A lengyel tanárok nem hajlandók tovább saját zsebből finanszírozni az iskolai eszközöket
Nem nyomtatnak, nem fénymásolnak, és 20 százalékos béremelést követelnek.
Nem nyomtatnak, nem fénymásolnak, és 20 százalékos béremelést követelnek.
Milliárdokat tart vissza a kukaholding, emelésért vadsztrájkolnak a szemétszállítók a fővárosban.
A gimnázium kockáz ingbe öltözött nebulói attól tartottak, hogy elbocsátják a jogaikért kiálló oktatókat.
A házelnök a tanárok fizetése kapcsán mondta el, hogy szerinte a kérdés, hogy „másokhoz mérten méltányosnak tartjuk-e”.
Tanáraik azonnali visszahelyezését követelik a minisztertől.
Az önkormányzati bérlakások száma 1999 óta drasztikusan csökkent: a százezer körüli szám negyvenezresre apadt.
Jelentősen átszabnák az egészségügyet 2023-tól, a kormány dönt majd róla, mennyire.
A kirúgott tanárok azonnali hatályú visszavételét követelték. Délután 3-kor folytatódik a demonstráció a Belügyminisztérium előtt.
De a különbség jóval szűkebb a két befutó jelölt között, mint arra számítani lehetett.
Boszniában ma többszintű választásokat tartanak. A Naša stranka nevű szociálliberális párt azért küzd, hogy véget vessen az ország hatékony működését gúzsba kötő etnikai felosztásnak. Damir Arnauttal készítettünk interjút.