Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Diószegi-Horváth Nóra: A Mérce mindannyiunké

A Mérce egy közösség. A magyar sajtópiacon egyedülálló módon hoztuk létre, közös akarattal, olvasói támogatással, a semmiből. Elvek mentén dolgozunk, ami elcsépeltnek hangozhat, de valójában nem az: a mindennapjaink mozgatórugója, hogy kivétel nélkül, elkötelezetten hiszünk a baloldali értékekben, az egyenlőség és igazságosság szükségességében, a szolidaritás erejében. És ha úgy érezzük (márpedig mostanában bőven van rá okunk, hogy így érezzük), hogy ezek az értékek csorbulnak, akkor azt szóvá tesszük.

Ez a Mérce kívülről.

Belülről persze egy kicsit más. Mert a Mérce tényleg egy közösség, amely többről szól, mint emberek egymás melletti munkájáról. Mert órákat tudunk vitatkozni a klímaváltozás kapcsán az egyéni felelősség és a politika szerepéről. Mert már fél 12-kor mindenki éhes, és nem tudunk koncentrálni, amíg meg nem ebédelünk. Mert magunk takarítjuk az irodánkat (úgy, ahogy), és közösen utáljuk a poloskákat, akik most éppen téli álmot alszanak a téglafal repedéseiben. Rossz szóviccekben verhetetlenek vagyunk, futónövényeket nevelünk az ablakpárkányon, elfelejtjük kikapcsolni a kávéfőzőt, és elvonuláson (vagy bármilyen random bulin, ahol a helyzet úgy kívánja) boldogan énekeljük az Internacionálét. Ja, és bármikor tudunk aludni a szerkesztőségi kanapén.

Sokfélék vagyunk, sok mindent csináltunk már külön-külön, de valahogy abban a ritka szerencsés helyzetben vagyunk, hogy megtaláltuk egymást, és együtt létrehozhatunk napról napra valami olyat, amiben mindannyian hiszünk.

És a Mérce még ennél is több. Több a szerkesztőség tagjainál is, hiszen vannak olvasói, akik értik és érzik, hogy szükség van egy baloldali lapra, ami következetesen, megalkuvás nélkül képes működni. És ott van az a rengeteg ember, aki ha kell, önkéntesen, szabadidőt és energiát tesz a Mércébe, hogy segítse a munkánkat, akár országhatárokon átívelve is. Szervezetek, akikhez bármikor fordulhatunk, ha segítségre van szükségünk egy adott témában. Barátok, bajtársak, aktivisták, civilek – felsorolni is nehéz őket, de mind hozzátesznek valamit magukból a közösségünkhöz, ami így válik egyedivé és megismételhetetlenné.

Mi így, együtt vagyunk a Mérce.

A múlt héten bejelentettük, hogy Jámbor András november 30-ig főszerkesztője a lapnak, december elsejétől én veszem át tőle ezt a feladatot.

Az azóta eltelt napokban többen is megkérdezték tőlem, hogy hogyan fogjuk pótolni a Jámbit. Nem fogjuk. Azért nem, mert nem lehet. Az, hogy ma a Mérce létezik, elképzelhetetlen lenne a Jámbi nélkül, aki úgy építette fel ezt a szervezetet, ahogy arra más nem lett volna képes. Épp ezért ma még én sem tudom, hogy holnap, amikor reggel hétindító értekezletet tartunk majd, és ő nem lesz ott, mit fogunk csinálni. Borzasztóan félek attól a pillanattól.

Más lesz a Mérce sok szempontból, más lesz az a reggeli értekezlet, és más lesz az ebédelés, és más lesz a közösségünk is.

Én egy dolog miatt vagyok nyugodt (miközben persze, ezer dolog miatt aggódom halálra magam). A Mérce nem lesz már sosem ugyanolyan, de az elveinkből nem engedünk: továbbra is demokratikusan, közösségi alapon működő, a baloldali értékek iránt elkötelezett, befogadó és elfogadó közösség maradunk, és igyekszünk mindezt legalább ugyanolyan jól csinálni, ahogy azt sok évvel ezelőtt a Jámbi megálmodta.

Amikor a Mérce munkatársai megszavazták, hogy Pap Szilárd Istvánnal mint főszerkesztő-helyettessel, és Balázs Annával mint operatív igazgatóval vezessük tovább a Mércét, időt kértünk tőlük. Időt arra, hogy a szerkesztőséggel közösen megtalálhassuk azt az utat, ahogyan a Mérce a jövőben működni tud.

Ezt kérjük az olvasóktól is. Időt és támogatást, hogy legjobb tudásunk szerint, ugyanazon elvek és elképzelések alapján folytathassuk a munkát, de az óhatatlan változás következményeként újratervezhessük a lapot, a napi működésünket, a rövid- és hosszútávú stratégiánkat.

Egy újság mindig a bizalomról szól újságíró és olvasó között. Különösen igaz ez ránk, hiszen a belénk vetett bizalmat olvasóink konkrétan azzal fejezik ki, hogy fenntartanak minket.

A felelősséget maximálisan átérezve igyekszünk tehát ennek a bizalomnak a továbbiakban is megfelelni.

Terveink vannak, rengeteg. Persze, ahogy az eddig is zajlott mifelénk, úgyis csak működés közben derül ki, hogy ezekből mi az, amit megtartunk majd, és mi az, amit inkább el kell felejtenünk. De a következő hónapok tele vannak fontos, izgalmas kihívásokkal számunkra.

Épp lezárunk egy komoly, rengeteg energiát igénylő projektet, amelynek fő célja az, hogy a jövőben még aktívabban bevonhassuk olvasóinkat is a Mérce életébe. Decemberben kiemelten foglalkozunk majd a rabszolgatörvény elleni tüntetéshullám egy éves évfordulójával, hiszen mindig is kiálltunk a munkások harca mellett, és így lesz ez a továbbiakban is. Tovább kísérletezünk a videóműsorainkkal, tervezzük saját anyagaink fejlesztését, kapcsolatokat építünk kelet-európai balos lapokkal, és megannyi más elképzelésünk is van, amivel még jobbá tehetjük a Mércét.

Mindezek mellett pedig újra kell gondolnunk, hogy az őszi önkormányzati választás után baloldali lapként hogyan viszonyuljunk a megváltozott politikai környezethez, hogyan tudjuk a baloldali értékeket megfelelően képviselni, és ha kell, a továbbiakban is számon kérni a hatalmi-döntéshozói pozícióban lévőkön.

Szóval van dolgunk bőven.

A Mérce nagy kihívás előtt áll, hiszen elengedtünk egy főszerkesztőt, aki pótolhatatlan számunkra. De folytatjuk a munkát, és új lendülettel vetjük bele magunkat az előttünk álló időszakba.

Arra kérem az olvasóinkat is, hogy tartsanak velünk, kövessék a munkánkat, higgyenek bennünk a jövőben is. Mert a Mérce mindannyiunké.

Olvass tovább!