Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Úzvölgyi katonatemető: ez már nagyon nem tréfadolog

Pár héttel az európai parlamenti választások és a romániai antikorrupciós népszavazás előtt robbant a botrány Székelyföldön, miután a szomszédos moldvai Bákó megye egyik településének, Dormánfalvának (Dărmănești) a kisebbik kormánypárthoz tartozó polgármestere román parcellát létesített a főként első világháborús magyar katonasírokat magába foglaló úzvölgyi katonatemetőben. Bár a temető és az annak otthont adó, mára lakatlan Úzvölgye település közigazgatásilag a magyar többségű Hargita megyei Csíkszentmártonhoz tartozik, a földrajzilag közelebb fekvő Dormánfalva vezetője birtokba vette a területet és építési engedélyt adott ki rá. A polgármester lépéseit azóta több hatóság, köztük a védelmi minisztérium is jogsértőnek nyilvánította – de hiába.

A választási kampány során a konfliktust mind román, mind pedig magyar politikusok saját szavazótáboruk mozgósítására használták, a másik féltől való félelemet használva fel arra, hogy szavazásra buzdítsák az embereket.

De ami a Romániában nem ritkaságszámba menő kampánynyilatkozat-háborúnak indult, az tegnap sokkal ijesztőbb fordulatot vett, miután magyar és román demonstrálók is összegyűltek a helyszínen, utóbbiak betörtek a temetőbe, és fenyegetően léptek fel a magyar tiltakozókkal szemben (kövek röpültek, zászlóbotokkal bökdöstek a magyarok felé).

Délután közel ezres székelyföldi csoport élőláncot vont a temető bejáratához, hogy megakadályozzák a román parcella (pár tucat betonkereszt és egy emlékmű) felavatását, Moldva felől pedig enyhén nagyobb tömeg érkezett az avatásra. A nagyszámú rendőri erők egy ideig elválasztották a két csoportot, ám végül a sajtóban focihuligán külsejű emberekként aposztrofált román tüntetők a temető másik oldalán bejutottak, majd felfeszítették a bejáratként szolgáló székelykaput, amin keresztül a teljes tömeg bevonult a temetőbe.

A sajtóban és a közösségi médiában megjelent felvételekből látható, csak a véletlen és a jószerencse okozta, hogy nem alakult ki komolyabb összecsapás a helyszínen.

A magyar demonstrálók hátrébb húzódtak a bejárattól, később együtt el is hagyták a helyszínt, a temetőbe benyomulók pedig végül szertartásosan felavatták a parcellát.

A magyar külügy azóta tiltakozó jegyzéket adott át a román kollégáinak, a budapesti román nagykövetet is bekérették, a romániai magyar politikusok pedig a belügyminiszter és a Hargita megyei prefektus lemondását követelik.

A kampány idején a politikai vezetők által jól felfogott önérdekből szított konfliktuson túl rengeteg tényező van, amely megmagyarázza a kialakult helyzetet. Románia tavaly ünnepelte Nagy-Románia létrejöttének századik évfordulóját, az egy éves programsorozat önmagában megteremtett egy feszültebb alaphangulatot, még ha a román államigazgatás notórius hatékonytalansága kisebbítette is az országos ünnepségek tekintélyét.

A temető elhelyezkedése különösen alkalmassá teszi arra, hogy szimbolikus térfoglalási és térmegőrzési kísérletek terepe legyen. A magyar többségű, kisebbségvédelmi és autonomista törekvésekkel fellépő Székelyföld keleti határán fekvő Úzvölgye a versengő történeti emlékezetek szempontjából jelentős terep, amelyre rárakódnak az elmúlt évtizedek politikai küzdelmei is.

A katonatemetők ezek miatt az emlékezetpolitikai rétegek miatt alapból gyakran konfliktusok helyszínéül szolgálnak, ebben az esetben pedig a rendszerváltás utáni kisebbségpolitikai törekvések (kisebbségi nemzetépítés és autonómiatörekvések) és a román nacionalizmus szereplői is szimbolikusan töltött zónává teszik a Székelyföld és Moldva közötti határrégiót. Mindkét tüntetői csoport – a maga politikai narratíváiból kiindulva – tulajdonjogot formálhat a terület fölött, mindkét fél a sajátja védelme / birtokbavételeként keretezheti az ügyet, egy nagyobb, regionális és országos léptékű probléma metaforájaként.

A konfliktus különösen válságos időszakban történik, Románia az elmúlt évek egyik legmélyebb politikai válságát éli át, a Moldva jelentős részét feudális birtokként ellenőrző nagyobbik román kormánypárt (Szociáldemokrata Párt, PSD) nagyhatalmú vezetőjét épp múlt hétfőn ítélték jogerősen 3 év 6 hónap letöltendő börtönbüntetésre korrupció miatt. A hatalmában meggyengült, a magyarellenes nacionalizmustól amúgy sem távol álló PSD apparátusa számára tehát különösen jó szolgálatot tehet egy etnikai színezetű konfliktus. És ugyanez elmondható néhány másik kisebb pártra, például az EP-választáson küszöb alatt maradt kisebbik kormánypártra, az ALDE-ra, de Traian Băsescu ex-elnök törpepártjára, a Népi Mozgalom Pártjára is.

És bár a legalapvetőbb morális imperatívusz, hogy holtak emlékével, temetőkkel és katonatemetőkkel nem szemétkedünk, kétségtelenül a magyar politikai vezetők által megfogalmazott kérések jogosságát támasztja alá, a székelyföldi politikai elit legitimációja szempontjából is fontos ez az ügy.

A közösségi médiában nem ritka az 1990-es marosvásárhelyi összecsapások és magyarellenes pogrom felemlegetése, a helyzet szerencsére még nem tart ott. Egy-egy ilyen szimbolikus, agyonmediatizált egymásnak feszülés azonban nagyon veszélyes, hiszen egy egész társadalomban lehet képes aktiválni a kölcsönös szembenállás kategóriáit. Ilyen szimbolikus jelentőségű események szoktak szerepet játszani abban, hogy a hétköznapi élet kategóriái (szomszéd, rokon, barát, stb.) az egymást kizáró etnikai (román vs. magyar) kategóriákra egyszerűsödnek le, ennek pedig messzemenő következményei lehetnek.

Az elkövetkező napok és hetek fogják eldönteni, hogy három évtized alatt mennyit és milyen irányba változott a romániai társadalom, annak többségi és kisebbségi szegmensei egyaránt. Reméljük, hogy sokat, és jó irányba.

Ha a hétköznapi emberek nagy többsége felől nézzük, akkor a deeszkaláció a legalapvetőbb érdek, miközben a kisebbségi jogok tisztességes és következetes képviseletének továbbvitelére, úgy tűnik, még mindig óriási szükség van, mind a magyar, mind a számba vehető román politikai aktorok részéről.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor
Olvass tovább!