A román „párhuzamos állam” – egy erőtlen populizmus politikai ábrándozása
Nem mindenhol olyan sikeres populistának lenni, mint Magyarországon.
Nem mindenhol olyan sikeres populistának lenni, mint Magyarországon.
A középosztályi tiltakozások Magyarországon 2010 óta képtelenek arra, hogy érdemi kapcsolatba lépjenek, szolidaritást vállaljanak és osztályszövetséget kössenek a néppel (a magyar társadalom nem-középosztálybeli részével: alsó kétharmadával). Amíg ez így lesz, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megdönthetetlen marad.
Egy napon belül két újabb szomorú sajtórekordot is hozott a Szentlélek kiáradásának ünnepe a kereszténydemokrata pályára forduló NER-ben.
A populizmus születésekor baloldali volt. Ugyanazok a problémák hívták életre, mint a korabeli európai szociáldemokrata pártokat: a kíméletlen, taposó gazdasági verseny kárvallottjainak védelme, a veszteseké, a szegényeké.
Van abban valami egészen durva cinizmus, hogy a nőket éppen akkor infantilizálják leginkább, amikor gyerekük lesz, és még inkább akkor, amikor ennek kapcsán a saját igényeiket vagy a gyerekeik igényeit fogalmazzák meg.
Az ilyen ügyek pontosan arra jók, hogy a média a közösség ügyei helyett valami más tartalommal töltse fel a szabadidőnket, és ezáltal még tovább távolítson minket a valódi problémáktól.
Kész tündérmese, nem?
Vajon egy egészségügyi dolgozó jól teszi, ha úgy tekint a páciensekre, mint a gyári munkás a nyersanyagra, a bróker a részvényekre?
Ha nagyon egyszerűen akarnék fogalmazni: gyávaság, önzés, szűklátókörűség.