Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az új bérek sem fedezik a túlterhelt egészségügyi dolgozók pluszmunkáját, levelet írt Orbánnak a szakszervezet

Közvetlenül a miniszterelnöktől kért azonnali intézkedést a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) nevében Soós Adrianna, a szakszervezet elnöke, miután – állításuk szerint -hiába keresték meg előzőleg Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatót, és tettek javaslatokat tettek  az új egészségügyi törvény ellenére is meglévő bérfeszültségek enyhítésére – a FESZ saját Facebook-oldalán számolt be erről, az Orbán Viktornak címzett levél pedig itt olvasható teljes egészében. 

A koronavírus-járvány harmadik, eddigi legerősebb hulláma miatt extrém terhelésnek kitett egészségügyi dolgozók (fekvőbeteg-ellátásban, alapellátásban, mentésben és az ellátás biztosításában) és a szintén kulcsfontosságú szerepet játszó egészségügyben dolgozók – például takarítók – járvány alatti kiemelt bérezése érdekében kért segítséget a FESZ a kormánytól a múlt hét csütörtöki (március 11.) keltezésű levélben. Szerintük egységesen, transzparensen, a teljesített munkaórák arányában kellene anyagi elismerést  biztosítani a koronavírusos betegek mellett munkát végzők részére .

Kitérnek arra, hogyaz új egészségügyi törvény keretében történt orvosi béremelés csak egy szűk körben, és ott is ellentmondásosan javított a helyzeten, a többi dolgozóra viszont sok helyen csak egyre nagyobb terhelés hárul anélkül, hogy ezért ellenszolgáltatás lenne.

A „COVID-pótlék” javaslatuk szerint a következőképpen nézne ki:

  • Miután szerintük a felemás és aránytalan bérintézkedések miatt csak a szakdolgozók esetében lenne célszerű az alapbérek bizonyos százalékában megállapítani a pótlékokat, ezért a szakdolgozók esetén az 50%, de legalább 250 000 Ft/hó vagy 1500 Ft/óra fix összegű pótlékok megállapítása lenne célszerű, akár havi, akár órabér formájában.
  • A koronavírusos betegeket ellátó orvosok, illetve az orvosi bértábla hatálya alá sorolt pszichológusok, gyógyszerészek és más ide sorolt dolgozók esetén egységesen 250 000 Ft/ hó COVID-pótlék megállapítását javasolják a törvényes munkaidőt alapul véve.

„Az intézkedés nem várhat, nem lehet visszaélni a dolgozók hivatástudatával, akik közül sokan nem döntöttek arról, hogy véglegesen a szakmában maradnak és döntésük csak akkor válik véglegessé, ha megkapják az elismerést „

– fogalmaz az Orbán Viktornak írt levélben Soós Adrianna.

A szakszervezet arról számol be, hogy a hozzájuk érkezett jelezések alapján a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt bekövetkezett, korábban nem tapasztalt terhelést csak esetlegesen kíséri anyagi kopenzáció. Néhány ugyan intézmény felismerte, hogy a rendkívüli helyzetben a kirendelt vagy átvezényelt dolgozók többlet anyagi elismerést érdemelnek, de van, ahol egy fillér többlet díjazás sincs vagy sok helyen megalázóan alacsony az anyagi elismerés a többletmunkához és az igen terhelő felszerelésben végzendő munkához képest – írják.

A kialakult helyzetben a FESZ szerint az  intenzív és esetenként más osztályokról átvezényeltek gyógyító munkáját az ott maradottaknak kell végezniük szintén érdemi ellentételezés nélkül. „Több száz egészségügyi dolgozó naponta több órát utazik, hogy a kirendelés helyén teljesítse munkáját, de az útiköltségen kívül semmi ellentételezés nincs a kieső időért, amiért esetleg a többletmunkával szerezhető bevételről is le kellett mondania. A legkülönbözőbb helyekről kirendelt dolgozók számára igen nagy feszültséget okoz az eltérő vagy nem létező anyagi elismerés” – teszik hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy milyen nyomás nehezedik most rájuk, a FESZ egyébként kérdést is tett fel az egészségügyi dolgozóknak saját Facebook-oldalán.


A beérkező kommentek szerint határozottan nőtt a terhelés a betegszámok növekedésével, illetve azzal, hogy az új egészségügyi törvényt alá nem író szakdolgozók műszakjait is a maradóknak kell elvinniük.

A miniszterelnöknek címzett levélben Soós Adrianna arra is rámutat, hogy az új egészségügyi törvény bizonyos tekintetben csak súlyosbította a mostani helyzetet: szerinte az átgondolatlan, egyeztetés nélkül lezajlott, az egészségügyet
tovább gyengítő jogszabályi változások, aránytalan bérintézkedések hatására két megyei kórháznyi dolgozó tűnt el az állami egészségügyből a járvány felfutó szakában.

Azt is hangsúlyozza, hogy ha nem történik igen jelentős bérintézkedés azok körében, akiket nem érintett a 2021. januári béremelés, tömegesen fogják elhagyni a pályát, ezért a járványhelyzeten túlmutatóan is szükség lenne a bértáblák minden egészségügyi dolgozót érintő egységesítésére.

Orbán Viktor vasárnap egyeztetett a megyei kórházigazgatókkal és az országos intézetek vezetőivel, az erről közétett rövid Facebook-videójában azonban COVID-pótlékról nem ejetett szót, csak annyit mondott, szerinte „jó reményekkel fordulunk rá az előttünk álló nehéz hétre”, és a kórházigazgatók érzik a felelősségüket a harmadik hullám leküzdésében.

A hétfői COVID-számok az elmúlt napokhoz hasonlóan igen súlyos helyzetről tanúskodnak: 9000-nél is többen vannak kórházban, 1008-an pedig lélegeztetőgépen. Az új (napi) fertőzöttek száma 7706 a halálos áldozatoké pedig 131.

Címlapkép: Facebook/Orbán Viktor