Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Legalább 86 iskolából jelezték a tanárok, hogy hétfőn nem veszik fel a munkát

Ez a cikk több mint 1 éves.

A Tanárok a tanárokért Facebook-csoport összesítése szerint 86, köztük 60 fővárosi és 26 vidéki iskola 832 tanára jelezte, hogy nem veszik fel a munkát hétfőn – közölte az RTL Híradója vasárnap. 

Más formában is folytatódnak hétfőtől a pedagógustiltakozások: Több iskolában ülősztrájk lesz, a Kölcsey Ferenc Gimnázumból pedig levelet visznek Pintér Sándornak és Maruzsa Zoltánnak a párbeszéd reményében.

Az RTL vasárnapi Híradójából kiderül az is, hogy a budapesti Karinthy Frigyes Gimnáziumban – ahol csütörtökön és pénteken olyan sok tanár nem vette fel a munkát, hogy az igazgató rendkívüli tanítási szünetet rendelt el – az egyik pedagógus beszámolója szerint a hétvégén levelet kaptak a tanárok az intézmény vezetőjétől, amelyben az igazgató azt kéri: jelezzék a tanárok a diákoknak, hogy „hétfőn lesz iskola”. Ez azonban több okból is nehézkes Berta Beáta, Híradónak nyilatkozó pedagógus szerint: egyrészt sokan terveznek újra polgári engedetlenséget, másrészt pedig hiányozni fog a hat, azonnali hatállyal felmentett tanár is, akiket szintén nehéz pótolni. Így a pedagógus szerint csak hétfő reggel derül ki, hogy megtartható-e legalább az órák egy része. Az RTL Híradójának megkeresésére az igazgató azt válaszolta, „nyilván lesznek helyettesítések és csoportösszevonások”, de hétfőtől tanítani fognak”.Annyi mindenesetre az iskola honlapjáról is kiderül, hogy „a közelmúltban történt eseményekre” hivatkozva a december 5-e és 9-e között tervezett nyílt hetet elhalasztja az intézmény. 

Mint ismert, múlt szerdán három budapesti gimnázium nyolc tanárának mondott fel a Klebelsberg Központ, több tucat pedagógusnak pedig figyelmeztetést küldött polgári engedetlenségben való részvétel miatt. Ezzel újabb lökést kapott a pedagógusok és az oktatás helyzete elleni országos tiltakozási hullám.

A szerdai tüntetést követően csütörtökön és pénteken is számos oktatási intézményben tartottak, illetve tartanak valamilyen formában munkabeszüntetést, és a diákok is több helyen tiltakoztak ülősztrájkokkal, élőláncokkal. Több tankerület előtt pedig tüntetéssel tiltakoznak a pedagógusok és diákjaik, támogatóik a pedagógusok elbocsátása ellen.

Szombaton nagytüntetés volt Budapesten, amelyről élőben közvetítettünk

Csütörtökre (december 8-ára) újabb országos sztrájknapot szerveznek a szakszervezetek, 9-én pedig az Egységes Diákfront az állami média épülete előtt tervez tüntetni.

Címlapkép: Karinthys diákok és tanárok tüntetnek az észak-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce