Trump elnök megerősítette a hírt, hogy rajtatütés során meghalt az ISIS vezére
A bejelentés szerint három gyermekével együtt, önmagát felrobbantva végzett magával.
A bejelentés szerint három gyermekével együtt, önmagát felrobbantva végzett magával.
Az új MSZP-s polgármester első javaslatai felvetnek néhány kérdést az átláthatóság terén.
A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát.
Kocsis Máté szerint gátat kell szabni az ilyen eseményeknek, mielőtt gyakorlat lesz belőlük.
Az ellenzéki közgyűlési többség a tét.
És csak nő a munkahelyi balesetek száma.
A „Borkai-faktor” egy lehet azon millió tényező közül, mely a most látott önkormányzati választási eredményeket okozhatta, a botrány hatását azonban felnagyítani, utólagos mérésekkel teljesen félremagyarázni nem szerencsés, sőt egyenesen a szakmához nem méltó lépés.
Uruguayban is október 27-én szavaznak, itt is a baloldal áll nyerésre, de nekik nem lesz sétagalopp.
Most akkor hogy is van ez?
Senki sem sérült meg, de a helyzet életveszélyes volt.