Egyetemi hallgatókkal helyettesíthetik a kötelező oltás miatt kieső tanárokat
A most felmentett tanárok sem húzhatják a tanév végéig az oltás felvételét.
A most felmentett tanárok sem húzhatják a tanév végéig az oltás felvételét.
Göd ismét kisebb, a különleges gazdasági övezet pedig nagyobb lett.
Aki minimálbért kap, vagy alig emelkedett a bére, már most jelentős életszínvonal-romlást tapasztalthat.
A polgármester és a beruházó szerint is jogszeű keretek között valósul meg a projekt.
Egy nő bántalmazása Isten gyalázása a Szentatya szerint.
Ettől függetlenül biztos, ami biztos, a tavalyi év végén a Fidesz még fél évet ráhúzott a koronavírus-járvány miatt lassan két éve érvényben lévő veszélyhelyzetre.
Nagy energiaráfordítás, ami minimális haszonnal kecsegtet.
A Memorialt az 1980-as évek végén azzal a céllal alapították, hogy dokumentálja a Szovjetunióban gyakorolt politikai elnyomást.
Súlyos túlmunkába kerül a tisztes megélhetés, sztrájktárgyalást kezdeményezhetnek az egészségügyi szakdolgozók.
Annak az embernek kellett volna elhinnünk, hogy Völner Pál korrupciós ügyéről az ügyészség honlapjáról értesült, aki miniszterelnökként népszavazásokat húz keresztbe.