A nőügyekkel nem foglalkozó Orbán szerint többet is adnak a nőknek, mint ami jár
A miniszterelnök nagyon ment ma reggel a rádióban.
A miniszterelnök nagyon ment ma reggel a rádióban.
Az a kérdés, ez a lista folytatódik-e április 8. után. Az a kérdés, hagyjuk-e szétlopni az országot.
Igenis van arra esély, hogy kisebbségbe szorítsuk Orbánt két hét múlva, ehhez azonban még mindig nagyon sokat kell dolgoznunk!
Egy korrupt, a magyar foci múltjának hazugságán élősködő politika tartja fogságban ezt a rendszert. Ennek véget kell vetni!
A Facebook részvényei szabadesésben vannak, a vállalat magyarázkodik. Így néz ki egy apokalipszis: az igazság pillanata, ami után már semmi sem lesz az többé, mint volt korábban.
Miközben nézzük, ahogy Orbán Viktor fogdossa óvodás gyerekek kezét, jusson eszünkbe az, hogy április 8-án többek közt arról is döntünk: akarunk-e újabb négy évig egy olyan kormányt látni az ország élén, amelyik végletesen elszigetelte már magát a választópolgáraitól, és kizárólag saját érdekkörének gazdagodását tartja szem előtt.
A kampány utolsó hetei mindig sokkal feszültebbek, egyre inkább nő a tét, és ezáltal minden szónak egyre nagyobb jelentősége van. De pont ezért érdemes kicsit józanabbul nézni, és felháborodás helyett végiggondolni, mit is jelenthet egy mondat.
2018 jól indult az ellenzék számára, de az elmúlt napok megint az egymás ellen fordulásról szóltak. Pedig mit számít egy-egy kontextusból kiragadott esemény ahhoz a nyolc éves folytonos romboláshoz képest, amely mögöttünk van?
A nők elleni erőszak nem a családok magánügye, és nem is a nők személyes problémája. A téma nemzetközileg elismert norvég kutatójával a férfiakról és az erőszakról beszélgettünk.
A Kétfarkú Kutyák most komoly politikai döntés előtt állnak. Növekvő népszerűségük nem zárja ki, hogy meglepően sok protestszavazatot kapnak április 8-án listán.