Varga Judit szerint a megfigyelések törvényességére a Fidesz által bojkottált nemzetbiztonsági bizottság a garancia
A miniszter szerint „illúzió”, ha a Pegasus-botrányból „bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”.
A miniszter szerint „illúzió”, ha a Pegasus-botrányból „bárkik bármilyen ügyet próbálnak csinálni”.
A jogvédők szerint azonban ettől még nem lesz a polgárok titkos megfigyelése jogszerű.
A több mint 300 magyart – köztük újságírókat, jogvédőket, politikusokat – érintő lehallgatási botrány eddig komolyabb kommentár nélkül maradt.
Valós időben követték az eseményeket a rendőrséggel együtt.
Azokat a taktikákat oktatták a rendőri szerveknek, amelyekre az iraki és afganisztáni háborúk során tettek szert.
Winston „Boogie” Smith-szel tucatnyi golyó végzett.
Mivel a Junge Welt marxista, ezért „alkotmánnyal összeegyeztethetetlen”. Túl sok olvasóhoz jut el, így hát „el kell választani tőlük”. A lap szerkesztősége aggódik a németországi sajtószabadságért.
A cseh biztonsági szolgálatok szerint az orosz titkosszolgálat követhetett el két 2014-es robbantásos merényletet az országban.
A vonatkozó törvényt általában a kormányzat bűneiről szivárogtatók elhallgattatására használják.
Jugoszlávia azért bukhatott el ilyen látványosan, mert túlontúl merész kísérlet volt. 30 éve kezdődött meg a délszláv háború.