Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Megegyezésre nem, időhúzásra viszont számítanak a kormánytól a pedagógus-szakszervezetek a figyelmeztető sztrájk után

Ez a cikk több mint 2 éves.

Ravasz Ágnes, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmányi tagja kedden reggel az ATV Start című műsorában értékelte a pedagógusok hétfői, kétórás figyelmeztető sztrájkját. 

A pedagógus elmondta, a szakszervezetnél örülnek az érdekképviseletek tegnapi sajtótájékoztatóján bejelentett húszezres részvételnek, de még mindig folyamatban van a résztvevők megszámlálása, hiszen az adatok folyamatosan érkeznek be a PDSZ és a PSZ irodájába, ahogya fogalmazott, szinte „füstölögnek a szerverek”.

Ravasz Ágnes elmondta azt is, hogy azért is hosszadalmasabb folyamat lesz összeszedni a sztárjkolók teljes adatsorát, mert az ITM alá tartozó szakképző intézményekben dolgozók is sztrájkoltak, illetve óvodapedagógusok is, akiknek az önkormányzat a fenntartójuk, ezeket az adatokat begyűjteni kicsit hosszadalmasabb feladat lesz. 

Ahhoz képest, amit láttak, hogy múlt hét pénteken, illetve hétvégén mi mindent megtett a kormányoldal azért, hogy ne merjenek sztrájkolni a pedagógusok, rengeteg helyen sikeresen megtörtént a munkabeszüntetés. Ravasz Ágnes azt is felidézte: a tankerületek sok helyütt szóban utasították az intézményvezetőket olyan tartalmú levelek kiküldéésre, hogy nem jogszerű a sztrájk.

A PDSZ választmányi tagja nem tudja, milyen retorziókat alkalmazhatnak az intézmémnyek: volt, ahol például fegyelmivel fenyegettek, de ennek intézménye Ravasz Ágnes szerint már nem is létezik. Szerintük jogszerű volt a sztrájk, úgy tudják, hogy a Kúria pénteki, még elégeséges szolgáltatásról szóló döntését a kormányzat a tegnapi napig nem támadta meg.

Ravasz Ágenes elmondta: ugyan ki még nem jelenthető, hogy sor kerül a hatázotalan idejű sztrájkra március 16-án, de csodának kellene történnie ahhoz, hogy megegyezzenek a kormánnyal a szakszervezetek, mindenesetre a sztárjktárgyalások tovább folytatódnak. Szerinte a hétfői megmozdulás egy jó próba volt, hogy hogyan készüljenek fel a március 16-i sztrájkra. A PDSZ választmányi tagja hozzátette: most újból el kell kezdeni a procedúrát a még elégséges szolgáltatásokról, hogy március 16-ra is legyen bírósági végzése a szakszervezeteknek a sztrájk jogszerűségéről.. 

Mint fogalmazott: azt látják, hogy a kormányoldalnak nem szándéka a megegyezés, viszont szándéka az időhúzás, ezért fel fognak erre készülni.

Az ellenzék oktatással kapcsolatos javaslatairól azt mondta: a fő irány, hogy össze fog omlani az oktatás, hacsak már össze nem omlott. Szükséges a bérrendezés, a nagyobb tanári szabadság, például a tartalmi szabályozással kapcsolatban, a tanárok munkaidejét csökkenteni kell – nagyon várható, hogy az ellenzéki pártok ezeket felveszik a programjukba – sorolta a PDSZ választmányi tagja.

Arra a felvetésre, hogy a határozatlan idejű sztrájknak most van-e itt az ideje, hiszen jönnek a választások, azt mondta: most küzdenek a jogaikért és követeléseikért, emellett a jogokat a mindenkori kormánnyal szeretnék érvényesíttetni.

(ATV.hu)

Címlapkép: PSZ / Facebook