Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 1-2 legfontosabb cikkéről a Mércén. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Innováció, Akadémia, genderszak – mennyit költ az állam kutatás-fejlesztésre?

„A technológiaváltás, az automatizáció korunk legnagyobb kihívása, melyre egyedül a versenyképesség erősítése, és annak alapfeltételeként az innováció képes választ adni. A globális trendekhez Magyarországnak is alkalmazkodnia kell, az innovációs tevékenységek koordinálására ezért alakult önálló minisztérium.”

A fenti mondatokkal kezdődik az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) júniusi közleménye, amelyben a tárca bejelenti, hogy a jövőben a minisztérium allokálja (osztja el) az állami intézményeknél kutatásra és fejlesztésre (K+F) fordítható mintegy 70 milliárd forintot, beleértve a Magyar Tudományos Akadémiánál (MTA) hasznosuló 28,1 milliárd forintot.

A Magyar Tudományos Akadémia költségvetését a központi költségvetés XXXIII. fejezete határozza meg. Az MTA teljes költségvetése 2016-ban összesen (személyi kiadások, dologi kiadások, bérterhek, felhalmozási kiadások, pályázati kiadások, stb.) 57 milliárd forint volt, 2017-ben 68,9 milliárd, idén pedig 62,6 milliárd.

Az Akadémia költségvetéséhez képest a 28,1 milliárd, amit most a minisztérium magához rendel – ezt a pénzt a jövőben közvetve, vagy közvetlenül a minisztérium jóváhagyásával lehet elosztani a versengő kutatási célok között – nagyon sok.

Ugyanakkor nagyon kevés, ha azt nézzük, hogy a kecskeméti Mercedes beruházás 29,7 milliárd forintos (vissza nem térítendő) állami támogatást kapott, vagy azt, hogy a látvány csapatsportok (elsősorban a labdarúgás) TAO felajánlási támogatása évente ennek sokszorosa, 2018-ban például 80 milliárd forint körüli összeg.

Ha még azt is ide tesszük, hogy az Apple kutatás-fejlesztési költségvetése 2018-ban 10 milliárd dollárt (több, mint 280 milliárd forint), akkor pedig végképp nem tűnik soknak az a 28 milliárd.

*előzetes költségvetési becslés

Mielőtt az elvonásra ítélt 28 milliárdról és az Orbán-kormány tudománypolitikájáról ítéletet mondanánk, lépjünk egy lépést hátra és nézzük meg, hogy mi a helyzet a K+F-fel Magyarországon általában?

Az alábbi ábra a K+F költés alakulását mutatja az EU-tagországokban 2010 és 2016 viszonylatában. Láthatjuk, hogy 2010 – 2016 között javult a K+F finanszírozás Magyarországon. Míg 2010-ben a GDP 1,139 %-át költöttük K+F tevékenységekre, addig 2016-ban ez 1,206 % volt. Ráadásul a 2016-os adat éppen egy visszaesést mutat, előtte 3 éven keresztül az arány 1,35-1,38 % körül alakult.

Forrás: Eurostat

Az Európa 2020 stratégia keretein belül ugyanakkor 1,8 %-os GDP arányos K+F finanszírozási arány elérését vállaltuk (az EU átlagos célkitűzése 3 %), aminek az eléréséhez van még – mondjuk úgy – terünk.

Ami az általános innovációs képességünket illeti, Európai Uniós összehasonlításban régóta a mezőny harmadik harmadában tanyázunk (2016-ban 22. helyezés 28 tagállamból). Az Európai Bizottság megrendelésére évente elkészülő European Innovation Scoreboard (EIS) rendre a mérsékelt innovátorok közé sorolja Magyarországot. Az értékelés nem csupán a K+F költést veszi alapul, hanem számos egyéb kapcsolódó faktort, így például a doktori fokozattal rendelkezők arányát, a felsőfokú végzettségűek a teljes népességhez viszonyított arányát, vagy a kis- és középvállalatok innovációs képességét (ezeken a területeken jellemzően rosszul teljesítünk) és egyebeket.

Forrás: European Commission

Ráadásul, miközben 2016-ban GDP-arányosan többet költöttünk K+F-re, mint 2010-ben, az EIS szerinti innovációs képességünk (pontszámunk) csökkent – igaz, ennek mértéke mindössze 0,1 %.

Forrás: European Commission

A hazai K+F kiadás szerkezete is érdekes, vagyis, hogy milyen forrásból származik az a 2016-ban a GDP 1,206 %-ára rúgó összeg? A következő ábra azt mutatja, hogy a GDP arányos K+F kiadásból mekkora a közvetlen állami részesedés, mekkora a felsőoktatásban jelentkező költés és mekkora az üzleti szektor K+F kiadásainak aránya.

Forrás: Eurostat

Jól látható, hogy Magyarország esetében igen magas az üzleti szektor által finanszírozott kutatási – fejlesztési tevékenység aránya. De ha valakit a fenti ábra nem győzött meg, illetve ha szeretnénk folyamatában látni az állami és magánfinanszírozás arányának változását – állami alatt a közvetlen államit és a felsőoktatásit együtt értve –, akkor a következő ábra egyértelműsíti a hazai viszonyokat.

Forrás: OECD, EU Research and Innovation Observatory

A hazai K+F kiadások finanszírozásában az állam szerepe (részvétele) 2006 óta – egy rövid stagnálás után – folyamatosan csökkent és csökken ma is. A 2016-os 1,206 %-os GDP-arányos K+F költés túlnyomó részét (0,916 %) finanszírozta az üzleti szektor és az összes költés csupán negyedét a magyar állam (0,29 %).

Ehhez képest erős túlzás, amikor Palkovics miniszter úr arról beszél, hogy az állam az elmúlt években rengeteg pénzt költött kutatásra és fejlesztésrere.

A vállalatok által finanszírozott K+F kiadások növekedése örvendetes, bár itt is van problémás pont, de még örvendetesebb lenne, ha minden változatlan, ne adj’ Isten növekvő állami finanszírozás mellett valósult volna meg. És hogy mi a hiba a vállalati K+F költéssel? Az EU szakértői anyagát idézve az, hogy erősen koncentrálódik külföldi tulajdonú nagyvállalatok kezében.[1] Miközben a hazai kis- és középvállalkozói (KKV) szektor innovációs képessége az EU-átlag csupán 15-16 %-át (!) éri el.

Az uniós országjelentés kutatás-fejlesztéssel foglalkozó része a fentiekhez még hozzáteszi, hogy ugyan a magyar kormány erőfeszítéseket tesz az innováció előmozdítására, de a gyenge szakmapolitikai koordináció miatt ennek eredményei korlátozottak csupán.[2] Ennek fényében az önálló minisztérium létrehozása és a terület szakmapolitikai koordinációja elfogadható és kívánatos. Ahogy a minisztériumi közlemény fogalmaz: „Az egységes innovációs és tudománypolitika érdekében meg kell szüntetni a költségvetési forrásgazdálkodásban fennállt széttagoltságot.”

Nos, igen. De.

Mennyivel elegánsabb lett volna az Innovációs és Technológiai Minisztériumot önálló kutatási költségvetéssel létrehozni, nem pedig az MTA és egyéb intézmények kutatási forrásait „lenyúlni” – növelve az állami GDP-arányos K+F költés arányát, amire amúgy is szükség lenne.

És igen, én is azt vallom, hogy az államnak (akárcsak egy nagyvállalatnak) szabad olyan forráselosztási rendszert kialakítania, amely kijelöli az állami tudománypolitika központi akarat által kinyilvánított súlypontjait/irányait, meghagyva a tudósoknak a szabadságot, hogy eldönthessék, hogy ugyanarra vagy más irányba haladva végzik munkájukat. De nem így lett, nem így lesz.

Mert itt a cél nem a koordináció, nem az iránymutatás, hanem a hatalomnak való behódoltatás. Erről szól a genderszak tervezett megszüntetése is.

Azt lehet, amit mi megengedünk! – ez az üzenet. Ez szerintem egy kiváló üzenet, amennyiben a cél a kutatás szabadságának megőrzése, ahogy Palkovics miniszter úr is mondta, sem ő, sem a kormány nem kívánja kétségbe vonni a kutatások szabadságát, az általa alkalmazni tervezett rendszer egyáltalán nem határozza meg azt, hogy melyik kutató mit kutasson. Mindent szabad kutatni… ja, a gendert nem, de amúgy mindent.

Hát, jó erőt, egészséget ehhez az új modellhez!

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás

[1] – However, business innovation is highly concentrated in a handful of large foreign-owned companies. At the same time, public R&D has been decreasing, leaving Hungary in the bottom group of EU Member States on this account. This weakens the science base which provides the knowledge and human resources for business development. (RIO country report)
[2] – The government’s economic strategy puts emphasis on promoting innovation, but weaknesses in policy coordination tend to limit results. (European Comission, country report Hungary, 2016)
Olvass tovább!