Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Srí Lanka betiltotta a burkát, és több mint 1000 iszlám iskola bezárását is elrendelte

Ez a cikk több mint 3 éves.

Srí Lankán betiltották a burkák hordását, valamint bezártak több mint 1000 iszlám iskolát az országban, írja a The Hill. Sarath Weerasekara közbiztonsági miniszter szerint a burkák közvetlen hatással vannak a nemzetbiztonság helyzetére. Azt is hozzátette, hogy a muszlim nők között bevett öltözet a vallási radikalizmus jele, amit mindenképp tiltani fognak.

Weerasekara elmondta, a burka betiltásáról szóló intézkedést pénteken írta alá, melyet a Minisztertanács elé fog terjeszteni jóváhagyásra. A Reuters szerint az úgynevezett medreszék, iszlám iskolák bezárásával is foglalkozott a miniszter, hivatkozva arra, hogy nem tartják be a nemzeti oktatási politikát. „Senki sem alapíthat csak úgy iskolákat és taníthat azt amit akar a gyerekeknek”, mondta.

A burka viselését a buddhista vallási többségű országban 2019-ben ideiglenesen egyszer már betiltották, miután az iszlám fegyveresek szállodákat és templomokat támadtak meg, terrorakcióik során 250 ember vesztette életét. Még abban az évben Srí Lanka elnökének választották Gotabaja Rajapaksát, aki arról vált ismertté, hogy egy évtizedig tartó lázadást vert le az ország északi részén védelmi miniszterként.

Rajapaksa választási kampányában az extrémizmus felszámolását ígérte. Az elnököt a háború során széleskörben elkövetett jogsértésekkel vádolják, ám mindezeket ő tagadja.

A srí lankai kormány tavaly a koronavírus áldozatainak hamvasztását rendelte el a muszlim közösség kifejezett kérése ellenére, akik vallási okokból szerették volna eltemetni hozzátartozóikat. A rendeletet később eltörölték az Egyesült Államok és a nemzetközi jogvédő szervezetek nyomására.

Az amerikai külügyminisztérium 2018. évi  Srí Lanka vallásszabadságáról készült jelentése szerint a szigetország lakossága 9,7 százalékban muszlim, 70 százalékban buddhista, 12,6 százalék hindu, és 7,4 százalékuk keresztény. A jelentés szerint az ország kormánya szisztematikus diszkriminációt gyakorol a vallási kisebbségekkel, kifejezettem muszlimokkal szemben.

A múlt héten Svájcban tartottak népszavazást a teljes arcot eltakaró öltözetek betiltásáról, mely során a szavazatok 51.21%-ával többségbe kerültek a burkát és a nikabot ellenzők. Az eredmény alapján tehát se az utcán, sem pedig tömegközlekedésen éttermekben vagy kávézókban nem lehet teljes arcot eltakaró ruházatot viselni. A népszavazást kezdeményező szervezetek, köztük a jobboldali Svájci Emberek Pártja nem térnek ki konkrétan az iszlám vallású emberek érintettségére, ám a sajtóban „burka tilalomként” emlegetik a népszavazást.

Számos vallási és emberi jogi szervezet kritizálta a döntést. A Svájci Vallástanács szerint a vallásszabadság a ruha viselet szabadságára is vonatkozik, amivel a népszavazás eredménye teljesen szembemegy.

 

(The Hill, CNN, Reuters)