Őszi szünetre hivatkozva kizárták az egyik SZFE-s osztályt a tanteremből
Az oktatók és hallgatók tanítanának és tanulnának, a kancellár ezt ezonban nemigen akarja hagyni.
Az oktatók és hallgatók tanítanának és tanulnának, a kancellár ezt ezonban nemigen akarja hagyni.
A volt elnök, Evo Morales pártja, a Mozgalom a Szocializmusért színeiben induló Luis Arce nagyobbat nyert, mint Morales 2019-ben.
Az SZFE Hallgatói Önkormányzata tüntetést szervezett hétfő reggelre az egyetemet fenntartó alapítvány alapító jogait gyakorló Innovációs és Technológiai Minisztérium épülete elé.
A súlyos és folyamatos erőszak ellenére is kitart a Lukasenka távozását követelő tömeg. Tyihanovszkajáékat Nobel-díjra jelölték.
A SpaceX-szel turbózza magát az Amerika a fegyverkezési versenyben.
A leterhelt egészségügyi rendszer útvesztőjében megeshet, hogy majdnem annyi időt kell várnunk a tesztelésünkre, mint amennyi ideig ajánlott lenne karanténban lennünk. Sok választásunk azonban nincs, ha nem tudjuk megfizetni a magánszolgáltatókat.
A művészek minden segítségüket felajánlották az egyetemfoglalóknak.
János Károly nemrég mondott le, és menekült az Egyesült Arab Emírségekbe a korrupciós vádak elől.
Úgy véli, hosszabb távon akár el is tűnhetnek a házi gyerekorvosok, aminek a gyerekek innák meg a levét.
1,3 millió hordó nyersolaj vár benne arra, hogy exportálhassák.