Hogy ne maradj le, értesítünk a nap 2-3 legfontosabb cikkéről. Jöhet?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Szüfrázs 2018

A metoo kampány egyik kulcskérdése volt, hiszünk-e a nőknek. Elhiszi-e a munkahely, a család, a barátok, a rendőrség, a bíróság és a média, hogy valakit megerőszakoltak.

A nőmozgalom társadalmi mozgalom, az érintettek tapasztalatain alapul, a nőket képviseli, és nőkből is áll. A semmit rólunk nélkülünk elve itt is alapvető, ezt pedig nem lehet úgy képviselni, hogy ne hinnének a nők nőtársaiknak. Ám aki már beszélgetett nőkkel, kávé mellett vagy közösségi médiában, tudja, hogy késhegyre menő viták osztják meg őket, az őket érintő kérdésekben leginkább. Kórházban szüljünk-e, vagy otthon? Hosszan tartó, kizárólagos anyatejes táplálást gyakorlunk vagy esetleg tápszerhasználók vagyunk? Csak néhány az elektronikus agora háborúiból.  Viták dúlnak a nőmozgalmakon belül is: munka-e a prostitúció, vagy az emberi jogokkal nem összeegyeztethető kizsákmányolás, a családi adózás a kedvezőbb a házas nők számára, vagy a gazdasági önállóságra sarkalló egyéni, támogatjuk-e a hagyományos családmodellt, akármit is jelentsen az, vagy az rabság a nőnek.

FOTÓ: NÉMA TANÚK FELVONULÁSA 2017. / CSOSZÓ GABRIELLA

Hogy lehet, hogy hasonló élettapasztalatok alapján is ilyen sokféle véleménye lehet a nőknek, mind egyéni, mind mozgalmi szinten? Hihetünk-e még ezek után is nekik?  Természetesen igen. Hisz – mint azt a feminizmus vászontáskára is frappánsan nyomtatható-definíciója állítja – a feminizmus az a radikális eszme, miszerint a nő is ember. S az emberek már csak ilyenek, azon kívül, hogy Homo Sapiensek különböző osztályok, életkorok, törzsek, népek, hitek, egyházak, nemzetek, etnikumok és gazdasági érdekcsoportok tagjai is, más-más politikai meggyőződéssel és különböző családi formációkban, változó egészségi állapotban élnek. (Az úgynevezett „metszetszemléletű” feminizmus  ezekre a kereszt-nehézségekre reflektál).

Talán akkor segítünk leginkább nőtársainknak 2018 tavaszán, ha arra kérjük őket, gondolják végig a következőket egy-egy politikai, szakpolitikai döntést vizsgálva.

Miért van eleve úgy egy gazdasági, társadalmi, politikai helyzet? Milyen erőviszonyok alakítják ki? Ki profitál belőle?

Vagyis aktív állampolgárságra biztatjuk őket, s így arra is, hogy éljenek a szavazás jogával, ha már hosszú évtizedek küzdelmei után a teljes férfi és női lakosság is megkapta azt. Ahogy az amerikaiak mondják (állítólag az ottani szüfrazsettek nyomán): Menj el választani, ha meg nem mész el, akkor már ne panaszkodj! („Vote or don’t complain”). A nőpolitika akkor jó, ha holisztikus: minden szakpolitikában benne van, de saját kiemelt területet is kap: kicsit családpolitika is, kicsit szociálpolitika is, de nem lehetne meg nélküle a pénzügyi tervezés, az egészségügy, az oktatás, az időspolitika, az útépítés, a várostervezés, a munkaerőpiaci intézkedéscsomag sem.[1]

CVL18A Közélet Iskolája és a Mérce cikksorozatot indít Civil18 címmel, hogy kiderüljön, a Magyarországon érdekvédelmi munkát végző civil szervezetek hogyan viszonyulnak az április 8-i választásokhoz.

Ahogyan vitaindítóként szolgáló cikkünkben írtuk, „hiszünk abban, hogy a demokrácia gyakorlata valójában a választások között bontakozik ki, de abban is, hogy az érdekvédelmi munkával a választások idején sem szabad felhagyni.” Az idei választásoknak pedig talán a szokásosnál is nagyobb a tétje, hiszen „[m]ost nemcsak arról van szó, hogy melyik párt nyeri a választást, hanem arról, hogy mennyire betonozódik be a 2010 óta következetesen épített társadalmi és politikai kirekesztés és gazdasági kisemmizés.”

Sorozatunkba érdekvédő csoportokat, civil szervezetek kértünk fel, hogy írják meg, az általuk képviselt ügyek szempontjából mi a tétje a '18-as országgyűlési választásnak, és milyen kampány(oka)t végeznek a választás kapcsán.

Ha a nők tapasztalatainak is hívő kórházirányítás lenne, minden szülészet emberségesen kezelné a szülő nőt, legyen az háborítatlan, kérésre fájdalomcsillapított, vagy komplikáltsága miatt beavatkozásos szülés. Ha a nők tapasztalatainak is hívő bérpolitikát vezetnének be, soha többet nem merészelne az állam a gondoskodói, pedagógusi, egészségügyi és szociális szakmákban dolgozóknak alacsony bért adni, akkor sem, ha száztíz neoliberális közgazdász (egyharmada maga is nő) sírva bizonygatná is, hogy ennek nincsen meg a fedezete az államháztartásban, mert a magyar gazdaság termelékenysége alacsony.

Sosem akarja majd minden nő ugyanazt (a kocsmai néphit téved), de lehet találni olyan minimumot, amit a nők legnagyobb része, tapasztalatai alapján jónak látna. Ott azonban, ahol nem a tapasztalati szakértőkben bíznak, hanem gyűlöletkeltő frázisokat szajkóznak valami teljesen másról, ott elterelik a figyelmet a nőket, családokat érintő fontos kérdésekről.

Álmegoldást kínálnak nagyon is valós kérdésekre, mesterséges csoportba zárnak minket-ellenük, a „strigák” (boszorkányok) ellen, nehogy saját érdekeink mentén tudjunk csoportokba szerveződni (akár más-más megoldást kínálva ugyanarra a problémára, hisz nem vagyunk egyformák).

A Fidesz kormány nő-, gender-és családpolitikáját az elmúlt évek során többen elemezték[2], a feministák általában kritikusan, ám sok nő tapasztalata mégis pozitív a családpolitikájára büszke kormány intézkedéseivel kapcsolatban.

A korábbi években, amikor a „mikor a hány éves legyen a gyes?” kérdést hitviták kísérték a nők között, s szembe állítódott a korai kötődés elmélete a munkaerő-piaci humánerőforrás értékvesztésével, eleve kudarcra volt ítélve a gyermekgondozási rendszer megváltoztatásának elfogadtatása. A Fidesz más, praktikus megoldáshoz folyamodott. Lehetővé tette a dolgozó nők számára, hogy egyszerre térjenek vissza munkájukhoz a gyermek kétéves kora előtt, akár teljes állásban is, miközben a GYED teljes összegét is megkapják. Így a GYED elvesztette gyermekgondozási díj jellegét, és egy anyagi ösztönző transzfer lett, hátha így több gyermek születik. Az elég magas bérrel rendelkező anyák körében népszerű a kezdeményezés, hiszen a család anyagilag így jár jól.

A családi adózás kiterjesztésével, a gyermekes, de főleg a sokgyermekes családok igen jól járnak, főleg, ha az egyik, vagy mindkét fél jól keres. Ellenben a munkahelytől független, univerzális juttatás, a családi pótlék egy évtizede nem változott, a gyermeküket egyedül nevelő szülők egy rongyos ezressel kapnak csak több családi pótlékot, és a minden túrórudi után fizetett magas ÁFA is magas maradt.

Ezért is nevezték el a szociálpolitikusok a kialakult rendszert „perverz újraelosztásnak”, ahol a szegényebbek felől áramlik a pénz a (felső)középosztály felé.

Nemzetközi fórum a nők politikai szerepvállalásának megerősítéséről, 2017. szeptermber 7-én, fotó: Friedrich Ebert Stiftung

A kormány nőpolitikájának kritikusai általában abból indulnak ki, hogy a nőpolitika nem lehet csupán családpolitika, hisz így kizárna magából olyan női csoportokat, melyek már-még nem nevelnek kisgyermeket, vagy nem is fognak. E kritika szerint nem elég holisztikus az a szemlélet, mely a társadalmat nem annak komplexitásában vizsgálja, s nem társadalmi nemek egyenlőségének közpolitikájáról beszél.

Az eleinte talán csak stílusbeli eltolódásnak hitt hatalmi ódzkodás a „társadalmi nem” szó használatától hamarosan egy mesterterv részének bizonyult:

az úgynevezett „gender ideológiától” való félelmében (melyen valójában a növekvő számú nemi identitás szabad megválasztását, a melegházasság és örökbefogadás intézményét értik) az össztűz minden olyan nőpolitikát is elért, mely egyáltalán felvetette a társadalmi nem fogalmát. [3] Ennek esett áldozatul az Európa Tanács egyezménye a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról, az úgynevezett Isztambuli Egyezmény is. Bár csatlakozott hozzá Magyarország, ratifikációja azonban évek óta lebeg.

Feministák gyakori kirótt penzuma az afeletti elmélkedés,

létezik-e egy olyan közös feminista minimum, amiben minden nő, jöjjön bármely politikai táborból, vagy legyen bármilyen apolitikus, egyetérthet? Az „én is” átcsaphat-e „mi szintúgy”-ba?

Ha valaki egyszer megérti, mit jelent a strukturális egyenlőtlenség, az meglátja ezt a minimumot is: a szolidaritás minimumát. S megérti, milyen alapvető érdeke a hatalomban levőknek, hogy az abból kilógó, kiesett, kirugdosott, soha be sem engedett csoportok között ki se alakulhasson a szolidaritás. Csak semmi munkásasszonykórus!

Olyan komplex közpolitikákra van szükségünk, amik figyelembe veszik a nők, lányok szempontjait is. Vegyük például a leszakadt területek fejlesztésének kérdését: az elátkozott kis falvakét, ahol megdöbbentve autózunk át a varázslatos, zöld dombok között, s szorongva nézzük a beszakadt út két oldalán a nyomortelepeket, a bolt, kocsma, könyvtár, rendelő, buszmegálló hiányát, a sok rongyos, félmeztelen gyereket, fiatalt az udvarokban, és vagy mély szégyenérzetet érzünk, vagy önfelmentő dühöt: minek ezeknek annyi gyerek, úgy élnek, mint az állatok! Ám holisztikus nőpolitikai szemlélet sebességbe kapcsolva tudjuk, ha lenne is megint munkalehetőség, ha lenne is megint TSZ, ha lenne is megfizethető árú és utazóbarát menetrendű tömegközlekedés, ha ki is söpörnék az olcsó dizájnerdrogokat, amíg van családon belüli erőszak, amíg nem ingyenes a fogamzásgátlás, amíg az oktatás nem támogatja aktívan a szegény lányok továbbtanulását is, mind ösztöndíjban, mind pedagógiai módszerekben, amíg nem kapnak ezek a falusi lányok is önbizalom növelő támogatást, amíg a kliensek szabadon használhatnak (kiskorú) prostituáltakat, s ezért ez egy bevételi forrás a futtatóknak, amíg a várandós nők ezekben a falvakban éheznek és télen fáznak, addig nem lesz tartós változás. Ha csak egy elemet kiemelünk a területfejlesztésből, s nem nézzük meg azt a nők, lányok szempontjából is, nem oldjuk meg a problémát.

De mondjuk, mégsem vezet soha utunk ilyen elátkozott falvakon keresztül, mi boldog házasságban élünk, munkánkat szeretjük, az összeegyeztethető háztartási és gondoskodói feladatainkkal, a szüléseink jól voltak, egészségesek vagyunk, okos gyermekeink elitgimnáziumba járnak, férjünkkel felosztjuk a háztartási és gyermeknevelési feladatainkat. Ez az áldott jó férj természetesen nem kurvázik, és erőszakos pornót sem néz. Minket sosem erőszakolt meg senki hála istennek, főnökünk sem szorított sarokba, pláne, hogy mi vagyunk a főnök. Nincs szebb város, mint Budapest – nézd azt a csodálatos látképet a Margit-hídról! Ha egyénileg így minden rendben van, felelősséggel tartozunk-e az elátkozott falvak kislányaiért? (Karácsony előtt mindig küldünk cipősdobozt valahová, és részt vettünk már jótékonysági sütiárusításon is). Mi felszabadultunk, nekünk szerencsénk volt: feministának valljuk magunkat, öntudatosak vagyunk, és felháborító, hogy Indiában mi nem megy a buszokon! De nem kell mindig annyira negatív dolgokról beszélni, még bevonzzuk a rosszat!

Valójában a jót vonzanánk be: ha én megleltem is a boldogságot, az én egyéni életem most rendben is van, felelős vagyok a nagyobb társadalomért is, a többi nőtársamért is valamennyire, mert az egyéni boldogság nemcsak a nem várt egyéni tragédiák bekövetkezése esetén omolhat össze, hanem társadalmi változások, problémák is okozhatják.[4] És akkor majd jól jönne egy olyan rendszerszerű segítség, mely a nőknek erőszak, betegség, munkahely vesztés esetén segít. Ezért

nemcsak magamért szavazok, hanem másokért is. Ha van, aki úgy érzi, ő ugyan nem tud kit választani, az ő élete ettől nem változik, gondoljon bele: és másokért SEM akar elmenni választani? Hogy annak az élete jobb legyen?

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség civil dilemmája, hogy akár az egyház a hívőket, mi is egyetemlegesen képviselnénk a nőket. Beszállhatunk-e a választási mozgósításba? Avagy maradjon meg a teljes ideológia-, és értékítélet mentesség, hisz „minden” nőt képviselünk, akárhogy is szavazzon, vagy ne szavazzon az a nő, akkor is, ha épp olyan politikusra szavaz, akiről sejthető, elveszi majd a nők nehezen kivívott jogait?

Értékeinket mindenképpen számon kérhetjük a pártokon.

Az Értünk! mozgósító kampánya; forrás: Női Érdek facebook-oldal

Ennek legegyszerűbb módja a pártprogramok tematikus elemzése. [5] Megkérdezhetjük a politikusnőket (mint tettük azt 2017 szeptemberében az EBESZ-szel és a Budapesti Corvinus Egyetemmel közösen szervezett konferenciánkon), mi a nőprogramjuk. Hasonlóan más szakpolitikai csoportos követelésekhez (egészségügy,Tanítanék!, korrupció ellenesség) mi is felajánljuk a pártoknak egy nőjogi minimumhoz való csatlakozás lehetőségét. Március 8., nőnap erre jó alkalmat biztosít. Fiatal nőkből álló hálózatunk, az Értünk! a fiatal szavazókat fogja mozgósítani, éljenek jogukkal, s szavazzanak. Tagszervezeteink között vitát kezdeményeztünk, ők milyen civileket támogató környezetben reménykednek. Értékeink , tapasztalataink és reményeink mentén igenis kampányolni fogunk, önkéntes munkában, hogy minél több tudatos szavazó éljen szavazati jogával. Mögöttünk nem áll más, mint a nők.

Végezetül pedig, feminista történészként kötelességemnek érzem megerősíteni, amit Könyves Kálmán, magyar király mondott a XII. században a Tokaj-hegyaljai Tarcalon-szembe menve a korabeli propagandával és néphittel: „A strigákról [varázserővel bíró, vámpírszerű lények] pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék.” De most komolyan: strigák nincsenek, de van elég sok megoldandó nőpolitikai kérdés, ami politikusi döntést kíván.

Szüfrázs, nőtestvérem, szüfrázs!

A szerző a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség volt elnöke

[1] – A Női Érdek végigelemezte a rendszerváltástól napjainkig az egymást követő kormányok nőpolitikáját és saját közpolitikai ajánláscsomagot is mellékelt hozzá. Lásd: A Nőtlen évek ára: a nők helyzetének közpolitikai elemzése 1989-2013 (Budapest, Női Érdek, 2014) és A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség közpolitikai ajánlásai-bővített kiadás (Budapest, Női Érdek, 2016). A kiadványok letölthetők innen: http://noierdek.hu/2/kiadvanyaink/

[2] – lásd pl. Szikra Dorottya: Megszorító intézkedések, és ezek hatása a nemek társadalmi egyenlőségére Magyarországon (műhelytanulmány, Budapest,FES Budapest, 2013) http://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/10836.pdf

[3] – Lásd ennek régiós hátteréről: Gender as symbolic glue : The position and role of conservative and far right parties in the anti-gender mobilisations in Europe . SZerk: Kováts Eszter,Maari Poim (Friedrich Ebert Stiftung, 2015 http://library.fes.de/pdf-files/bueros/budapest/11382.pdf )

[4] – Lásd erről Máriási Dóra és Vida Katalin pszichológusok írásaiban a kritikai pszichológiáról: http://ujegyenloseg.hu/a-kritikai-pszichologia-programja-itthon/, illetve további vita erről: http://mandiner.hu/cikk/20170330_szilvay_gergely_teljesen_eltevedt_a_kritikai_pszichologia

[5] – Szerencsénkre a Civil Kollégium Alapítvány ezt elkészítette számunkra Szavazz! Még van választásod címmel (bár külön nőpolitika nem szerepel az elemzés tárgyai közt, de össze lehet bogarászni a nőkre vonatkoztatható pontokat) https://www.cka.hu/szavazz/

Olvass tovább!