Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az ország, ahol mindenki bevásárolhatja magát Mészáros cégébe, és magániskolába adhatja gyerekét

Annál habzóbb élvezetet nem láthatunk magyar ember arcán, mint amikor a fideszesek „liberálisozhatnak” egy jó kiadósat. Nem új a lemez, nincs is benne semmi meglepő, ám az már vicces, hogy ennek az amúgy respektábilis európai politikai áramlatnak a legkárosabb reflexeit maguk a fideszesek használják lépten-nyomon.

Az csak hagyján, hogy a másokat bő nyállal neoliberálisozó Fidesz az, akinek a kormányzása alatt minden eddiginél nagyobb összegű adóforint vándorolt a nagy multik zsebébe különböző támogatások és stratégiai partnerségek formájában. Azon is lépjünk túl, hogy az elmúlt években Orbánék kvázi adóparadicsommá változtatták az országot a nagyvállalatok számára, miután az amúgy is alacsony 19-ről 9 százalékra csökkentették a nagyvállalatok társasági adóját. Ha ehhez még a TAO-zást és hasonló kiváltságokat hozzávesszük, akkor egy nagy multi csupán 5 százalékot adózik Magyarországon.

Ez mind olyan pénz, amelyet tőlünk vesznek el, azoktól a közszolgáltatásoktól, amelyek a mi életminőségünket javíthatnák.

Ha ez nem neoliberalizmus, akkor semmi.

De vannak itt még érdekességek, amelyek leleplezik a Fidesz képmutatását.

A szombati kötcsei piknik előtt az Index lencsevégre kapta a miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt, és arról kérdezte, hogyan is vásárolta be magát Mészáros Lőrinc egyik holdingjába.

Az ifjú Tiborcznak pedig csak annyi mondanivalója volt, hogy hát az egy nyrt. – nyilvánosan működő részvénytársaság -, így mindenki bevásárolhatja oda magát. A mondat kiválóan rímel Novák Katalin minapi kijelentéseire, melyek szerint mindenkinek a saját döntése, hogy magántanárhoz, esetleg magániskolába járatja-e a gyermekét.

Ezeknél a mondatoknál nevetségesebb és egyben érzéketlenebb vulgárliberalizmust nehéz is lehetne szerte az országban találni.

Azt nem feltételezhetjük, hogy ezek az illusztris kormánypárti alakok ne lennének tisztában a ténnyel, hogy minden magyar állampolgárnak nincs elegendő pénze ezekre a „befektetésekre”. Biztos tudják, nem is ezzel van a baj.

A baj ott kezdődik, hogy ez a „mindenkinek a saját” döntése megközelítés elfed egy alapvető igazságot, mégpedig az, hogy az egyének nem egy légüres térben lebegnek, ahol saját rátermettségük függvényében javakra tesznek szert, és azok segítségével aztán szabad döntéseket hoznak, ahogy épp jónak látják.

A világ ugyanis nem így működik, ezt csupán csak a liberális emberfelfogás gondolja így, de már a liberálisoknak is csak egy apró kisebbsége, a piaci fundamentalista libertáriusok gondolkodnak így, a liberálisok többsége leszámolt már ezzel az illúzióval.

Az emberek társadalmi, gazdasági, politikai szerkezetekben élnek, ezek a szerkezetek, struktúrák pedig befolyásolják az esélyeiket. Az év elején napvilágot látott OLAF-jelentésből például tudhatjuk, hogy Tiborcz István meggazdagodása nem a rátermett üzleti készségeinek a következménye, hanem annak, hogy a magyar állam – csalástól sem visszariadva – egész súlyával Tiborcz felé döntötte meg a pályát.

De persze ez csak egy látványos példája az ilyen társadalmi struktúrának, ennél sokkal láthatatlanabbak is vannak. Hallottunk például olyanról, hogy az állam százmilliókkal támogasson meg egy átlagembert? Nem. De olyanról igen, hogy százmilliárddal támogat meg egy nagyvállalatot.

Hogyan gondoljuk, hogy egy munkavállaló ugyanolyan eséllyel tudja érvényesíteni az érdekeit, mint egy nagyvállalat, miközben előbbinek törvény tiltja a sztrájkot, utóbbinak törvény adja a lehetőséget, hogy TAO formájában jó pénzzel politikusokat fizessen le?

Tudjuk például, mennyire egyenlőtlen az oktatás minősége országszerte. Hogyan gondoljuk, hogy ugyanolyan eséllyel indul egy szegényebb, rosszul felszerelt iskolában tanuló gyerek, mint egy nagyvárosi, módosabb diák, akinek futja magántanárra?

Mindezekre a fideszes elit válasza egyszerű: mindenkinek a maga döntése.

Ezzel gyakorlatilag kilúgozzák a közbeszédből azt az alapvető igazságot, hogy nem mindenki előtt ugyanazok a döntési lehetőségek állnak, nem mindenki ugyanarról a startvonalról indul. (Emlékszünk még Kósa Lajos szavaira, miszerint az életvitelszerű közterületen tartózkodás tilalma egyaránt bünteti a milliárdost és a hajléktalan embert?)

Egyúttal azt is elfedik, hogy saját jó helyzetüket ezek a javukra cinkelt társadalmi struktúrák okozzák, nem pedig az, hogy olyan rátermettek és okosak lennének.

És miközben ezeket az álságos szövegeket tolják, épp azokat az intézményeket verik szét, amelyek az esélyek egyenlőségét hivatottak megteremteni. Szétverik az oktatást, az egészségügyet, a szociális védőhálót, sőt lassacskán a teljes magyar államot. És akkor a végén bemondják, hogy hát bocsika van, de mindenkinek a maga döntése, hogy vesz-e részvényeket Mészáros cégében, vagy kifizeti-e a kétmilliót a gyerekek magániskolájára.

Az országban, ahol hét generáció alatt törhet ki valaki a szegénységből, és ahol a politikai vezetés olcsó és kiszolgáltatott munkaerő formájában árusítja ki saját polgárait a nagyvállalatoknak, ilyent mondani nem simán ostobaság vagy gőg, de egyenesen bűn. Az egész társadalom, a közösség – ha úgy tetszik: a magyar nemzet – ellen elkövetett bűn.

Ki kell mondanunk: ahhoz, hogy valaki ma Magyarországon ilyen „jó” döntéseket tudjon hozni, ahhoz egy igazságtalan társadalmi struktúra haszonélvezőjének kell lennie – egy olyan struktúráé, amely keveseket felemel, és sokakat a sárba taszít, majd ott tart.

Ez a helyzet a Fidesz és az őt megelőző kormánypártok öröksége, és egy új Magyarországnak ezen a helyzeten kell változtatnia. Olyan politikai közösség, olyan állam létrehozásával, amely nem csak a keveseken segít.

(nyitókép: Orbán Viktor/ Facebook)

Olvass tovább!