Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Hogyan csúszik félre az ökológiai válságról szóló közbeszéd?

Az utóbbi hónapok történéseinek fontos része, hogy Nyugat -Európa nagyvárosaiban ún. klímatüntetések kezdődtek. A demonstrációk résztvevői főleg fiatalok, akik a jövőjükért aggódnak. Okkal és joggal teszik.

A legutóbbi mérések szerint a Föld légkörének szén-dioxid koncentrációja újabb rekordokat döntött. Európa és Magyarország időjárása egészen abszurd jelenségeket produkál: miközben május 10. és 12. között Közép-Európában 10℃ közelébe süllyedt a hőmérséklet, addig Oroszországban, a sarkkör mentén 30℃ fölötti hőmérsékleteket is mértek. Az eddig megszokott, észak-nyugat, nyugat felől történő légköri áramlásokat a meridionális, azaz észak-dél irányban történő légáramlások váltották fel. Alig pár hónapja pedig, február elejétől április közepéig tartó, súlyos aszály sújtotta Magyarország nagy részét, ami különösen szokatlan ebben az időszakban.

Számos tudós vetette fel a lehetőségét annak is, hogy ha a szén-dioxid légköri koncentrációja átlép egy bizonyos küszöbértéket, akkor láncreakciók szabadulnak el, és a globális átlaghőmérséklet még gyorsabb ütemben kezd el majd nőni. Ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az ökoszisztémák összeomlása is küszöbön áll, ahogy a termőtalajok végleges kimerülésének is egyre több a jele.

Az ökoszisztémák összeomlásának egyik súlyos következménye lehet, hogy a beporzó rovarok eltűnnek, és haszonnövényeink háromnegyedének termesztése lehetetlenné válik. A termőtalajok kimerülése pedig már most is megmutatkozik abban a tényben, hogy haszonnövényeink beltartalmi értéke, azaz az emberi szervezet számára létfontosságú ásványi anyagok és vitaminok aránya és mennyisége is zuhanórepülésben van.

Ezért fontos, hogy ne csak a globális klímaváltozásról beszéljünk, mert különben könnyen olyan megoldásokat találhatunk, melyek csak az ökológiai válság egyik területéről a másikra tolják át a környezetszennyezést, és a Föld kizsákmányolását valójában nem csökkentik.

Ennek a veszélynek a klímatüntetők nem feltétlenül vannak a tudatában.

A környezetterhelés áttolásának egyik régi példája: az urbanizáció korábbi szakaszában a nagyobb városokban történő népességkoncentráció súlyos higiéniai, népegészségügyi problémákat és környezetszennyezést okozott. Ezeket a csatornahálózat és a víztisztító rendszerek kiépítésével elég sikeresen megoldották. Csakhogy, bár kevésbé köztudott, de ezeknek a rendszereknek magas az üvegházhatású gáz (ühg) kibocsátásuk, és összességében a globális kibocsátás 5%-át adják, jóval többet, mint pl. az állattenyésztésből származó metánkibocsátás.

A fiatal klímatüntetők teljes joggal kérik számon politikusaikon az elmaradt klímavédelmi intézkedéseket. Ugyanakkor túl sok konkrét elképzelést nem fogalmaztak meg arról, hogy a megújuló energiaforrások fejlesztésén kívül milyen más eszközökkel lehet a kibocsátást radikálisan és gyorsan csökkenteni. Sokszor és erősen vitatott kérdés, hogy pontosan milyen felelősség terheli a politikusokat és másokat (a gazdaság szereplőit, a termelő cégeket és a fogyasztókat).

Az emberi civilizáció-ühg kibocsátásának kb. 30%-át adja az elektromos áram és hőtermelés. Ez, mint jól tudjuk, kiváltható lenne megújuló energiaforrások használatával. Igaz, a megújulók elterjedése esetén, egy bizonyos részarány fölött, energiatárolási problémák lépnek fel. E szint elérése után pedig – ha csak a jelenlegi technológia áll rendelkezésünkre – már sokkal drágább lesz a megújuló energiaforrások fejlesztése.

Ez azonban nem lehet ok arra, hogy ne tegyünk meg mindent a megújulókra történő váltás érdekében. És nyilvánvaló, hogy elsősorban választott kormányaink feladata lenne mind a kutatás-fejlesztés, mind pedig az újabb és újabb megújuló energiaforrások üzembeállításának finanszírozását megoldani.

Hozzá kell azonban tenni ehhez azt is, hogy amíg gazdasági növekedés van, addig az energiafogyasztás szintje is nő. Globális léptékben ugyan folyamatosan emelkedik a megújulók részaránya, ám a fosszilis energiahordozók égetéséből származó ühg-kibocsátás abszolút mennyisége továbbra is nő.

A hiba tehát nem csak a politikusokban, hanem a globális gazdasági rendszerben is van. Minden ellenkező értelmű jóslat ellenére a gazdasági növekedés nem tudott elszakadni a materiális javak fogyasztásának növekedésétől. A kapitalista gazdasági növekedés fenntarthatatlan.

Egy másik gyakran tárgyalt probléma a személyi közlekedés, amely elsősorban az autóhasználatot, másodsorban a légi közlekedést jelenti. Hangsúlyozni kell, hogy a fejlett országokban ezek részaránya jóval magasabb a globális átlagnál, és kb. 15-20% között alakul. Az elégetett benzin mennyisége pedig a reálbérek emelkedésével párhuzamosan folyamatosan nő. Magyarországon pl. tavaly 6%-kal nőtt, annak ellenére, hogy a benzin ára is jelentős növekedést mutatott.

Az elektromos autó nem a megoldás része, hanem egy képmutató álmegoldás. Különböző tanulmányok hasonlították össze a hagyományos és az elektromos autó gyártása és használata során fellépő ühg-kibocsátást. Volt, amelyik szerint az e-autó 20-30%-kal jobban, más tanulmányok szerint kifejezettebben rosszabbul teljesít – a jelenlegi energiamix mellett.

Ezek a tanulmányok persze sokszor megrendelésre készülnek, és különböző tőkés érdekcsoportok érdekeit tükrözik, ill. egymással szemben folytatott konkurenciaharcaik eszközei valójában. Arról azonban sehol nem láttunk eddig számításokat, hogy ha minden autót elektromos autóra cserélnénk, akkor mennyivel kellene több áramot termelnünk.

Ha rövid időn belül mindenki elektromos autóra váltana, akkor nyilván nem 30%-ot adna az áramtermelés ühg-kibocsátása, hanem jelentősen többet, hisz a többlet-áramigény kielégítésének gyors megoldása az lenne, hogy újra üzembe állítanák a szénzabáló hőerőműveket. Azt pedig már láthattuk, hogy a jelenlegi áramigényünk megújuló energiaforrások segítségével történő kielégítése is komoly technológiai nehézségekbe ütközik.

Az európai városok légszennyezettségi mutatóin persze mindenképp javítana az elektromos autó elterjedése, ennek ára azonban az lenne, hogy jóval több lítiumot és kobaltot termeltessünk ki (ezek kellenek az elektromos autók akkumulátoraiba). Ily módon az ühg-kibocsátásunk egy részét pl. Kongóba exportálnánk, ahol már most is 12 éves gyerekrabszolgák dolgoznak a kobaltbányákban napi 12 órában. A helyiek brutális kizsákmányolása mellett a kobaltbányászat nagy mennyiségű toxikus szennyezőanyagot is termel, tehát a kongóiakat nemcsak kizsákmányoljuk, de még meg is mérgezzük.

Az elektromos autók propagálása ezért nem pusztán illúziókeltés, hanem etikátlan is.

Teljes joggal lenne felépíthető egy zöld populista és emberi jogvédő kampány és mozgalom a kobaltbányászat ellen. A mozgalom szervezőinek azonban nagyon gyorsan súlyos dilemmával kellene szembenézniük. Szinte borítékolható ugyanis, hogy a hagyományos típusú autógyárak közvetlenül vagy inkább közvetve megpróbálnának beszállni a kampány finanszírozásába, ami pénz nélkül nehezen kivitelezhető. A támogatás elfogadásának viszont az lenne az ára, hogy az autógyárak befolyást vásárolnának maguknak a mozgalomban, amelyet arra használnának, hogy a kampány irányát egyre inkább a jelenlegi status quo védelmezése irányába tolják el.

A megoldás részét sokkal inkább az jelentené, ha a városokban a tömegközlekedést fejlesztenék és ingyenessé tennék, az autóhasználatot pedig betiltanák. Vannak európai városok, ahol már sikerült nagymértékben korlátozni az autós forgalmat, tehát ez egyáltalán nem lehetetlen. De biztos, hogy komoly társadalmi ellenállásba ütközne, és ezen a ponton az „átlagpolgárok” személyes felelőssége is megkerülhetetlen.

A londoni „klímalázadás” során egy időre a tüntetők blokkolták a londoni belváros forgalmát, ám elnézést is kértek a londoniaktól azért, hogy megzavarták hétköznapi életüket. Nem kellett volna! Épp ideje lenne annak, hogy az emberekben tudatosítsuk, hogy ez a fajta hétköznapi élet teljesen fenntarthatatlan. Az ingázás szintén káros jelenségének visszaszorításáért viszont elsősorban az államot és a munkaadókat terheli a felelősség. Vidéki munkahelyekre van szükség, hogy az ottaniak ne kényszerüljenek rá arra, hogy minden reggel autóba üljenek azért, hogy egy óra múlva aztán munkába állhassanak.

Csak egy példa. Magyarország területeinek jelentős részén, pl. a Dél-Alföldön, a földfelszín alatt 1 -3 ezer mélységben termálvíz található, amely megújuló energiaforrásként lenne hasznosítható, ha a felhasznált termálvizet vissza is sajtolnánk a Föld mélyébe. Jelenleg jórészt fürdőkomplexumokban pocsékoljuk el ezt az értékes energiaforrást.

Pedig Szegeden pl. az összes lakótelepi lakás és önkormányzati kezelésű épület fűtése megoldható lenne a termálvíz használatával (jelenleg földgáz elégetésével melegítjük fel a fűtőrendszerekben keringő vizet). Emellett vidéken üvegházakat, fóliasátrakat is lehetne vele fűteni, melyekben télen is lehetséges lenne zöldségeket termelni.

Tekintve, hogy télen mindig magas a zöldségek ára, sok családnak lehetne így saját lakóhelyén tisztes megélhetést biztosítani, akár családi vállalkozásokban, akár kisebb szövetkezetekben.

A vidéki munkahelyteremtés mellett az állami intézményrendszer és a közszolgáltatást nyújtó intézmények decentralizációja is szükséges lenne, hogy a vidékiek helyben megoldhassák ügyeiket, hogy helyben ellássák őket, ha betegek, és hogy a gyerekeik helyi iskolákba járhassanak. Ez a decentralizáció természetesen nem érdeke sem a tőkének, sem az államnak, sem pedig az EU-nak. Hiszen ez költségesebbé tenné a működésüket. Márpedig valamilyen módon, de mindannyian egy globális versenyben vesznek részt. És ahogyan egy focimeccs eredményét sem az dönti el, hogy ki milyen szépen cselez, hanem kizárólag az érvényes gólok száma, úgy ebben a globális, kapitalista rendszerben is csak a tőke megtérülésének aránya, a profitráta számít.

Amelyik vállalat kevesebb profitot termel, abból akkor is kiveszik a pénzüket a részvényesek, ha azért még nyereséges is marad(hatna), és átteszik oda, ahol magasabb a profitráta. Olyannyira tiszta matematika ez, hogy nagy részben teljesen automatizáltan, szoftverek végzik el a részvénykereskedést a beléjük programozott algoritmusok segítségével. Az államok és az államszövetségek pedig természetesen a befektetőkért versenyeznek, és azoknak a nagyobbak az esélyeik, amelyek kevésbé adóztatnak, amelyeknek lazábbak a munkajogi és a környezetvédelmi szabályozásaik.

A valódi gazdasági, igazgatási stb. decentralizációt tehát a folyamatos tőkekoncentráció megakadályozza. Márpedig tőkekoncentráció nélkül nincs kapitalizmus, e kettő szükségszerűen jár együtt. És természetesen az is teljesen szükségszerű, hogy a folyamatos profitnövelési kényszer gazdasági növekedést szül, amelynek szintén a fokozódó környezetterhelés az eredménye. A kapitalizmus ezen okok miatt soha sem volt és soha nem is lesz fenntartható.

A Fridays for Future mozgalom e hét péntekre, május 24-re, az EP-választás elé hirdette meg második globális klímasztrájkját. A Mércén ezért a napokban kiemelten is foglalkozunk a súlyos ökológiai válság és a klímaváltozás elleni küzdelem dilemmáival. Korábbi, témához kapcsolódó írásainkat itt olvashatod.
A mozgalom magyar ága ezekre a helyszínekre hirdetett péntekre klímasztrájkot:

 

Kiemelt kép: MTI/Mohai Balázs
Olvass tovább!