Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Attól nem lesznek szabadabbak a magyarok, ha az állam védelmet ígér, de nem adja meg nekik Válasz Orbán Balázsnak

Ez a cikk több mint 1 éves.

Érdekes polémia alakult ki az Indexen a TASZ munkatársa, Szabó Máté Dániel és Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára között, annak a törvényjavaslatnak a kapcsán, amely átalakítaná a magyar alkotmánybíráskodás gyakorlatát. Ahogy arról mi is beszámoltunk, a salátatörvénybe rejtett előterjesztés lehetővé tenné, hogy az eddigi gyakorlattól eltérve a közhatalmat gyakorló szervek (pl. rendőrség, kormányhivatalok, stb.) is az AB-hez forduljanak jogaik megsértésére hivatkozva.

Szabó alapállítása, hogy a kormányzat „troll-jogalkotást” hajt végre, ugyanis hagyományosan az alkotmányosság feladata, hogy az állampolgárok jogait védje az állami, közhatalmi túlterjeszkedéstől.

„(A)z új alkotmányjogi panasz valójában a polgár jogainak ellenében, egyúttal a hatóságok védelmében működik majd. A hatóságot védi a polgártól és az ő jogait érvényesítő bírósági ítélettől” – véli a jogvédő szervezet szakértője.

Erre válaszként jelent meg hétfőn Orbán Balázs érvelése, amelyben a miniszterhelyettes amellett teszi le a garast, hogy a 21. századi átalakulások közepette szükség van az alkotmányosság jelentésének újraértékelésére is. Orbán elismeri Szabó azon állítását, hogy az alkotmányjog elsődleges feladata a polgárok védelme a hatalommal szemben – nehezen is tehetne másképp, hiszen akkor egy több évszázados európai jogi-politikai hagyománnyal menne szembe, amelynek kiterjedt irodalma aprólékosan taglalja a korlátozott kormányzás (limited government), a hatalmi ágak szétválasztásának, illetve a hatalommal szembeni egyéni autonómiának a fontosságát egy jól működő politikai közösség számára.

Lehetne arról is beszélni, hogy a jelenlegi alkotmányos berendezkedés – a most belengetett módosítás nélkül is – mennyire felel meg ezeknek a követelményeknek, elég csak Kövér László nemrégiben tett kijelentéseire gondolnunk, amelyekben „hülyeségnek” nevezte a „fékek és egyensúlyok” rendszerét.

Erről a kérdésről azonban az elmúlt években, a NER kiépülése során rengeteg vita folyt, és részben ez a tétje az EU által a magyar kormánnyal szemben indított hetes cikkely szerinti eljárásnak is, úgyhogy ennek taglalásába most nem mennék bele.

Már csak azért sem, mert Orbán szövegében több érdekes és megfontolandó állítás is olvasható, amelyekre ha csupán elvi szempontból nézünk, akkor megszívlelendőnek is tarthatnánk, ám a kormány elmúlt évekbeli gyakorlatával együtt olvasva nemhogy eloszlatná a Szabó által felvetett aggályokat, de egyenesen újabb kérdéseket vet fel.

Orbán szerint idejemúlt az szembeállítás, amely Szabó érvelésének mélyén rejlik, és amely a természetétől fogva túlterjeszkedő államot és a nála jelentősen gyengébb állampolgárt helyezi ütközőpályára. A miniszterhelyettes ugyanis úgy véli, megjelent egy harmadik, globális dimenzió is, amely alapvetően rajzolja át állam és polgár viszonyát, és emiatt az alkotmányosság tartalmát is.

„Az egyre erősebb szupranacionális intézmények, nemzetközi pénzügyi rendszer és globális üzleti működési modellek, az új típusú média térnyerése és a különböző külső fenyegetések révén ugyanis most már olyan korban élünk, amikor az egyén mellett az állami működés védelme is nélkülözhetetlen az egyéneket megillető alapjogok és a politikai közösségek szabadságának megóvásához ” – írja Orbán.

Más szóval tehát arról van szó, hogy az egyének jogaira ma már nemcsak az állam, de rengeteg állam fölötti, annál sokkal kevésbé ellenőrizhető és elszámoltatható szereplő hatalma is veszélyt jelent, és utóbbiak kivédéséhez szükség van arra, hogy az adott állami szervek erőteljesebben léphessenek fel ezekkel a szupranacionális szereplőkkel szemben polgáraik védelmében.

Sok tekintetben egyet is tudunk érteni ezekkel az érvekkel, hiszen rengeteg olyan példát tudunk hozni arra, hogyan is sérthetik ezek a globális szereplők az egyének érdekeit anélkül, hogy érdemi védekezési lehetőségünk lenne ellene. Hogyan befolyásolhatnánk magyar állampolgárként az Indonéziától Brazíliáig súlyos környezetkárosítást végző multikat, annak ellenére, hogy tudjuk, káros tevékenységük a mi egészséges környezethez való jogunkat is sérti? Az esőerdők kiirtásának hatásai, a gigantikus mennyiségű széndioxid-kibocsátás hatásai ugyanis nem állnak meg az országhatárokon.

Ha azonban figyelembe vesszük a Fidesz-kormányok szuverenista diskurzusainak jellemzőit, akkor könnyű belátni, hogy ez a fajta látásmód mindig az egyén jogai fölé helyezi a politikai közösség elitek által szavakba öntött, elképzelt érdekeit, és emiatt minden okunk megvan arra, hogy szkeptikusak legyünk Orbán Balázs kijelentéseivel kapcsolatban.

Ha igaz az, hogy az állam vs. egyén szembeállítás nem minden esetben állja meg a helyét a 21. században, akkor joggal gondolkodhatunk el azon, hogy vajon a szupranacionális erők vs. államok + polgárok szembeállítás, amelyet cikkében Orbán megrajzol, mennyiben érvényes.

Mint fent már jeleztem, abban nincs vitám az államtitkárral, hogy az államok feletti szereplők valódi veszélyt jelenthetnek a legalapvetőbb jogainkra, de az korántsem magától értetődő, hogy az állam tényleg a polgárai és nem a szupranacionális aktorok mellett áll.

Vegyük például a kormány munkavállalói politikáját. Orbán Balázs a nemzetközi üzleti, nagyvállalati aktorokat is veszélyforrásként említi, és ebben nem is téved. Csakhogy a magyar kormány az elmúlt években egyebet sem tett, mint saját polgárainak jogait áldozta fel a multinacionális tőke, a „befektetések” és a „versenyképesség” oltárán. Ennek egyik legélesebb példája a tavaly decemberben elfogadott rabszolgatörvény volt, de említhetnénk a sztrájkjog korábbi korlátozását, a dolgozói érdekérvényesítés (úgy is mint: szakszervezetiség) terének szűkítését.

A dunaújvárosi Hankook szakszervezetet alapítani akaró dolgozói esetében a kormány kiállt a munkások jogai mellet, vagy épp a multival cinkos módon hallgatott? A mind a mai napig szenvedő és tiltakozó devizahitelesek esetében vajon a bankok vagy az emberek mellé állt a kormány?

Innen nézve teljesen indokolatlan az a magabiztosság, amellyel Orbán Balázs a magyar állampolgárok bizalmát kéri az új alkotmánybírósági gyakorlat kapcsán. A belengetett módosítások – ahogy Szabó Máté is jelezte – igen alkalmasak arra, hogy az állam polgárok kárára végzett túlterjeszkedését szentesítse, és

az elmúlt évek tapasztalatai  alapján semmi okunk nincsen azt hinni, hogy a magyar állam szervei ezzel a lehetőséggel nem a polgárok kárára és a nagy multik javára fog élni.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne lenne szükségünk olyan alkotmányossági garanciákra, amely megvédi ezeket a polgárokat a globális üzleti, pénzügyi vállalkozások és tech-konglomerátumok káros, elnyomó és kizsákmányoló tevékenységével szemben.

Ehhez azonban első lépésként a már meglévő alkotmányossági eszközök kibővítésére, tényleges alkalmazására lenne szükség. Olyan dolgokra gondolok, mint a szociális jogok erősebb garantálása az alaptörvény szövegében, illetve az Alkotmánybíróság és a rendes bíróságok ítélkezési gyakorlatában.

Emellett olyan nemzetközi együttműködésekre van szükség, például az Európai Unió szintjén, amelyekről a magyar kormány rendre rosszallóan nyilatkozik. Brüsszel az elmúlt években tett néhány lépést afelé, hogy megregulázza a nagy multikat (emlékezetes például az Apple és a Google elleni fellépés), ám a Fidesszel rokon európai jobboldal ezt általában versenyképességi alapon kárhoztatja.

Vagy ott vannak például a szabadkereskedelmi egyezmények, amelyek sok esetben kivonják a rendes bíráskodás alól a gazdasági tevékenységeket, és ezzel fogyasztóvédelmi, egészségügyi és környezetvédelmi szempontok (állampolgári jogok) érvényesítését teszik lehetetlenné. A magyar kormány lelkes támogatója ezeknek a szabadkereskedelmi egyezményeknek – ahogy azt legutóbb Szijjártó Péter múlt héten demonstrálta.

Az is világos, hogy a Fidesz jelenleg nagy haraggal tekint a nagy közösségi médiaplatformokra, ám e a politikai ellenszenv még szintén nem elegendő indok az alkotmányosság alapelveinek átírására.

Az elmúlt években viszont itt a Mércén is rengeteg alkalommal kritizáltuk ezeket a médiaplatformokat, épp a felhasználóik alapvetően jogainak megsértése miatt (is). Ebben az esetben viszont tényleg elképzelhetetlen a nemzetközi együttműködés.

Csak szemléltetésképp: az Európai Unió Bírósága októberben hozott döntést, amely kikényszeríti az európai polgárok virtuális szférabeli „elfelejtéshez való jogát”. Vagyis előírta, hogy amennyiben a platformon megjelenő valamilyen tartalom sérti egy adott ember személyiségi jogait, és ezt a jogsértés egy bíróság is kimondja, úgy a Facebooknak kötelessége eltávolítani az inkriminált tartalmat nemcsak az adott országban, de a világ minden pontján.

Ez hatalmas előrelépés az uniós állampolgárok számára, ám a világ más tájain élő embereket továbbra is kiszolgáltatott helyzetben hagy. Amire lehet azt mondani, hogy ez nem a magyar állam baja, de azt látni kell, hogy ezek a fajta jogérvényesítési egyenlőtlenségek jelentősen függnek a globális politikai hierarchiáktól és gazdasági munkamegosztási sémáktól.

Minél lejjebb helyezkedik el egy ország ebben a táplálékláncban, annál kisebb esélye van arra, hogy saját maga vagy polgárai érdekeit, jogait érvényesítse.

A nagyvállalatok úgy trappolnak végig a globális Dél országainak lakóin, ahogy nem szégyellik, és Magyarország hozzájuk viszonyított jobb helyzete is inkább abból fakad, hogy tagjai vagyunk egy közösségnek, az EU-nak, amely viszont a tápláléklánc viszonylag magasabb pontján van.

Bármennyire is elegáns tehát az Orbán Balázs érvelésének íve, a kérdések maradnak – ezek közül is a legfontosabb:

mi garantálja, hogy az állami szervek tényleg nem a polgárok kárára fog élni új jogi lehetőségekkel?

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs