Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Legalább 700 tanár nem veszi fel a munkát, országszerte tiltakoznak a kirúgások ellen – percről percre

Ez a cikk több mint 1 éves.

Miután szerdán három budapesti gimnázium nyolc tanárának mondott fel a Klebelsberg Központ, újabb lökést kapott a pedagógusok és az oktatás helyzete elleni országos tiltakozási hullám.

A szerdai tüntetést követően csütörtökön és pénteken is számos oktatási intézményben tartottak, illetve tartanak valamilyen formában munkabeszüntetést, és a diákok is több helyen tiltakoznak ülősztrájkokkal, élőláncokkal.

Több tankerület előtt pedig tüntetéssel tiltakoznak a pedagógusok és diákjaik, támogatóik a pedagógusok elbocsátása ellen.

A Tanárok a Tanárokért mozgalom tájékoztatása szerint összességében legalább 71 iskolából 700 tanár tiltakozik valamilyen formában, és több iskolában is rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.

Az alábbi közvetítésben az országszerte megtartott tiltakozó akciókról számolunk be.

Címlapkép: Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István
Élő közvetítés
Közvetítés
i
Az élő közvetítés véget ért.

A szerdai újabb 8 pedagógus elbocsátása miatt számos tiltakozást, polgári engedetlenséget, sztrájkot szerveztek diákok és tanárok az ország több pontján is.

A nap folyamán három tiltakozást közvetíttünk élőben, és igyekeztünk végig követni a nap eseményeit.

Köszönjük, hogy velünk voltatok!

A Tanárok a Tanárokért összefogás összesítése alapján 78 oktatási intézmény mintegy 732 tanára csatlakozott a mai tiltakozásokhoz, miután szerdán három budapesti gimnázium összesen nyolc pedagógusát rúgták ki.

Tanítás nélküli munkanapot rendeltek el a Karinthy Frigyes Gimnáziumban, a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban, és a Kőbányai Szent László Gimnáziumban is.

A vörösmartysok Tan-menetet szerveztek. Szülői sorfalat és közös ajtónállást szerveztek a fővárosi Eötvös József Gimnáziumban. Az ELTE bölcsésztudományi kar hallgatói élőláncot álltak a Múzeum körúti épület előtt. A délelőtti órákban ezren tüntettek az Észak-Pesti Tankerületnél.

Számos budapesti intézmény csatlakozott a polgári engedetlenkedések sorozatához:

A budaörsi intézmények is kifejezték tiltakozásukat:

Sopronban:

Nagykanizsán:

Miskolci polgári engedetlenkedők:

A szülők sem hagyják szó nélkül.

A Belügyminisztérium előtti virrasztástól eltekintve vélhetően a nap (egyik) utolsó tiltakozó eseménye a kőbányai Szent László Gimnázium elé szervezett gyertyás megmozdulás.

A rendezvényt a Pedagógusok Szakszervezete kőbányai szervezete hirdette meg este hat órától.

Élő közvetítésük az alább nézhető vissza.

A körülbelül 1500 fősre duzzadt tömeg leragasztott szájjal, csendben tiltakozott a Szabó Ervin Könyvtár előtt.

Leragasztott szájjal tiltakoznak a Vörösmarty Gimnázium diákjai tanáruk kirúgása ellen a Kálvin téren 2022. december 2-án. Fotó: Bernáth László / Mérce

A tüntetők piros-fehér, lezárást jelző szalagot raknak több intézmény bejártához is.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A skandálások mellett több tüntető használ dobokat, kereplőket, zörgőket.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A menet rövid időre megállt Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium előtt, ahol a Gyertek velünk! skandálással bíztatták csatlakozásra az épületben lévőket.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A Magyar Nemzeti Múzeum elé érve a tömeg elénekelte az iskola névadója által írt Szózatot.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A Vörösmarty Mihály Gimnázium egyike azon három gimnáziumnak, amelynek tanárát elbocsájtották szerdán.

Ma 3 órakor indul a Tan-menet a Mikszáth Kálmán térről, hogy az iskola diákjai és tanárai megmutassák, nem félnek kiállni egymásért és magukért.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

Az iskola honlapján tette közzé nyilatkozatát, miszerint közel 40 tanár tiltakozik kollégájuk, Törökné Pethő Erzsébet kirúgása ellen, valamint polgári engedetlenségi akcióba kezdenek, és követelik a kirúgott tanárok azonnali visszavételét.

A tüntetők hangszerekkel gyülekeznek a téren, és énekléssel várják a csatlakozókat.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

Jelenleg 200-300 diák van a téren és a pedagógusok is gyülekeznek.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

Az egyre növekvő menet a Mikszáth Kálmán térről a Horánszky utcai iskolájuk felé vette az irányt, és a Gutenberg tér érintésével vonul végig a Múzeum körúton.

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

A Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a gimnázium pedagógusának kirúgása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

Mikszáth tér Elindult a Vörösmarty Mihály Gimnázium közösségének tüntetése a budapesti Mikszáth Kálmán téren. Kollégáink élőben közvetítenek, bejelentkezésüket az alább lehet követni.

Budapest Az Külső-Pesti Tankerületi Központ előtt tiltakozott a Karinthy Frigyes Gimnázium iskolai közössége, miután szerdán az iskola hat tanárát is elbocsátotta a tankerület, mert polgári engedetlenségi akcióban vettek részt.

Berta Beáta, a gimnázium egyik tanára elmondta, több mint 26-an nem vették fel a munkát a polgári engedetlenség keretében, és úgy érzik, a hat kollégájuk elbocsátásával mindannyiukat kirúgta a Belügyminisztérium és a tankerületi központ.

A tüntetésen elmondták azt is, hogy ma újabb fenyegető leveleket kaptak az iskola tanárai a tankerülettől.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek az külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Felsorolták a hat kirúgott pedagógust:

  • Ősi Judit francia szakos tanár, több mint nyolcvan diákot tanít,
  • Pfeiffer Norbert biológia-német szakos tanár, 150 diákot tanít,
  • Velényi Dóra német-spanyol szakos tanár, 80 diákot tanít,
  • Horváth Brigitta magyar szakos tanár, 120 diákot tanít, osztályfőnök,
  • Rábai János média szakos tanár, 200 diákot tanít,
  • Nemes Mária angol szakos tanár, 130 diákot tanít, osztályfőnök.

„Tegnapelőtt elvették tőlünk az osztályfőnökünket” – mondta egy diák Horváth Brigitta osztályából. „A tanárnőnek ott kellene lennie velünk az osztálykarácsonyon, az osztálykiránduláson, és jövőre neki kellene feltűznie ránk a szalagot” – fogalmazott.

„Dühösek vagyunk, elegünk van, és kérjük vissza az osztályfőnökünket. Nem tudjuk, mit hoz a jövő, de egy biztos, ezt nem hagyjuk annyiban, és küzdeni fogunk, amíg a rendszer meg nem változik. Küzdeni fogunk, amíg küzdeni kell” – mondta.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Két másik diák a kirúgott spanyoltanáruknak, Velényi Dórának üzent a tankerület előtt: „hálásak vagyunk az elhivatottságáért, amiért tanított minket […] a spanyol fakt nevében állítjuk, a közös utunknak nincs vége. Köszönjük, hogy a diákjai lehetünk”.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Egy kilencedikes diák az osztályfőnökéről, Nemes Máriáról beszélt: „szerda óta nem ő az osztályfőnököm […] szeretjük, mert izgalmassá tette a föcit, mert 3 hónap alatt igazi osztállyá kovácsolt minket.” A tanárnőjük sírva jött be a terembe és mondta nekik, hogy „sajnálom, kirúgtak”.

„Mi sajnáljuk. […] Szeretném, ha tudná, hogy nem állunk le, amíg vissza nem kapjuk önt” – fogalmazott a diák.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Egy másik diák arról beszélt, hogy Pfeiffer Norbert vette rá arra, hogy szeresse, amit tanul. „Szégyelljék magukat, amiért egy ilyen tanárt vettek el tőlünk” – mondta.

Az iskola egyik angol tanára elmondta, hogy a kirúgottak között lévő Rábai János az év tanára volt tavaly. „Az év tanárát kirúgják. Ez hogy lehet?” – tette fel a kérdést. A kirúgott Ősi Judit pedig az iskola egyetlen francia tanára, ki fogja ezután a franciát tanítani – folytatta. Majd azt mondta, mindannyian Juditok. „Je suis Judit” – zárta beszédét.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

„Kirúgták a tanár urat, aki megtanította nekünk, hogyan kell kiállni magunkért, és másokért.” – mondta később Rábai János osztályának egy diákja.

„A mi osztályfőnökünk mindig is Rábai János volt és soha nem vehetik el tőlünk őt, és amit tanított. Tanár úr, mi a könnyeinkkel küszködűnk, hihetetlenül dühösek vagyunk, de tanár úr, mi itt vagyunk, és mérhetetlenül büszkék vagyunk Önre” – tette hozzá.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

„Megígérjük, hogy nem hagyjuk, hogy az eddigi kitartás kárba vesszen. El fogjuk érni, hogy a történtek löketet adjanak valamihez, ami változást eredményez” – mondta egy másik diák.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Az egyik elbocsátott pedagógus, Nemes Mária könnyeivel küszködve arról beszélt, hogy a Karinthy nemcsak a diákok, hanem számára is álomsuli, és kifejezetten itt szeretett volna tanítani. Elmondta, hogy sokáig játszott a szabályok szerint, és gondolta, hogy sikerrel lehet úgy járni. A Kölcseys tanárok kirúgása után határozta el, hogy beleáll a polgári engedetlenségbe.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek a Külső-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

„Megbántam-e?” – tette fel a kérdést, amelyre először úgy válaszolt, hogy igen, és a jelenlévő diákjaira mutatott. „De a tükröm tiszta maradt, nem kell törölgetnem. Tehát nem bántam meg” – tette hozzá.

Majd a diákjaihoz szólt: „ne higgyétek el, hogy a tiszteletet ki kell érdemelni. Az mindenkinek jár. Főleg annak, aki felett hatalmad van. És ha a feletted álló tiszteletlenül bánik veled, az megfélemlítés. De nem félünk. […] Az iskolából kirúghatnak, de az iskolát nem tudják kirúgni belőlem.”

A Belügyminisztérium a Kréta (Köznevelési Regisztrációs és Tanulmányi Alaprendszer), a közoktatás minden intézményében kötelezően használt adminisztrációs rendszerével kívánja felmérni a szülők véleményét az oktatásról. A hónapok óta tartó pedagógussztrájkok közepette, 2022 decemberében lesz elérhető az anonim kérdőív a szülők számára.

A Belügyminisztérium közleményében azt írta, hogy a kérdések a biztonságos és rendezett iskolai környezetre, a házi feladat elkészítésének időigényére, a tanulók tanítási órákon kívüli elfoglaltságára, és az iskolai teljesítmény mérésére vonatkoznak. 

Ennek ellenére a kérdőívben a tanulók demonstrációkba való bevonásáról is feltesznek egy kérdést. A kérdés önmagában ítélkező, a tanárok lejáratását célozza meg azzal a feltételezéssel, hogy a mellettük való kiállásban a diákokat bábúként mozgatják, illetve a oktatás ügyet is lekicsinyli a bérezés problémájára.

A BM oktatással kapcsolatos kérdőíve a szülőkhöz. Fotó: PDSZ/Facebook

A 2022 őszétől országszerte zajló pedagógussztrájkok, tüntetések, demonstrációk, élőláncok és polgári engedetlenségek nem csupán a tanárok béremelésért való küzdelemről szólnak. A közoktatás állapota elhanyagolt Magyarországon, és ennek a figyelmen kívül hagyása vezetett megmozdulások és széleskörű szolidaritás sorozatához.

A pedagógusok 9 pontba sűrítették követeléseiket:

  1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

észak-pesti tankerület A tiltakozások egyik gócpontja a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium, ahonnan szerdán hat tanárt rúgott ki az Észak-Pesti Tankerület – és ahol a pedagógusok kiterjedt tiltakozása miatt csütörtökön és pénteken egyáltalán nincs is tanítás.

Több pedagógus szerdai elbocsátása után péntekre az intézmény hét tanára kapott figyelmeztetést a tankerülettől.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek az észak-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Berta Beáta helyszíni tudósítónknak elmondta, csütörtökön kaptak figyelmeztető leveleket a kollégái, ezeket a pénteki napon vették át. A figyelmeztetésben részesítettek közül vannak olyanok is, akik többször is engedetlenkedtek az elmúlt időszakban.

Berta azt is elmondta, hogy a tüntetés után kollégái a diákokkal együtt visszamennek az intézménybe, ahol közösségi jellegű programokkal próbálják feldolgozni a pedagógusok elbocsátását.

Írók, költők, kritikusok és irodalmárok fejezik ki támogatásukat a tiltakozó akciókban részt vevő tanárok és diákok felé.

A petíciót Erdős Virág kezdeményezte, és eddig 336 személy fejezete ki aláírásával szolidaritását, köztük Balla Zsófia, Berg Judit, Darvasi László, Kiss Judit Ágnes, Nemes Z. Márió, Parti Nagy Lajos, Schein Gábor, Tompa Andrea, Zoltán Gábor, és a sor egyre csak bővül.

Itt tudjátok aláírni a petíciót.

A tanáraikért tüntettek és álltak élőláncot a Fasori Gimnázium diákjai 2022. szeptember 21-én. Fotó: Mérce/Fazekas Lázár Benjámin

észak-pesti tankerület A Karinthy pedagógusai és támogatói tüntetést szerveztek az Észak-Pesti Tankerület elé, miután szerdán a gimnázium hat tanárát is kirúgták polgári engedetlenség miatt.

Karinthys diákok és tanárok tüntetnek az észak-pesti Tankerület előtt a kirúgott tanárok mellett. Fotó: Juhász-Boylan Kincső / Mérce

Helyszíni tudósítónk szerint ezren is összegyűlhettek az intézmény előtt.

Élő videós közvetítésünk az alább követhető:

A kőbányai Szent László Gimnáziumban csütörtökön 37, péntekre pedig 60 tanár jelezte, hogy kirúgott kollégáik melletti szolidaritásképp polgári engedetlenség keretében nem fogják felvenni a munkát.

Az intézményvezető ezért kénytelen volt péntekre tanítás nélküli munkanapot elrendelni.

Fontos különbség, hogy ez nem rendkívüli tanítási szünet – tehát ugyanúgy munkanapnak számít, amin a tanárok polgári engedetlenkednek, és az eredetileg későbbi időpontban esedékes tanítás nélküli munkanapot hozták előre. Ez esetben tehát a tanárok továbbra is tudnak munkabeszüntetni – a tanítási szünettől eltérően.

De több más iskolában is foganatosítottak hasonló intézkedést, így mint írtuk a Karinthyban és a Vörösmartyban is.

A Pedagógusos Demokratikus szakszervezetének jogásza októberben hosszabb bejegyzésben írta le, hogy szerinte miért minősül joggal való visszaélésnek, ha az intézményvezető rendkívüli szünetetet rendel el munkabeszüntetést megelőző napon.

„Míg az intézményvezető valóban a sztrájk előtti nap 16:00 óráig dönthet a másnapi munkarendről, semmi esetre sem teheti meg, hogy váratlanul rendkívüli szünetet rendel el. Természetesen nem teheti ezt aznap sem! Ha azt tapasztalja, kevés diák jelenik meg az intézményben, akkor felügyeletet rendelhet el. Ezt nyilván azért nem szeretné, mert a felügyeletet nem kell igazolnia a szülőnek, emellett kicsit büntetné is a támogató szülőket és a résztvevő pedagógusokat azzal, hogy emellett majd esetleg – szintén jogszabályellenesen – a tanítási nap pótlásáról dönt”

– olvasható a PDSZ honlapján.

Budapest A budapesti Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium diákjai ülősztrájkba kezdtek pénteken.

Mint lapunknak írták,

„Ezzel szeretnénk kiállni a tanáraink mellett és jelezzük, hogy nem csak egy tanórát tudunk kihagyni!”

Csütörtök este hatórai állás szerint 65 iskolából 634 tanár csatlakozott a csütörtöki polgári engedetlenséghez, ami igen magas szám annak fényében, hogy  a szerdai eseményekre reagáltak vele.

A Tanárok a Tanárokért mozgalom az öt kölcseys tanári elbocsátása után alakult, mégpedig azzal a céllal, hogy ha újabb pedagógusokat bocsát el a kormányzat, akkor azonnal polgári engedetlenségbe fogjanak.

Erre egészen szerdáig, az első kirúgások után két hónapig kellett várni.

Tiltakoztak többek között Szolnokon:

Budaörsön:

Gödöllőn:

Budapesten számos oktatási intézmény:

A Szilágyi gimnáziumban a szülők is szolidaritási nyilatkozatot tettek közzé:

És a lista természetesen nem teljes, a fent külön említetteken kívül is számos intézményben tiltakoztak.

Budapest Az ELTE bölcsészettudományi kar pár tucat hallgatója élőláncot alkotva vállalt szolidaritást az oktatás helyzetének a rendezéséért küzdő tanárokkal és diákokkal.

A pedagógusok kirúgása ellen tiltakozó egyetemisták élőlánca az ELTE BTK előtt 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

Az ELTE BTK Múzeum körúti tömbje előtti élőlánc egyébként éppen az egyetem bejáratára nem terjedt ki.

„Diákok! Büszkék vagyunk rátok! Példát mutattatok nekünk az elmúlt hónapokban. Tartsatok ki, és ne adjátok fel!”

– mondta az egyik hallgató rövid beszédében.

A pedagógusok kirúgása ellen tiltakozó egyetemisták élőlánca az ELTE BTK előtt 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István / Mérce

Egyben bejelentette egy új diákszervezet, az ELTE Hallgatói Gyülekezetének a megalapítását, és megkérte a többi kar hallgatóit is, hogy csatlakozzanak a csoporthoz.

Hozzátette: ők is csatlakoznak a közoktatás reformjáért való küzdelemhez.

Szerdától kezdve – érthető okokból – a nyolc pedagógus kirúgása a tiltakozások központi témája, azonban nem szabad elfeledni, hogy mi vezetett a tiltakozásokhoz. Többek között ahhoz, hogy polgári engedetlenséggel tiltakozik számos pedagógus, ami miatt mint láthatjuk, a hatalom jobbnak látta többeket is elbocsátani.

A pedagógusok 9 pontba sűrítették követeléseiket, melyeket október 23-án tettek közzé.

  1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!
  9. Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!

Budapest Több százan, diákok és szülők tüntettek a budapesti Eötvös József Gimnázium előtt péntek reggel, miután az iskola egyik tanárát kirúgta a tankerület, mert polgári engedetlenségi akcióban vett részt.

Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium matek és biológia szakos tanára elmondása szerint épp a jövő heti sztrájkot szervezte, mikor megtudta, hogy elbocsátják.

A diákok leragasztott szájjal álltak el az iskola bejáratát. A belvárosi Reáltanoda utcát mindkét irányból lezárták a rendőrök.

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

A tüntetők olyan szlogeneken skandáltak, mint hogy „Nincs tanár, nincs jövő!”, A sztrájk alapjog!” vagy „El a kezekkel a tanárainktól!”.

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

A megjelentek öt percig némán álltak az iskola előtt, majd arra a rigmusra kezdtek rá, hogy „A csend nem rend!”

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

A tüntetés reggel 8-tól 9-ig tartott, a Telex tudósítása szerint az egyik, a megmozdulást szervező diák azt mondta, „mindenki mérlegelje maga, hogy bemegy-e [az iskolába], mit csinál a napjával.”

Az Eötvös József Gimnázium diákjai élőlánccal tiltakoznak a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok elbocsátása ellen 2022. december 2-án. Fotó: Alföldi Dániel István

A kormány szerdán jelentette be, hogy három budapesti gimnázium összesen nyolc pedagógusát bocsátja el másnapi, tehát december elseji hatállyal, mert a figyelmeztetés ellenére többször is részt vettek polgári engedetlenségben. A sztrájkjog kiürítése óta egyre több tanár dönt úgy, hogy egyszerűen nem veszi fel a munkát az oktatásban tapasztalható munkakörülmények, és a béremelés elmaradása elleni tiltakozásként.

A szerdán elbocsátott tanárok közül

  • hatan a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanítottak,
  • egyikük a belvárosi Eötvös József Gimnáziumban,
  • a nyolcadik pedig a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított.

A Tanárok a tanárokért csoport tájékoztatása szerint az országban 697 pedagógus jelezte 71 iskolából, hogy részt vesz a határozatlan idejű munkabeszüntetésben.

{{pp_author_avatar}}
{{pp_author}}
{{pp_time}}
{{pp_content}}