Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Újfent százak tüntettek a Kölcsey Gimnázium előtt a kirúgott tanárok védelmében

Ez a cikk több mint 1 éves.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, szeptember 30-án több tanárt elbocsátottak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumból a polgári engedetlenségi akciókban való részvételük miatt.

A 444-nek akkor Palya Tamás, az intézmény tanára azt nyilatkozta, rendkívül felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát. Arra hivatkoztak, hogy a korábbi figyelmeztetés ellenére többször részt vett polgári engedetlenségben. Palya szerint szeptember 9. óta három ilyen nap volt, mivel a tiltakozó tanárok heti egy-egy napot jelöltek ki az engedetlenségre. Elmondta a tankerület munkatársainak, hogy nem érzi korrektnek a dolgot, mert ezzel együtt hétvégén is dolgozott, kirándulást szervezett. A felmentés értelmében hétfőtől nem is tarthat órát. Bíróságra fogja vinni az ügyet.

Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom oszlopos tagja négy kollégájáról tud, akik biztosan megkapták már a felmondásukat. Ő szintén munkaügyi pert tervez, és hétfőn még mindenképp bemegy az iskolába.

Még aznap este százak tüntettek a Kölcsey előtt a kirúgások ellen a diákok szervezésében, majd hétfőn újfent több százan követeltek igazságot.


Az egybegyűltek előtt (akik között fellelhető volt Karácsony Gergely főpolgármester és Pikó András józsefvárosi polgármester is) Törley elmondta, hogy nem lehet tőlük elvenni azt, hogy ők tanárok, és tanárok is maradnak, és ezért be fog menni ma tanítani. Törley délután 3-kor kollégáival együtt el fog menni a belügyminisztériumba a tanárok követeléseivel.

A tüntetést megelőző nap, vasárnap a Belső-Pesti Tankerületi Központ hivatalának bejáratát cetlik lepték el, melyeken a pedagógus-mozgalom jelszavai voltak olvashatók, többön pedig tanügyigazgatást kritizálták.

A polgári engedetlenség – azaz a nem sztrájk formájában folytatott munkabeszüntetés – eszközéhez azt követően kezdtek fordulni a pedagógusok, hogy 2022 februárjában a kormány egy rendeletben a koronavírus okozta veszélyhelyzetre hivatkozva szabályozta az iskolák sztrájk alatti működését.

Az ugyanebben a szabályozásban szereplő feltételeket aztán májusban már törvényi szinten rögzítette a kormányzat, gyakorlatilag végérvényesen értelmetlenné téve a sztrájkot: sztrájk esetén a tanulóknak minden, a sztrájkkal érintett munkanapon reggel 7 óra és iskolák esetében 16 óra, általános iskola esetében 17 óra, óvodák esetében 18 óra között kötelező szakképzett pedagógus által felügyeletet biztosítani. Kötelező továbbá a tanórák 50 százalékát, az érettségi előtt álló diákok számára pedig a kötelező érettségi tantárgyak 100 százalékát megtartani. A sajátos nevelési igényű diákok számára szintén valamennyi foglalkozást és tanórát meg kell tartani. A tanárok szakmai szervezetei között konszenzus van arról, hogy ezek a rendelkezések gyakorlatilag elvették a pedagógusoktól a sztrájk törvényes gyakorlásának jogát.

2022. szeptember 9-én a tankerületi központok az eddig polgári engedetlenségben részt vett tanároknak névre szóló leveleket küldtek, amelyben arról tájékoztatták, őket, hogy amennyiben ismételten polgári engedetlenséget követnek el, az alapot ad a rendkívüli felmentésre.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a kilátásba helyezett – és a mai fejlemények alapján ténylegesen is alkalmazott – rendkívüli felmentések  nem állnak arányban a kötelezettségszegés mértékével. A szakszervezet úgy véli, a kirúgásokkal a közoktatás minősége még inkább romlani fog, mert lehetetlenné teszi, hogy az intézmény, ezáltal az állam közoktatási feladatellátási kötelezettségének eleget tegyen. „Ha emiatt akár egy tanítási óra is elmarad, a munkáltató ugyancsak jogsértést, sőt, a szakszerű helyettesítés elmaradása esetén a tanulók Alaptörvényben foglalt jogát sértené meg” – olvasható a PDSZ honlapján.

Október elsején a PDSZ nyílt levélben fordult a Belső-Pesti Tankerületi Központ felé a kirúgott tanárok státuszának azonnali visszaállítása érdekében:

„A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete megdöbbenve értesült a Belső-
Pesti Tankerületi Központ nyilvánvalóan jogsértő lépéséről. Tisztában vagyunk azzal, hogy a munkamegtagadást a munkáltató szankcionálhatja, azonban
ennek arányosnak kell lenni az okozott kárral. Ez az intézkedés – a jogviszony
azonnali megszüntetése – ennek a követelménynek nem felel meg. A kollégák
eltávolítása az iskolából sokkal nagyobb mértékben csorbítja a tanulók
tanuláshoz való jogát és a tankötelezettség teljesítését, mint a polgári
engedetlenség idején elmaradt néhány óra.
Október 15-én lesz egy éve, hogy az oktatási kormányzat azzal alázza az
óvodák, iskolák, kollégiumok, szakszolgálatok munkavállalóit, hogy semmibe
veszi a követeléseiket és most már tárgyaló asztalhoz sem ül le. Valamint az
állam már törvénnyel is akadályozza a pedagógusokat a nyomásgyakorlás
végső eszközének – a sztrájknak – gyakorlásában. Ezzel a magatartásával
sodorta bele a most eltávolított kollégáinkat, hogy polgári engedetlenséghez
folyamodjanak.
Mindezeket figyelembe véve a PDSZ követeli a 2022. szeptember 30-án a
budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusainak személyesen
kézbesített, közalkalmazotti jogviszonyuk azonnali megszüntetéséről szóló
határozatokat haladéktalanul vonja vissza.”

Most szerdán, a pedagógusok világnapján délután 17:00 órától hídfoglalást jelentett be a Grund a tanárok védelmében, illetve ugyanaznap 19:00 órától a noÁr és a Tanítanék szervezésében lesz tüntetés.

Az idén ősszel az ország számos pontján szervezett polgári engedetlenségi akciók zajlottak, amelyekről igyekeztünk a Mércén mi is beszámolni, a Civil Közoktatás Platform térképes gyűjtésén itt megtekinthetők.

 

Címlapkép: Mérce/Fazekas Lázár Benjámin