Donald Trump: „Még messze nem ért véget a közös utazásunk”
Az exelnök szerint a Republikánus Párt mögötte áll egységesen, csak néhány „washingtoni bajkeverő” osztja meg a pártot.
Az exelnök szerint a Republikánus Párt mögötte áll egységesen, csak néhány „washingtoni bajkeverő” osztja meg a pártot.
Vendégeink a Belépési küszöb podcast kitalálói-szerkesztői-műsorvezetői: Schultz Nóra és Csepregi Dávid, két fiatal társadalomtudós és aktivista.
Továbbra is teljes a bizonytalanság az egészségügyben, miután a dolgozók egy nap haladékot kaptak az új szerződésük aláírására.
A munkáltató két másik szakszervezetet is szeretne bevonni a tárgyalási folyamatba. Radics Gábor, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) elnöke szerint a munkáltató ezzel azt szeretné elérni, hogy a dolgozók sztrájkja jogellenessé váljon, mivel a jog azt írja elő, hogy amíg sztrájktárgyalás van, addig nem folyhat kollektív tárgyalás.
Korábban a Magyartanárok Egyesülete is hasonló kritikákat fogalmazott meg a 2023/24-es tanévtől bevezetendő érettségivel kapcsolatban.
A világ országainak működése és megannyi félelme javarészt Európa véres és erőszakos történelméből sarjad. Európa hiába terel, nem a határai kerültek válságba, hanem maga az európai „állam”.
Pap Szilárd István távozik a laptól, a szerkesztőség vezetését ideiglenesen Bogatin Bence, Papp Gáspár és Pósfai Orsolya veszik át.
Újabb közérdekű adatokat fed homály.
150 ezer forinttal kevesebbet vittek haza átlagosan a dolgozók tavaly Szabolcs-Szatmár-Beregben.
Pénzt csak visszaigényelni lehet: maximális támogatás esetén 3 milliót kap az, akinek már van 6 millió forintja. Az eddig is megbélyegzett közfoglalkoztatottakat pedig kizárják a programból, még akkor is, ha a többi feltételt teljesítik.
Az is kiderült, hogy mégsem lesz benne az oltás típusa a védettséget igazoló okmányban.
Levelet írt Webernek a miniszterelnök, ebben belengette a távozást, ha a frakció új szabályozását elfogadják márciusban.
Válasz Deák István és Losoncz Márk kritikáira: Japán háborús bűnei semmilyen mértékig nem egyenlítik ki és nem is igazolhatják az amerikai háborús bűnöket.
A cég szerint a sofőrök járnak vele jobban, de a dolgozók nem ugranak ki a bőrükből örömükben.
A párt – kormányra kerülése esetén – a választások után nem engedné felszállni az oligarchák magánrepülőit, hogy a strómanok ne tudjanak elmenekülni az országból.
A vasárnapi volt az eddigi legvéresebb nap, mióta kitörtek a katonai puccs ellen zajló tüntetések.
Ezzel együtt Gál Bertalan fürdőigazgató szombat este lemondott posztjáról az őt ért „lejáratásokra” hivatkozva.
Döntöttek az előválasztás menetrendjéről az ellenzéki pártok elnökei, íme a részletek.
A csehországi Přerov szörnyű titka: egy kegyetlen, embertelen bosszú és a csehszlovák-magyar lakosságcsere emlékezete.
Az oroszellenes összeesküvés-elméletek csak kiélezik a két nukleáris nagyhatalom közötti feszültséget, ami veszélyes és költséges fegyverkezéshez vezet. A cél (részben) valószínűleg ez is volt.
Milyen volt KISZ-esnek lenni az államszocializmus összeomlása alatt? Mi igaz abból, amit a 2018-as választások után írtak róla? Mit gondolt Gyurcsányról a rendszerváltás előtt? Mi a különbség a jogvédő és a parlamenti képviselői munka között? Nagyinterjú.
Az elmúlt napokban egymás mellett két olyan eseménysorozat is lezajlott, amely megmutatja, mire is számíthatunk az új amerikai adminisztráció közel-keleti politikájától, és úgy általánosságban: a külpolitikájától.
A katonai puccs miatti utcai feszültségek továbbra sem csitulnak.
A pártállam BM-ének fénykorában bőséggel akadtak olyan ügynökök, akikről a széles nyilvánosság valószínűleg soha nem fog semmit sem megtudni. Ilyenek az Esti Hírlapnál is akadtak. Háromrészes sorozat utolsó része.
Az elmaradt béreket követelte a járvány miatt nehéz helyzetbe kerülő önkormányzati cégtől, ma meglátogatta a fürdő igazgatója…
A cég vezérigazgatója nem is igen tépelődött a lépés előtt újonnan kiszivárgott levelezések szerint.
Az LMP-s Csárdi Antal szerint vesztegetési pénz lehetett az a 68 millió forint, amelyet a csengeri örökösnő továbbíthatott Kósa Lajosnak.
Az új vezetés a kormányzásra szeretné felkészíteni a pártot, de egyelőre az ökoszocialista programmal nem sikerült áttörni.
Jobban terjed a boltok dolgozói között a vírus, mint korábban. Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője a plázák bezárásának lehetőségét is felvetette.
A Google uniós lobbizásra fordított költései 360 százalékkal nőttek az elmúlt 6 évben.