Mégse olyan gondtalan a gyermekkor? – Magyar gyerekek írtak jelentést az ENSZ-nek
5300 gyereket kérdeztek meg arról, milyen Magyarországon felnőni.
5300 gyereket kérdeztek meg arról, milyen Magyarországon felnőni.
A jogerős döntés szerint Magyarország Alaptörvénye nem írja elő az állami szervek semlegességét a választási kampányban.
A kormány nem teljesítette egyetlen követelésüket sem, novemberig adtak haladékot.
Bolba Mártával, Lohász Cilivel és Molnár Noémivel beszélgettünk.
Év eleje óta nem sikerült megállapodni a béremelésekről, fogy a dolgozók türelme.
Az alaptalan démonizálás és az egyoldalú tájékoztatás ezúttal nem maradt büntetlenül.
A román miniszterelnök minden tiltakozása ellenére a román korrupcióellenes főügyész elnyerte a szavazatok többségét.
Erős mondatok hangoztak el a házelnök szájából az augusztus végén megrendezett Reformátusok Szárszói Konferenciáján.
V. Naszályi Márta, Soproni Tamás és Pikó András polgármester-jelöltek céljai jórészt közösek, ahogy a nehézségek is, amelyekkel napról napra szembesülnek.
Minden biztató jel ellenére végül semmit sem teljesített a kormány a szakszervezetek 12 pontos követeléséből.