Elvették Borkai Zsolt MOB-tagságát
Lassan mindenhol utoléri a botrány.
Lassan mindenhol utoléri a botrány.
Balogh János ellen egy titokban készített hangfelvétel miatt indult eljárás, amelyen arra próbál rávenni egy vállalkozót, hogy állítson ki számlákat olyan rendezvényekről, amelyeket meg sem rendeztek, majd az azokra felvett összegek egy részét juttassa vissza Balogh zsebébe.
Fürjes Balázs államtitkár szerint semmilyen beruházás megvalósítását nem fogja erőltetni a kormány, amivel a fővárosi önkormányzat nem ért egyet.
A szakszervezetekkel való tárgyalásokra olyan kormányzati tárgyalópartnereket delegálnak, akiknek nincs a megállapodáshoz szükséges felhatalmazásuk és konkrét kérdésekre sem válaszolhatnak.
A 15 ezres kisváros főútja az egyre növekvő autóforgalom miatt kiterjesztett fővárosi főútvonalként működik, amelyen napi 22 ezer jármű halad át, ellehetetlenítve a helyiek közlekedését.
Az ellenzék szerint a polgármesternek be kellene látnia, hogy nem csak a Fideszre, de városára is szégyent hozott.
A június óta sztrájkoló tűzoltók munkakörülményeket, béremelést és megbecsülést követelnek, de a kormányzat nem hajlandó meghallgatni őket.
Úgy tűnik, hamarosan elkezdődhetnek a sokmilliárdnyi adóforintból támogatott debreceni BMW-gyár építési munkálatai.
A DK elnöke sajtótájékoztatót tartott, ahol a választás eredményeit értékelte, illetve üzent a frissen megválasztott ellenzéki polgármestereknek és képviselőknek is.
Igazi ritkaságnak lehettünk szem- és fültanúi Komlón, az „ős-szoci” bányászvárosban, ami már 9 éve fideszes.