Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Azonnali elbocsátásokkal fenyegetik Kőbányán a polgári engedetlenségre készülő tanárokat

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyik képviselője segített áttekinteni a lehetőségeket azoknak a kőbányai pedagógusoknak, akik sztrájkot, illetve polgári engedetlenségi megmozdulást terveztek szeptemberre. Az egyeztetés után a Széchenyi István Általános Iskola pedagógusai az utóbbi mellett döntöttek, és szeptember 1-jén és 2-án figyelemfelhívó munkabeszüntetést terveztek.

A tervről hamarosan tudomást szerzett az illetékes tankerület is, ahova rögtön be is rendelték az intézményvezetőt, és elbocsátásokkal, gyerekek intézményekbe való szétszórásával és intézményi összevonásokkal fenyegették meg a vadsztrájkra készülő dolgozókat.

A fenyegetőzésekről az iskola igazgatója értesítette a megmozdulást szervező pedagógusokat, akik egyébként nem most kezdik a tiltakozást. A PDSZ által megosztott videón nyilatkozó Czédly Mariann, aki a PDSZ tagja, már idén januárban is egy sztrájk közepén nyilatkozott a Mércének. Ekkor arról beszélt, hogy a közoktatás az utolsó perceit éli, a túlterheltség és a tanárhiány már jóideje fenyegeti a mindennapi tanítást. Ám hiába a folyamatos tüntetések, alig változott valami a közoktatásban.

„Mostanra oly mértékű az elkeseredés, hogy ez most végigsöpör az országon. Mindenkinek a megélhetéséről, a gyerekéről, az unokájáról van szó, a jövőnkről van szó. Már túl vagyunk mindenen, a falon is túlmentünk szerintem, ha most sem történik semmi, akkor ennek az országnak itt van vége”

A PDSZ honlapján egyébként sorra veszi az elhangzott fenyegetéseket, amelyek „köszönőviszonyban sincsenek a valósággal”, és felszólít rá, hogy a polgári engedetlenséget tervezők ne dőljenek be ezeknek. Kitérnek rá, hogy jogszerűen nem a kirúgás a legsúlyosabb szankció. A maximum az egyhavi bér levonása lehet, ami jogilag támadható, ráadásul az eddig a munkabeszüntetés miatt kieső bérek kiegészítésére összegyűlt támogatásból az illetmények kipótolhatók, csak igényelni kell a bérjegyzék megküldésével.

Az összevonások, illetve a „gyerekek szétszórása” pedig azért nem jöhet szóba a PDSZ szerint, mert ilyesmiről a köznevelésért felelős miniszter legkésőbb az intézkedés tervezett végrehajtása éve májusának utolsó munkanapjáig hozhat döntést.

A PSZ és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága legközelebb augusztus 30-án tárgyal a kormánnyal, ha addigra sem kapnak elfogadható ajánlatot elsősorban a bérrendezés ügyében, azt ígérik, már szeptemberben munkabeszüntetések jöhetnek.

Amint arról beszámoltunk, a kormány azzal tervezi megoldani az óriási szakemberhiányt, hogy a nyugdíjas tanárokat igyekszik visszacsábítani a közoktatásba. Gulyás Gergely indoklása szerint a pedagógus-utánpótlást szeretnék a nyugdíj melletti közalkalmazotti jogviszony szabályainak enyhítésével megoldani. A szakma elöregedése így is komolyan fenyegeti a pedagógusokat, hiszen az alacsony fizetések, a megbecsülés teljes hiánya, az intézményi átalakítások, valamint a kormány folyamatos fenyegetései nem teszik azt vonzóvá. De a nyugdíjasok közül sokan kiszolgáltatott anyagi helyzetük miatt kénytelenek lehetnek visszamenni az állami oktatásba.

(PDSZ – nedolgozzingyen.hu)