Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Mi is a baj a hajléktalanság kriminalizációjával?

A dologház intézménye, amely Dickens regényei óta a szegényekkel szembeni könyörtelenség jelképeként vált ismertté,  a 15. századi Németalföldről indult el, és hódította meg egész Európát a 19. századra. Az intézmény egyszerre volt börtön és szociális ellátóhely. A fogvatartottak ellátást és lakhelyet kaptak, de nagyjából rabszolgasorban dolgoztak ezért cserében. A dologházakba csak szegénységben élők kerültek – de a szabálysértők mellett prostituáltak, árvák, csavargók is.

Mindez persze a 15. században egészen mást jelentett, mint ma. Magyarországon a dologházak a 18-19. században terjedtek el, és a huszadik századra, mikorra elképzelhetetlenné vált, hogy a szegénységben élőkkel szemben az igazságszolgáltatás más eszközöket alkalmazzon, mint a társadalom többi tagjával, az intézménytípus előbb Nyugat-Európában, majd itthon is megszűnt.

Most azonban Magyarországon újra egy olyan törvényt hoztak, amely nemcsak súlyosan diszkriminatív a legszegényebbekkel szemben, hanem egyenesen éppen azért bünteti őket, mert szegények: természetesen a hajléktalan embereket kriminalizáló szabálysértési törvény változásáról beszélek.

A médiában is nagy figyelmet kapott, hogy október 15-től a kormány nemes egyszerűséggel betiltja az utcai hajléktalanságot. A hajléktalanok menjenek haza, hát nem? Ja, várjunk csak… mégse. Mert mi is történt eddig?

Nem, nem merült fel hogy a lakáspolitikában, vagy a szociális bérlakásrendszer kidolgozásában, fejlesztésében kormányzati szintű beavatkozásra van szükség, holott a lakhatási válság Magyarországon a rendszerváltás óta mélypontjára ért. Továbbra sincs azonban minisztériumi, vagy államtitkári szintű felelőse a lakhatás ügyének, és a létező szociális támogatásokat is egyre lejjebb vágta a Fidesz az eddigi ciklusai alatt. Szerencse, hogy a közvélemény most nem megy el az embertelen szabályozás mellett, amely szerint a közterületen életvitelszerűen tartózkodó emberek az egész országban egységesen büntethetővé válnak, azonban a hajléktalanság kriminalizációja nem újkeletű: már 2011 óta lehetőség van erre Magyarországon.

Bár a kriminalizáció első, törvénybe foglalt változatát az Alkotmánybíróság 2012-ben még alkotmányellenesnek ítélte, a kormány ezután nem tétlenkedett, 2013-ban az Alaptörvénybe foglalta az önkormányzatoknak azt a jogosultságát, hogy az utcán élőket büntessék: ezzel vették elejét a kriminalizáció elé gördíthető további jogi akadályoknak.

Az alkotmánymódosítás a helyi önkormányzatoknak adott lehetőséget az életvitelszerű köztéri tartózkodás elől tiltott zónák kijelölésére, és az utcán élők büntetésére. Majd idén júniusában a kormány ismét Alaptörvényt módosított. Ez tette aztán lehetővé a szabálysértési törvény jövő hétfőn életbe lépő  módosításait: eszerint október 15-től gyakorlatilag tilos a hajléktalanság, az önkormányzatok hatásköréből kivéve a kérdést, a jogszabály országosan kötelezően vezeti be a tiltást.

A szabályozás, és annak folytonos változtatgatásai a hajléktalan embereket sújtó létbizonytalanságot jogbizonytalansággal súlyosbítják: még most, alig 2 nappal a hatálybalépés előtt is változtattak a jogszabályon.

Az „elkövetők” holmijának megsemmisítésével kapcsolatban a kormány minden emberiességi önkorlátozást kivett, így felmerül például, hogy akár a gyógyszerek, iratok elpusztításáért sem vonható felelősségre az eljáró hatóság. De ne rohanjunk ennyire előre.

A probléma fontos része, hogy arról, pontosan hogyan fog működni mindez a gyakorlatban, még mindig keveset tudunk, ahogy a nemrég belengetett 300 milliós forrás felhasználásáról is, bár a nappali melegedők nyitvatartásának meghosszabbítása például ide kapcsolódik. Nézzük, mit tudni: akit a rendőrség „életvitelszerű tartózkodás” szabálysértés megvalósítása közben ér tetten, azt felszólítja a cselekmény megszüntetésére, és nem is indul eljárás azzal szemben, aki a felajánlott szociális szolgáltatást elfogadja, vagy elhagyja a szabálysértés helyszínét.

Ez elsőre elég jól hangzik, de ha például egy addig utcán, vagy kunyhóban élő embert szeretnének szállós férőhelyre irányítani, az sok esetben az illető minden holmijának elvesztését, vagy éppen a párok, háztartások felbomlását jelenti. A helyszín elhagyásával pedig jó eséllyel továbbra is elköveti a szabálysértést. Még Budapesten is alig vannak páros férőhelyek, és olyanok, ahová egy-két csomagnál többet vihetne magával egy beköltöző, végképp nincsenek.

A hétfőn életbe lépő változások szerint az elkövetők már nem csak közmunkával, hanem elzárással büntethetők. És ezt elkerülniük nem sok lehetőségük van az érintetteknek.

Az országban élő hajléktalan emberek számát harmincezer körülre becsülik, míg a KSH statisztikái szerint a befogadásukra 10 201 férőhely állt rendelkezésre.

Sehogyan sem jön ki, hogy mindenki beférne: a téli hónapokban így is évek óta száz százalék feletti kihasználtsággal üzemelnek a férőhelyek.

Amellett, hogy a cselekményt beszüntetni az elkövetők jó eséllyel nem fogják tudni, mert nincs hová menniük (ezért élnek az utcán eleve…), rendkívül diszkriminatív módon a szabálysértési törvény a rendes szabálysértési eljárás alól kivételt alkotott rájuk nézve: azokat, akik 3 hónap alatt háromszor is utcán éltek, kötelező azonnal őrizetbe venni, és 72 órán belül bíróság elé állítani, az őrizet az eljárás végéig húzódhat, ami az Utcajogász Egyesület szerint másfél hónap is lehet. Vagyis mindenki mással szemben a hajléktalan embereket azonnal, az elkövetés helyszínéről vihetik őrizetbe.

Ez kizárólag ebben az esetben alkalmazható, diszkriminatív eljárásrend.

Azt pedig, aki fél év alatt kétszer bíróság elé került a cselekmény miatt, ugyancsak kötelező lesz bebörtönözni.

Az eljárás során a rendőrség „gondoskodik az elkövető tisztálkodásáról és tiszta ruhával történő ellátásáról,” ami persze szintén lehet szimpatikus, ám a szociális szakemberek közt még a kényszermosdatás veszélye is felmerült, ami súlyosan sérti az „elkövetők” emberi méltóságát. A városi legendákkal ellentétben nem egy jellemző gyakorlat, hogy a hajléktalan emberek ősszel lebuktatják magukat valamilyen kisebb bűncselekménnyel, hogy a telet melegben tölthessék – a börtönben. Nem, a bebörtönzés egyáltalán nem szolgálja az érintettek érdekeit, és az utcán élés problémájára sem jelent megoldást, egyedül annak a láthatóságát befolyásolja. Ha az érintett embereknek nincsen hová menniük – elegendő férőhely hiányában –, azzal a hajléktalanságban élők helyzete csak romlik. Továbbra sem lesz hol lakniuk, ám kénytelenek lesznek jobban elrejtőzni, emiatt az utcai szociális munkásokkal is nehezebben találkozhatnak, és a számukra egyébként hozzáférhető szolgáltatásokhoz is nehezebben juthatnak el, nem beszélve a munkába járásról, vagy a személyes biztonságukról.

A jogszabályváltozást övező egyik első bizonytalanság, hogy vajon fogják-e alkalmazni? Hallani róla, hogy jövő héttől a rendőrség razziákra készül, de az eddig érvényben lévő szabálysértési törvényt nem igazán tartották be: A Város Mindenkié csoport minden hónapban kikéri a szabálysértési statisztikákat, amiből kiderül, hogy  2016 novemberétől idén nyárig nem indítottak utcán élés miatt eljárást.

Ez rendben is lenne, de a büntethetőség lehetőségének erősítése arra utal, hogy jó eséllyel a cél továbbra sem a megoldáskeresés, hanem a kérdés rendpárti tematizálása, megoldási javaslatok nélkül. Szakemberek és érdekvédők egyetértenek abban, hogy a jogszabályváltozás elleni tiltakozás célja nem az, hogy a hajléktalan emberek hadd éljenek tovább az utcán, hanem épp ellenkezőleg:

hogy a büntetésük helyett az állam végre a helyzet valódi megoldásával foglalkozzon.

Jelenleg azonban sajtóértesülések szerint rögtön a jövő héten rendőrségi razziák várhatóak, amelyek nem csak a belsőbb kerületekben élőket, de akár az erdőkben, kunyhókban élőket is érinthetik. Szociális munkásként tehetetlennek és eszköztelennek érzem magam, hiszen semmit sem tudok tenni azért, hogy egy-egy kunyhóban élő ember ne veszítse el akár mindenét, napokon belül. Konkrét emberekért aggódom, és konkrétan felmerült a hajléktalan emberek holmijának megsemmisítése is.

Akár alkalmazzák azonban a törvényt, akár nem, le kell szögezzük: embertelen, és értelmetlen dolog az erőforrásainkat büntetésre pazarolni.

A Város Mindenkié érdekvédelmi csoport álláspontja szerint a szabályozás csak arra jó, hogy „arról beszéljünk, amiről a kormány akar és abban a narratívában, amiben akarja: a ‘szabályszegő’ hajléktalan emberekről, az önhibájukból szegényekről, akik még a poloskás szállóba sem akarnak bemenni, hát akkor majd kényszerítjük őket, ilyen egyszerű.” Azonban akárhányszor elzárhatnak valakit, ha nincs hová mennie, az út szélén fog maradni: nem ahol hagyták, de ahová egyenesen lökték.

Olvass tovább!