Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Felfüggesztett börtönre ítélték az Országos Roma Önkormányzat elnökét vesztegetés miatt

Ez a cikk több mint 4 éves.

Vesztegetés miatt egy év – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte Balogh Jánost, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőjét csütörtökön a Nyíregyházi Törvényszék, az ítélet nem jogerős – írja az MTI.

Balogh ellen egy titokban készített hangfelvétel miatt indult eljárás, amelyen arra próbál rávenni egy ibrányi vállalkozót, hogy állítson ki számlákat olyan rendezvényekről, amelyeket meg sem rendeztek, majd az azokra felvett összegek egy részét juttassa vissza Balogh zsebébe, hogy utána a megmaradt pénzből a Fidesz egyik jelöltje mellett kampányoljon, aktivizálja a cigány szavazókat.

Az ajánlatot elutasító vállalkozónak egy 3,5 millió forint összegű számlát kellett volna kiállítania az ORÖ mint megrendelő részére egy meg nem tartott eseményről. Balogh a férfinak azt mondta, a számlán feltüntetett összeget az önkormányzat átutalná a kft.-nek, melyből megtarthat 600 ezer forintot, a többi pénzt vissza kell adnia neki. Mindezt abból a 81 millió forint  kampánycélú támogatásból, amit az ORÖ a 2018-as országgyűlési választásokat megelőzően az állami költségvetésből kapott.

A felvételen a politikus arról is beszélt, hogy bár szocialista kötődésekkel rendelkezik, de helyben a szabolcsi 2-es számú választókerületben a Fidesz jelöltjét, Vinnai Győzőt támogatja. Balogh a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnökeként még 2013-ban együttműködésre lépett az MSZP-vel, nem sokkal később azonban az MCF Balogh vezetésével a fideszes Farkas Flórián-féle Lungo Dromhoz csatlakozott.

A hangfelvétel itt hallgatható meg:

Az MTI tudósítása szerint súlyosító körülményként értékelte a bíróság a korrupciós bűncselekmények elterjedtségét, valamint azt, hogy a vádlott az önkormányzati szervezet vezetőjeként követte el a bűncselekményt. A bíró megjegyezte ugyanakkor, hogy a vádlott javára értékelték büntetlen előéletét, beismerő vallomását és megbánó magatartását, melynek komolyságát mutatja az a kijelentése is, miszerint „élete legnagyobb szégyenét éli át”.

A bíróság emiatt lehetőséget látott az ügyészi indítványnál enyhébb tartamú és rövidebb próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására. A nem jogerős ítélettel kapcsolatban Balogh és védője három nap gondolkodási időt kért.

A romák körében tavaly nagy felháborodást keltett Balogh János ügye: 2018 áprilisában, a választás előtt fiatal roma értelmiségiek szerveztek tüntetést az ORÖ Dohány utcai székháza elé, hogy így tiltakozzanak a Farkas Flórián emberei által vezetett intézmény ellen és világossá tegyék, hogy a korrupciót és a lopást nem lehet az egész cigánysággal azonosítani, Setét Jenő polgárjogi aktivista pedig nyílt levélben követelte Balogh János távozását az ORÖ éléről.

Címlapkép: MTI / Kovács Tamás