Korábbi ígéretével szemben a Fudannak adta a kormány a Diákváros szívét és lelkét
Fürjes, Vitézy és Palkovics is megnyugtatták a kétkedőket, így most futhatnak a szavahihetőségük után.
Fürjes, Vitézy és Palkovics is megnyugtatták a kétkedőket, így most futhatnak a szavahihetőségük után.
Baranyi jobban örült volna, ha előre hívják őket egyeztetni.
És az óvodások és iskolások újra látogathatják az uszodákat, az edzőtermeket és a jégpályákat.
A kormánybiztos szerint „heroikus munkát” végeztek a kormánypárti politikusok a több mint egy tucat modellváltásos törvény előkészítésével.
Úgy Budapesten, mint vidéken rengeteg a betöltetlen tanári állás, azonban a szegényebb megyékben jóval magasabb az arány.
Három pedagógust, egy alsóban tanító régi motorost, egy pályakezdő fiatalt és egy hátrányos helyzetű gyerekeket is mentoráló középiskolai tanárt kérdeztünk tapasztalatairól.
Két független képviselő és a német nemzetiségi szószóló is besegített a Fidesznek a szavazásnál.
Nincs a magyar iskolásoknak közös szocializációs közege, amely a társadalmi kohézió kialakításában segítene. Így aztán maga az iskola szocializál minket arra, hogy szinte nem is lehetséges másképpen előrejutni, csak ha másokat hátrahagyunk és kizárunk.
A miniszter az Indexnek adott interjút, amiben főleg a kínai egyetemről, de emellett a felsőoktatási modellváltásról is beszélt.
A Kúria megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla döntését, miszerint az SZFE oktatói jogszerűen sztrájkoltak.