Fáznak a 18 fokos öltözőben és zuhanyzóban a Volán-dolgozók, levélben kérik a céget, hogy legyen melegebb
A tisztálkodás során használt törölközők nem száradnak meg, az öltözőszekrényekben a törölközők bedohosodnak.
A tisztálkodás során használt törölközők nem száradnak meg, az öltözőszekrényekben a törölközők bedohosodnak.
Szerdán megtudhattuk, hogy a kormány elképzelései szerint hogyan fogjuk túlélni a közelgő telet.
Hétfőn véget ért annak az 55 ezer ontariói oktatási dolgozónak a munkabeszüntetési akciója, akik sztrájkjoguk elvétele ellen és nagyobb mértékű fizetésemelésért tiltakoztak péntek óta.
A NER alatt ellenzéki erő még nem vert át országos népszavazást, mindenesetre a párt debreceni helyi projektje egyelőre jól halad.
A 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium több olyan tanára is újra a polgári engedetlenség eszközéhez nyúl, akit legutóbb több ezer ember kísért el átvenni a figyelmeztető levelét.
Két tanártüntetés közé ékelte be a Kunigunda útjára szervezett demonstrációját Hadházy Ákos, aki Komjáthi Imre szerint bűnt követ el azzal, hogy a dolgozói küzdelmekről 2018 decemberéhez hasonlóan a sajtószabadságért vívott harcra irányítja a figyelmet.
Orbán Viktor sokat említette a forradalmat Zalaegerszegen. Ünnepi beszédének veleje mégis az ellenforradalmi rendszerek apológiája volt.
A demonstráció a térség iskoláinak tanárai, az ide járó diákok és az ő szüleik közti összefogás szempontjából szimbolikus jelentőségű volt a pedagógusok megbecsüléséért és a közoktatás jövőjéért vívott küzdelemben.
A kormánymédia nem válogat, amikor emberek lejáratásáról van szó.
Gajzágó József felsorolta a diákok négy pontját.