalan életviteli” vizsgálat miatt a dolgozók, a szakszervezet bojkottot javasol
A munkáltatói vegzálás apropóján próbálják megszervezni az eddig is kiszolgáltatott helyzetben levő ágazati dolgozókat.
A munkáltatói vegzálás apropóján próbálják megszervezni az eddig is kiszolgáltatott helyzetben levő ágazati dolgozókat.
A mozgáskorlátozottak érdekképviselete szerint az egészségügyi államtitkárság hozzá nem értése újabb károkat okoz a fogyatékos emberek százezreinek.
A kormányhivatal évek óta rengeteg kisgyermekes anya gazdasági helyzetét teszi kilátástalanná azzal, hogy nem ítéli meg a csecsemőgondozási díjat azoknak sem, akiknek járna.
Újfent nagy tömeg vonult ki Magyar tüntetésére.
A Fidesz javaslata első ránézésre egyáltalán nem foglalkozik a gyermekvédelemben dolgozók alulfizetettségével és az állami gondozott gyermekek szociális biztonságával.
Bár törvény nem tiltja, a kórházak jelentős része elzárkózik előle.
Meglepően nyíltan beszélt az államtitkár a problémáról, ennek ellenére az anyabarát szemléletet csak a kis forgalmú szülészeteken vezetnék be.
Pintér minisztériuma rendeletet alkotott a szülészeti ellátás reformjáról. A szakma és az érintettek megkérdezése nélkül.
Úgy kötik az „ellenjavallatok ellenőrzéséhez” a recept felírását, hogy se ellenjavallat, se ellenőrzés nincs. Egyedül a nők megalázása történik rendszerszinten.
Újabb aláírásgyűjtés indult azért, hogy ne kelljen a szülő nőknek az apa és a dúla között választani, ezt ugyanis a törvény nem tiltja, a kórházak viszont igen.