„A bántalmazók jobb helyzetben vannak ma Magyarországon, mint az áldozatok”
Orosz Bernadettel és ügyvédjével, Gál Andrással készítettünk videóinterjút.
Orosz Bernadettel és ügyvédjével, Gál Andrással készítettünk videóinterjút.
Bangóné Borbély Ildikó szerint Kásler Miklósnak a kegyeltjei védelmezése helyett azonnal be kellene avatkoznia.
A tavaly szeptemberi sztrájk után idén januártól 130 ezer forintról 380 ezerre emelkedett volna az állami praxisok rezsitámogatása, az EMMI most mégis úgy tesz, mintha nem ígért volna ilyesmit.
Putyin a hatalmi struktúra alakítását tervezi, amihez alkotmánymódosításra lesz szükség.
Életveszélyessé vált a rendszer, ezért a szolgáltató intézkedett. Baranyi szerint mindez a korábbi, fideszes polgármester felelőtlenségének köszönhető.
Orbán Viktor ezzel szeretné megállítani a szakdolgozók elvándorlását, a szakszervezetek szerint viszont így nem fog menni.
A szocialista politikus szerint egyre nagyobb a köd a Mátrai Erőmű megvásárlása körül.
Az év első, Orbán Viktor által megtartott Kormányinfójára a Mérce mellett több szerkesztőséget sem engedtek regisztrálni. Hogy mi a regisztráció pontos menete, azt maga a kormány sem közölte még egyértelműen.
A repülő a Forradalmi Gárda egyik „kényes katonai központja” felé fordult, így nézhették ellenségnek.
„Remélem tudják, hogy én a lakosok oldalán állok.” Így indított az új polgármester a közmeghallgatáson. A bővítés, amit a lakosok egyáltalán nem akarnak, ettől még halad az útján – hála az előző városvezetésnek és a kormánynak.