Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Továbbra sem nyugszik bele a Fidesz a kőbányai eredményekbe, újraszámolják a szavazatokat egy körzetben

Ez a cikk több mint 4 éves.

Habár egy fellebbezés után egyszer már változatlan maradt az önkormányzati képviselőválasztás eredménye Kőbányán, a Fidesz megtámadta a Fővárosi Választási Bizottság határozatát, a Fővárosi Ítélőtábla pedig elrendelte az 5-ös számú választókörzet jelöltjeire leadott voksok újbóli összesítését – ezt a választókerületben induló momentumos jelölt, Huszti András Norbert írta ki Facebook-oldalára, aki a Fidesz első fellebbezése után – ha csak egyetlen szavazattal is, de – megnyerte a választókörzetet.

Huszti András eredményét a választás után első körben egy ismeretlen nevű választópolgár és a Fidesz is vitatta, ám amint arról mi is beszámoltunk, hétfőn a Fővárosi Választási Bizottság 5 igen szavazattal és 1 nemmel az elsőfokú határozatot helybenhagyta, ami alapján az ellenzék megnyerte volna az 5-ös számú egyéni választókörzetet – ahol Huszti indult – 1 szavazattal.

A Fidesz azonban az 5-ös körzet esetében az FVB szinte egyhangú döntése ellenére újra megtámadta az eredményt, pénteken pedig a Fővárosi Ítélőtábla ezután elrendelte a szavazatok újraszámlálását, amely kedden 10 órakor esedékes.

A Facebook-poszt alatti kérdésekre válaszolva Huszti elmondta, beszélt ugyan a Fővárosi Ítélőtáblával a döntés kapcsán,

de különösebb indoklást nem közöltek vele azon túl, hogy a törvény lehetővé teszi a szavazatok újból megszámlálását.

Huszti körzete mellett az FVB hétfőn helyben hagyta a 6-os és az 1-es körzet eredményeit is, előbbiben ugyancsak szoros eredménnyel, 9 szavazattal győzött a momentumos Stemmler Diána, utóbbiban a DK-s Papp Zoltán 21 szavazattal. Mindkét döntés ellen adtak be fellebbezést, az Index szerint azonban ez utóbbi két helyen egyelőre nem kaptak értesítőt a képviselők, így azt nem tudni, lesz-e ott is újraszámolás.

Nem csoda, hogy a Fidesz minden követ megmozgat a kerület megnyerése érdekében: a kerület polgármestere, D. Kovács Róbert Antal ugyanis a kormánypártok színeiben aratott sikert, képviselő-testülete azonban a jelenlegi eredmények szerint 9-8 arányban ellenzéki többségű lett volna. Így amennyiben a keddi, újraszámolás alkalmával nem Huszti nyer, az ellenzék bukja többségét a X. kerületben.

Az október tizenharmadikai választások óta az ellenzék által megnyert helyeken többször is szavazatok újraszámoltatásával vagy az eredmények megtámadásával próbálkoztak sikertelenül: az első kerületben V. Naszályi Márta, a nyolcadik kerületben Pikó András, a kilencedik kerületben pedig Baranyi Krisztina győzelme ellen nyújtottak be fellebbezést, V. Naszályi esetében pár szavazókörben újra is számoltatták a voksokat.

Frissítés: a cikk eredeti változatában az 5-ös választókörzet szavazatinak második újraszámlálásáról volt szó, ezzel szemben a Fidesz eddigi két fellebbezésének folyományaként kedden először fogják újraszámolni a voksokat.

(Mérce, Index)

Címlapkép: MTI/Mónus Márton