A Párbeszéd szerint „kevés” és „átlátszóan hazug” a kormány zöld fordulata
Pontról pontra cáfolta Tordai Bence Orbán klímaügyi mondásait, eközben Palkovics miniszter előállt az új nemzeti energiaterv részleteivel.
Pontról pontra cáfolta Tordai Bence Orbán klímaügyi mondásait, eközben Palkovics miniszter előállt az új nemzeti energiaterv részleteivel.
Tordai Bence szerint az ellenzék, az orvosi kamara és a szakszervezetek ellenállására már Áder János is felkaphatja a fejét.
De a rabszolgatörvény visszavonását továbbra sem engedték napirendre venni.
A kormánypárti média sztárjai szerint Tordai Bence futóbolond, az ellenzéknek pedig az egész létezése provokáció.
Azzal volt baja, hogy Tordai korábban Tarlós Istvánnal került szóváltásba.
Ma sem derült ki, lesz-e főpolgármesteri vita.
A politikus Karácsonynak is kampányolt egy kicsit.
Egy rövidfilm már ki is került a Facebook-oldalukra.
A decemberi és januári, MTVA-nál történt események után újra a köztévé épületéhez mentek ellenzéki képviselők, hogy számon kérjék a közpénzből finanszírozott intézményen, hogy az miért nem ismerteti az EP-kampányban az ellenzéki pártok véleményét.
Szombaton délelőtt a Sétáló Budapest, az LMP és a Jobbik aktivistái megjelentek meg Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampánynyitója előtt, hogy a parkolási ügyletek ellen tiltakozzanak.