Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egyre inkább az elit kiváltságává válik a természettudományos közoktatás

Országosan egyre súlyosabb problémát okoz a tanárhiány, kiváltképp a természettudományok területén. Miközben évente 120-140 kémiatanár megy nyugdíjba, 2020-ban mindössze 42 hallgató kezdett kémiatanári tanulmányokba a magyarországi tanárképzőkön – ráadásul belőlük sem biztos, hogy mindenki a pályán marad, írja a Pénzcentrum.

Míg évente 6-700 természettudományos tárgyat oktató tanár éri el a nyugdíjas kort, és alig 300 fiatal indult el természettudományos tanári szakon, és a tapasztalatok szerint magas a pályaelhagyók, valamint azok száma, akik végül nem fejezik be a képzést, évente 200-250 pályakezdővel lehet számolni.

Ráadásul regionálisan is ordító különbségek vannak a betöltetlen állások számában, és jellemzően a szegényebb régiókban még kevesebb az oktató, mint például Budapesten.

Míg a fővárosban a gimnáziumok 38 százalékában, addig a szabolcsiak 68, és a nógrádiak 70 százalékában nincs elegendő kémiatanár, ami így veszélyezteti a tudományterület oktatását a közoktatásban. Végső soron a tanárhiány a természettudományos területek megismerését egyre inkább az elit kiváltságai közé sorolják, holott az oktatás minősége nagyban befolyásolja a gyerekek lehetőségeit.

Ahogy a Magyar Kémikusok Lapja írja az elit diákversenyeken elér eredmények és az általános természettudományos ismeretek közötti eltéréseket illetően,

„Nincs még egy ország, amely – miközben sikeresen termeli ki a magas nemzetközi szinten teljesítő szűk elitet – ennyire hagyja leszakadni a többieket. A sok-sok éve kitűnő eredményeket elérő néhány diákolimpikon nem pótolja azt, hogy közben a diákok tömegei érnek el európai társaikétól messze elmaradó teljesítményt, és a rendszer jellemzői miatt esélyük sincs arra, hogy megközelítsék a magasabb szintet. Nyilvánvaló, hogy az erősen szelektáló iskolarendszer és a »pária« iskolákban ijesztő méreteket öltött tanárhiány meghatározó szerepet játszik abban, hogy sok magyar iskola nem képes ellensúlyozni a hátrányos társadalmi helyzet hatását.”

A magyarországi oktatási rendszer egyenlőtlensége már régóta égető probléma, amivel az elmúlt évtizedek kormányai se jobbról, se kevésbé jobbról nem tudtak, vagy rossz nyelvek szerint nem is akartak mit kezdeni. Ráadásul az elmúlt évben a digitális tanrend az egyenlőtlenségeket csak még inkább kiélezte.

Az elit gimnáziumok tanulói – ahogy az MKL is emlékeztetett rá – sikerrel vehetik a diákok közötti megmérettetéseket, öregbítve az intézmények hírnevét, miközben a diákok jelentős részére siralmas körülmények várnak, miután egy-egy tanár jelentős túlterhelést kénytelen elszenvedni a krónikus szakemberhiány miatt. Ráadásul az elmúlt években – miközben a testnevelés óraszáma például jelentősen növekedett – a természettudományos tárgyakat egyre alacsonyabb óraszámban oktatják.

Ez kihat arra is, hogy az iskolákból kikerülve a diákok kisebb arányban választják a természettudományos képzéseket, ami miatt tanárból is kevesebb lesz – vagyis a folyamat önmagát is gerjeszti, és egyelőre nem látszik olyan kormányzati szándék, ami megállítaná.

Az is érdekes aspektus, hogy amennyiben a kormány valóban ipari nagyhatalomként képzeli el az ország jövőjét, az oktatás színvonalán látszik, milyen jövőt szán a lakosainak. A gombamód szaporodó, és a kormány iparstratégiájában kiemelt szerepet kapó akkumulátorgyártáshoz ugyanis szükség van, és szükség is lesz vegyipari ismeretekkel rendelkező szakemberekre, ahhoz pedig, hogy valaki ezt a pályát válassza, fontos lenne a közoktatásban letenni az alapokat.

Jelen tendenciák, és a társadalmi egyenlőtlenségeket újratermelő osztálytársadalom működési logikájának alapján ez azonban a kiváltságosak – vagy kiváltságosabbak – osztályrésze lesz, míg a társadalom többségének marad a szalagmunka a külföldi tulajdonú gyárakban.

Címlapkép: MTI/Kovács Tamás