Újabb korrupcióellenes javaslatot próbált megakadályozni a Fidesz az EP-ben
Nem ez az első alkalom, hogy a Fidesz megpróbál keresztbe tenni az EU korrupcióellenes lépéseinek.
Nem ez az első alkalom, hogy a Fidesz megpróbál keresztbe tenni az EU korrupcióellenes lépéseinek.
Példátlan törvény fekszik az országgyűlés előtt. Ennek lényege, hogy egy bűnügyben a Parlament határozati javaslatban, a bírósági határozat előtt döntene arról, hogy valaki bűnös. Czeglédy Csaba, a DK-MSZP-Együtt szombathelyi önkormányzati képviselőjének diákmunkával foglakozó cége ellen költségvetési csalás gyanújával zajlik nyomozás.
Egy betegnek csontig égette a lábát az elektromos párna, egy másik a magzatát és a méhét is elveszítette vérmérgezés miatt. A volt védelmi miniszter szerint csak a „lakájmédia mondvacsinált hazug akciójáról” van szó.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését, amely az akkor kormányzó és Budapestet irányító MSZP-SZDSZ-t nevezi meg felelősként az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt szabálytalanságokért.
Újabb adózási kedvezményeket kapnak a profi sportolók és az őket foglalkoztató csapatok. Az államkasszában sok százmilliós lyuk keletkezhet emiatt.
A fél százalékot sem elérő pártoknak vissza kell majd fizetniük az állami kampánytámogatást. A Fidesz javaslata nagyon hasonlít arra amit a Közös Ország Mozgalom gondolt.
Konzultál velünk a kormány, ha akarjuk, ha nem. De mit tanultak ők ebből, és mit kéne megértenünk nekünk? Kis konzultációtörténelem.
Kilenc párt szakpolitikusai dolgozták ki azt az egészségügyi minimumot, amit a jövő héten Szabó Tímea benyújt az Országgyűlésnek. Se a Fidesz, se a KDNP nem vett részt az egyeztetéseken.
Magyarországon talán nem kell magyarázni, hogy egy térkép megrajzolása is lehet igazságtalan, elég csak annyit mondani: Trianon. Pedig nem ez az egyetlen alkalom, amikor a térképek kiszúrtak a magyar néppel, vannak ennél sokkal frissebb és a hétköznapi életünkre sokkal komolyabb befolyással rendelkező térképek is, amelyek jócskán megnehezítik az életünket. Ezek a választási térképek.