Újra megjelent a Napvilág Kiadónál Polányi Károly A nagy átalakulás: Korunk gazdasági és politikai gyökerei című könyve. Miért olyan nagy dolog ez? Szerzőjét a jobboldali és liberális emlékezet jószerivel elfelejtette, nemzetközi társadalomtudományi körökben mégis meghatározó társadalomkutatóként tartják számon. Mi volt Polányi „bűne”? S miért olyan fontos megértenie a  kritikai társadalomkutatóknak, illetve a politikai baloldalhoz tartozóknak, hogy miben állt Polányi piackritikája? Éber Márk Áron ajánlója.

Polányi Károly könyve The Great Transformation: The Political and Economic Origins of Our Time címmel 1944-ben jelent meg először – New Yorkban. Polányinak kalandos élete volt: Bécsben született 1886-ban, Budapesten nőtt fel, de csak 1919-ig élt Magyarországon. Ahogyan olyan sokan mások is, az első világháború után ő is jobbnak látta elhagyni az országot. 33 éves volt ekkor. Előbb Bécsben, majd Angliában, aztán az Egyesült Államokban és Kanadában élt. 1964-es haláláig (és egészen máig) az egyik legfontosabb gondolkodó, akit a magyar társadalomkutatás a világnak adott. A társadalomkutatást itt most tágan értem, úgy, hogy magába foglalja a társadalom- és gazdaságtörténetet, a történeti és gazdaságantropológiát, a szociológiát, a kritikai politikai gazdaságtant, a társadalomelméletet is. És a világot is tág értelemben, nemcsak az ún. „fejlett nyugatra” gondolva. Szóval joggal lehetnénk nagyon büszkék rá.

Csakhogy a Polányi is olyan név, amelyet Magyarországon kívül jobban ismernek és jobban is becsülnek, mint itthon.

Így van ez számos innen indult kortársa és barátja esetében is; olyan nevekre gondolok, mint például Mannheim Károly, Hauser Arnold, Lukács György és Popper Leó, vagy testvére, Polányi Mihály, illetve felesége, Duczyńska Ilona. A Pollacsek–Polányi-család minden túlzás nélkül legendás: Polányi Károly szülei, testvérei, és leszármazottaik felfoghatatlan mértékben járultak hozzá a magyar és az egyetemes tudományhoz, kultúrához, politikához. Szélesebb rokonságukban és baráti társaságaikban nagyszerű magyarok és világfiak tucatjait találjuk. Mégis, neveik itthon sokszor ismeretlenül csengenek. Olykor csak Karl Polanyiként, Karl Mannheimként, Michael Polanyiként, Georg Lukácsként – hiszen nemzetközileg is így ismerik őket. Ha viszont így nevezzük meg őket, eltakarjuk magyarországi gyökereiket, holott éppen ezt kellene láttatni. Nagyon büszkék lehetnénk rájuk itthon, akár „nemzetileg” is, mégsem vagyunk azok. Ennek pedig legfőképpen világnézeti és politikai okai vannak – de erről később.

Miért olyan fontos ez a megjelenés?

A könyv történetében az a megdöbbentő, hogy az eredeti 1944-es megjelenése után 53 évig nem fordult le magyarra. Sem 1945 és 1948 között nem jelent meg itthon, sem a „fordulat éve” (1948) után, az államszocializmus évei alatt nem adták ki teljes egészében, csak egy-egy részletét. Aztán jó ideig még a rendszerváltás után sem. Csak 1997-ben jelent meg teljes egészében, ám akkor is magánkiadásban, Mészáros Gábornak köszönhetően, Pap Mária fordításában.

Aztán 2001-ben, a Nobel-díjas közgazdász, Joseph E. Stiglitz új előszavával ismét megjelent az angol eredeti, a Napvilág Kiadó pedig bölcsen átvette a gondozás feladatát itthon, és 2004-ben másodjára is kiadta. Aztán ez is elfogyott a könyvesboltok polcairól. Megint hiányzott a könyv, az antikváriumokban és az online könyvpiacon az elmúlt években ismét az egekbe szökött az ára. Most immár a harmadik magyar kiadás is megjelent – így már sokkal könnyebben elérhető lesz. Ezért olyan nagy dolog, hogy újra hozzáférhető.

Miért olyan fontos ez a könyv?

A kötet alcímében a „korunk” még a második világháborúra és annak végére vonatkozik. Az elemzés előtörténetként valahol a 16. században kezdődik, de

Polányi végső soron azt próbálja megérteni, hogy a huszadik század első fele miért és hogyan torkollott összeomlásba és fasizmusba.

Miért omlott össze a 19. század liberális világrendje? Mi magyarázza az 1917 utáni bolsevik áttörést, illetve a két világháború közötti fasizmust? Egyáltalán: mi magyarázza az ezt keretező két világháborút? Ezekre az igazán nagy kérdésekre kínál választ a könyv. Egyszerre történetit, gazdaságtanit, politikait és társadalmit. Mint minden összetett és jó elemzés, ez is sok szálat mozgat, bont szét, majd fűz össze. Ezért aztán nehéz olvasmány, komoly összpontosítást és erőfeszítést igényel. (Anno bő egy hétig olvastam és jegyzeteltem, lassan és alaposan, hogy mélységében is fel tudjam fogni.) A jó hírem viszont az, hogy tökéletesen megéri átrágni magunkat rajta!

Nem kezdem el itt összefoglalni, hogy Polányi kimutatja:

a piac nem természetes, nem adott öröktől fogva, nem önmagától jött létre, nem Istentől való és nem is önnemző valami.

A főáramú piaci ortodoxiában jól képzett közgazdászok máig meglepődnek, nem hiszik el, elhallgatják, letagadják. Azt sem kezdem el összefoglalni, hogy mi is az a „kettős mozgás” (double movement), milyen társadalmi, gazdasági és politikai erők hajtják előre a piacosítást, a piaci terjeszkedést, a természet és a társadalom áruvá alakítását (kommodifikációját), illetve, hogy az erre adott reakciót, a társadalom önvédelmét miféle ellenmozgásként értelmezi Polányi. Ez ugyanis elolvasható a Wikipedián is. Ráadásul szerencsére itt-ott ma is tananyag, ha nem is a kellő mélységben, és nem is a kellően tág összefüggésekbe ágyazva. A piac és a gazdaság társadalmi beágyazottságának, illetve kiágyazódásának történeti folyamatáról sem írok itt részletesebben, és a visszaágyazás politikai ígéreteiről sem. Arról sem, hogy a társadalmak gazdasági integrációjának négyféle formája – a háztartások (oikosok) naturális önellátása, a jobbára horizontális integrációt biztosító viszonosság (reciprocitás), a központosított elvonás, majd újraelosztás (redisztribúció), valamint a piaci árucsere – valójában mindig egy sajátos mintázatot alkot, mozaikot, ahol is ez a mintázat, az összetétel, a vegyesség jellege a kérdés.

Ez is nagyszerűen hozzáférhető, mások mellett Melegh Attila, Gareth Dale, Chris Hann, Sárkány Mihály, Ferge Zsuzsa, Szelényi Iván, Szalai Erzsébet, Böröcz József, Ferber Katalin, Tallár Ferenc, Lányi András, Scheiring Gábor, Fábry Ádám és a Helyzet Műhely remek munkáiból is kiolvasható (közülük sok magyarul az Eszmélet folyóiratban, a Fordulat folyóiratban, itt-ott a Replikában is, meg a Mércén, az Új Egyenlőségen olvasható). És még arról sem írok most részletesebben, hogy mindez, különösen a kettős mozgás, miért halálosan aktuális ma. Mert ha belekezdenék, akkor azonnal jönnének olyan nevek, mint Orbán Viktor és Magyar Péter, Kapitány István és Nagy Márton, Szijjártó Péter és Orbán Anita, Magyar Bálint és Békés Márton, Donald J. Trump és Ursula von der Leyen, Emmanuel Macron és Hszi Csin-ping, Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij – és onnantól már nem Polányiról és korszakos művéről lenne szó… Annyit írok csak, hogy

a „korunk”, ami eredetileg az 1944-ig ívelő történetet jelentette, ma is aktuális.

Például a piacosítás és a fasizálódás dialektikája.

Szóval maradjunk csak Polányi Károlynál és e művénél, mert ránk fér. Itthon ugyanis kevesen ismerik, kevesebben értik és még kevesebben szeretik A nagy átalakulást. Polányi ugyanis kellemetlen dolgokat írt, pontosabban: amit írt, az az elmúlt évtizedekben is és ma is kellemetlenül hat a politikai elköteleződések megszokott érveit hangoztatókra. Polányi ugyanis egyáltalán nem illik bele sem a nemzeti jobboldal pantheonjába, sem a piaci liberálisok identitásképző és -megerősítő önértelmezésébe.

De még a baloldaliba sem egykönnyen. Ha igazán beleillett volna, akkor csak sikerült volna összehozni egy teljes magyar fordítást az államszocializmus éveiben – kiadták volna a korban megszokott módon (gondosan, színvonalas fordításban, mondjuk negyvenezer példányban). De nem illett eléggé oda sem, talán mert amikor erre először mód nyílott volna, 1962–1963 után, amikor kétszer is hazalátogatott feleségével, Ilonával, akkor itthon már éppen a piaci reformokat tervezgették, ez a könyv viszont az akkori törekvésekkel éppen ellentétes irányba mutatott. Szóval Polányit és e művét sokszor a baloldal is mostohán kezelte, különösen a baloldali politika. A szellemi baloldal pontosan tudja, hogy hol van Polányi helye: a legfelső polcon. Ugyanott, ahová a zöld és ökológiai kritika is helyezi – nagyon helyesen. Igazán hadilábon csak a két jobboldal áll Polányival.

Vajon miért?

Nos, sem a nemzeti jobboldalnak, sem a piaci jobboldalnak nem tetszik, amit Polányi tett, írt és mondott. Legalábbis nem nagyon szeretik megismerni és elismerni a munkásságát. Hasonlóan ahhoz, ahogyan Lukácsot, Mannheimet, Hausert, Szabó Ervint, Duczyńska Ilonát sem veszi be egykönnyen a gyomruk, ha egyáltalán, mert sehogyan sem illenek bele az identitásképző, illetve emlékezetpolitikai sémáikba. Polányi már a Galilei Kör első elnökeként sem ott állt, ahol e kétfajta jobboldaliak egy igazi hőst látni szeretnének. Későbbi írásaiból még kevésbé lehet kiolvasni a piacok imádatát vagy a dicső nemzeti múlt iránti rajongást.

A piachitű liberálisok jobbára ismerik Polányi Károly nevét – de annál kevésbé szeretik a könyveit. (Jó példa erre a szociológus Kemény István, aki egy kései interjújában kertelés nélkül fejezte ki ellenszenvét.) De ők legalább nagyjából tudják, hogy ki az a Polányi Károly – még ha azt is pontosan tudni vélik, hogy tévedett. Naná, hogy tévedett, hiszen mindig a piacnak és a híveinek van igaza!

A nagymagyar nemzethívők ezzel szemben általában azt sem tudják, kiről van szó. E két szélső pólus közt szerencsére nagyszerű elmélet- és eszmetörténész elemzői is vannak és voltak az elmúlt évtizedekben, akik Polányit és kortársait mélyen és alaposan bemutatták – mások mellett Vezér Erzsébet, Karádi Éva, Litván György, Gyurgyák János, Nagy J. Endre, Wessely Anna. Csakhogy az ő szavuk ma nem hallatszik kellően a közéleti-politikai csetepatékban, mondandójukat pedig mindeddig sajnos nem hallották meg elegen.

Az egyik ok, amiért a piachívők és a jobboldali liberálisok sosem voltak képesek befogadni Polányit, szerintem az, hogy

Polányi „ördögi malomnak” (satanic mill) nevezte a piacot.

Nemcsak így nevezte, ki is mutatta, hogy miként működött-működik sátáni őrlőgépként, ha szabadjára engedik. Ahelyett, hogy Polányi a globális történeti tapasztalatoktól nagyvonalúan eltekintve csodálta és lelkesedett volna érte, alapos történeti elemzést végzett, amiben azt írta, hogy e sötét, sátáni malmok ledarálják a természetet és a társadalmat. A természetet nyersanyaggá, erőforrássá, adható és vehető áruvá, szennyezett hulladékká őrölik, a társadalmat pedig munkaerőáru-hordozóvá, munkássá, „migránssá”, bevándorlóvá, vándormunkássá, pauperré darálják. Polányi ezt írta a kapitalizmusról, pontosabban arról a rezsimről, amelynek integrációját a szabadpiac utópiájára bízzák. Ebből a kizárólag a piacra bízott integrációból lett az igazi, brutális társadalmi dezintegráció – írta Polányi. Ebben a szellemben írt William Blake is („dark Satanic Mills”), amikor nevezetes költeményében („And did those feet in ancient time”) az iszonyatot szerette volna ábrázolni. Csakhogy ő nem a piacról írt, hanem az ipari forradalom Angliájában szerzett borzasztó tapasztalatairól, látomásosan. Polányi mutatta ki és kapcsolta össze ezt az iszonyatot a piaccal. Azzal, ami a főáramú gazdaságtankönyvekben szabad és tiszta, önmagát kizárólag saját árain keresztül szabályozó rendszerként van bemutatva, és amelynek csodálatát számos, harcosan piacpárti közgazdász lenyűgöző esztétikai élményként írt le. Ennek mágikus-misztikus erejét ugyanúgy tisztelni kell a piaci jobboldal (liberálisok) szerint, ahogyan az etnonacionalista-szuverenista jobboldaliak a nemzetet és annak dicső múltját imádják.

És hogy ez utóbbi tábor miért nem tud Polányival mihez kezdeni? Alighanem ennek ahhoz lesz köze, hogy Polányi fiatalon szabadgondolkodó volt, a nacionalista és klerikális reakció éles kritikusa, aztán polgári radikális lett, majd következetesen egész életében végig baloldali volt. Változó intenzitással ugyan, de változtathatatlanul a társadalmi emancipáció híve, a természetet és a társadalmat áruvá őrlő tőkés piaci rendszerek éles kritikusa volt. Nem volt forradalmár, mint felesége, Duczyńska Ilona, de radikális bírálója volt a tőkés árutermelésnek és a szabadjára engedett piaci árucserének. És közben magyar is volt, persze olyan magyar, akire a nagynemzeti radikálisok azt szokták legyintve mondani, hogy „csak egy zsidó”. Nos, innen nézve fontosak Polányi Károly 1960-ban írt szavai:

„Ami lettem, magyar földön lettem. Magyar életek adtak értelmet életemnek. Ami hibát netán elkövettem, mások fizettek itt érte. Ami jót akartam, itt teljesedjék. Ami keveset a nagyvilágnak adtam, ide térjen vissza.”

Köszönet a Napvilág Kiadónak, hogy újra kiadta ezt a könyvet! Köszönet személy szerint is Schneider Mártának, Klopfer Juditnak, az első kiadó Mészáros Gábornak és a fordító Pap Máriának! Igazán itt az ideje, hogy amit Polányi Károly a nagyvilágnak adott, nagy megbecsülés mellett térhessen haza.