Parragh László: „Annyi ember ment tönkre, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni”
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarország egy adott mozgástérben van, amin belül politikai értékrend kérdése, hogy mi alapján hoz döntést egy kormány.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint Magyarország egy adott mozgástérben van, amin belül politikai értékrend kérdése, hogy mi alapján hoz döntést egy kormány.
Fogyatékossággal élő embertársaink gyakran alapvetően is súlyos egészségügyi kockázatokkal néznek szembe, ezért most kiemelt figyelmet kell fordítani az ellátásukra.
Az átalakításhoz szükséges törvénymódosításról persze elfelejtették megkérdezni a dolgozói érdekképviseleteket.
A civil lakosságnak nyújtott segítség mellett nem szabad megfeledkezni az egészségügyi dolgozókról sem, akikre eddig sem kevés felelősség és munka nehezedett, a koronavírus elleni harcban pedig talán soha nem tapasztalt terhelésnek lesznek kitéve.
A Magyar Orvosi Kamara szerint az orvostársadalom bajára nem a kormány egyszeri 500 ezer forintos juttatása a megoldás.
Most, hogy a koronavírus országszerte bárhol jelen lehet, minden egyes elvesztegetett nappal csökken az esélye annak, hogy a szociális ellátórendszer megelőzhető tragédiák nélkül vészelje át a járványt.
Világszerte továbbra is emelkedik a fertőzések száma, Magyarország a tömeges megbetegedések határán.
A Hallgatói Szakszervezet szerint ebben a helyzetben elég problematikus elvárni a hallgatóktól, hogy ugyanúgy teljesítsenek, mint az intézménylátogatási tilalom előtt.
Különösen nehéz helyzetben vannak azok, akiknek a 100-150 ezer forintot sem haladja meg a nyugdíjuk.
Ezzel az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt a koronavírus miatt bevezetett veszélyhelyzet meghosszabbítására és a rendeleti úton történő irányításra határozott időkorlát nélkül.