Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Ezrével tüntettek a Belügyminisztériumnál a szerdán kirúgott pedagógusok mellett – nagyképes beszámoló

Ez a cikk több mint 1 éves.

Szerdán a kormány bejelentette, hogy három budapesti gimnázium összesen nyolc pedagógusát bocsátja el másnapi, tehát december elseji hatállyal, mert a figyelmeztetés ellenére többször is részt vettek polgári engedetlenségben.

A pedagógusok elbocsátása miatt este fél hétre tüntetést hirdetett a Belügyminisztérium elé a pedagógusokat tömörítő Tanítanék, valamint a diákok képviseletében az Egységes Diákfront.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István/Mérce

Az eseményekre néhány óra alatt több ezren jeleztek vissza. Tudósítóink a helyszínről élő videós és fényképes beszámolóval jelentkeznek. Videónk az alább nézhető, lejjebb görgetve pedig szöveges frissülő formában számolunk be az eseményekről.

Cikkünk frissül!

A rendezvény kezdetére nagyjából kétszáz ember gyűlhetett össze a Roosevelt téren, a Belügyminisztérium előtt, de a tömeg hamarosan több ezresre duzzadhatott helyszíni tudósítónk szerint.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Már a hivatalosan fél hetes kezdés előtt. A tömeg a „szabad ország, szabad oktatás!” jelszavat skandálva várta a tüntetés kezdetét.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos /Mérce

Helyszíni tudósítónk beszámolói szerint túlnyomórészt diákok és tanárok jelentek meg a rendezvényen, de sokan vannak olyanok is, akik egyik csoporthoz sem tartoznak, egyszerűen támogatóként jelentek meg.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

A tüntetők körében népszerűvé vált a  „rendőr minket nem tanít!” rigmus, utalva Pintér Sándor belügyminiszter rendőrségi múltjára.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

A Tanítanék szombat délután ötre pedig már be is jelentett egy újabb tüntetést, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Bajcsy-Zsilinszky úti épületéhez.

A tankerületi vezetőknek számot kell adniuk: miért nem akadályozták meg, hogy Pintér Sándor véghezvigye a megtorlásokat, és kirúgassa a tanárokat?

– áll az esemény leírásában.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Beszédekkel is készültek a szervezők

Noha a rendezvényt mindössze néhány óra alatt hozták össze, a szervezőknek hamar sikerült színpadot is keríteniük, ezen várhatóan a diákok mellett a Tanítanék tagjai, valamint elbocsátott pedagógusok is fel fognak szólalni. Ezekről mi is be fogunk számolni. A színpadon a korábbi tüntetéseken már fel-felbukkant közönségkedven papír-Pintér is a megszólalókkal tiltakozott hús-vér kollégája politikája ellen.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Törley Katalint két hónapja bocsátották el négy társával

A Kölcsey egykori pedagógusa, a Tanítanék vezető tagja mint elmondta, sokkal dühösebb, mint két hónappal ezelőtt. Mert ma egyszer csak megjelent egy belügyes közlemény, ami bejelentette a 8 tanár közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetését – majd ismertette a közlemény tartalmát, ami önmagában is bicskanyitogató.

A pedagógus felhívta a figyelmet, hogy a belügy úgy adta ki a közleményt, hogy az érintett tanárok még nem tudták, hogy róluk van szó.

„Mintha nem is emberek életéről lenne szó.”

Törley emlékeztetett,kiket távolítottak el:

  • Az Eötvösből egy másfél éve tanító pályakezdő tanárt.
  • A Karinthyból egy végzős osztály osztályfőnökét.
  • Egy 29 éves magyarszakos tanárt.
  • Egy 45 éves biológia-német szakos tanárt.
  • Egy 45 éves spanyol-német szakos tanárt.
  • Egy 50 éves földrajz-angol szakos tanárt.
  • Egy 50 éves francia-történelem szakos tanárt.
  • Egy 52 éves angolszakos tanárt.

Törley szerint ezen döntésekről sem az intézményvezetőket, sem a diákokat, sem a szülőket nem kérdezték meg.

A pedagógus felhívta a figyelmet, hogy egy olyan napon történtek az elbocsátások, mikor üzemanyag- és cukorhiány van, nagyon súlyos helyzetben van a gazdaság, és kiderült, hogy alig jön pénz az Uniótól.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

Ezután kifejtette, hogy a kormány, ami képtelen megállapodni az unióval, a tanárokon és a diákokon áll bosszút – hovatovább „kicsit kiterjesztve egymillió gyereken áll bosszút”, valamint másfélmillió tanáron. Azokon, akik tesznek azért, hogy ez egy valamivel jobb ország legyen.

Felelősök a tankerületi vezetők, akik nem állnak ellen a kormány döntéseinek, felelős Maruzsa Zoltán államtitkár aki nem tudja megvédeni a gondjaira bízott területet és felelős Pintér Sándor, aki alá a közoktatás területe tartozik, de nem tudja ennek az érdekeit védelmezni. Emellett Pintér főnöke, Orbán Viktor miniszterelnök is felelős, aki válságba kormányozta az országot és az oktatást. Az érintetteknek – beleértve a miniszterelnököt – Törley szerint le kellene mondaniuk.

A lemondásukig is – amennyiben szombatig nem helyezik vissza az elbocsátott tanárokat az állásukba – a pedagógus szerint radikálisabb irányba kell fordulniuk.

Ezért felszólította az összes diákot, hogy szervezkedjenek, kezdjenek ülősztrájkokba, álljanak a tanáraik mellé és támogassák őket.

A szülőktől a gyerekeik és tanáraik támogatását kérte, hogy menjenek az iskolákhoz, hogy védjék meg a tiltakozó tanárokat.

A pedagógusoktól pedig azt kérte, hogy folytassák a tiltakozást: álljanak le. Akik pedig azt fontolgatják hogy jövő nyáron lemondanak, mondjanak le jövőhéten, akik pedig elkeseredettek, azok állítsák le a munkát.

A pedagógus azt is elmondta, hogy noha nem teljes még a listája, Budapesten és országszerte százával kezdenek munkabeszüntetésbe a pedagógusok.

Több ezer diák áll ki országosan a kirúgott tanárok mellett

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Egy diák informatika-órán tudta meg, hogy egy tanára már nem tanára. Elmesélte, hogy sokat sírt, mert látta a diákok, tanárok arcát, amit nem kíván senkinek.

Mint mondta, soha nem fogja elfelejteni, hogy sírni látta a tanárokat akiket szeretnek és tisztelnek.

Azt pedig soha nem fogják elfelejteni állítása szerint, hogy kirúgták a pedagógusokat, akik nemcsak a tananyagot de emberi értékeket is tanítanak nekik.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

Rámutatott a Belügyminisztérium álságosságára, hogy mikor azzal vádolja a tanárokat hogy nem tanítanak, miközben maga rúgja ki őket. Ugyanakkor közölte, hogy nem hagyják magukat megfélemlíteni, és több ezren vannak az országban, akik kiállnak ezért az ügyért.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Az Oktatási Hivatal országos diákparlamentet tartott, miközben megjelent a pedagógusok kirúgásáról szóló hír.

A Vörösmarty diákbizottságának az elnöke elmondta, a pedagógusok kirúgása mellett más is történt, ennek illusztrálására felállított egy idővonalat:

  • 10 órakor online diákparlament kezdődött az Oktatási Hivatal szervezésében;
  • 12:45-kor lehozta a Telex, hogy 8 tanárt kirúgtak 3 iskolából – miközben még tartott az országos diákparlament;
  • 14:00-kor hivatalossá válik a tüntetés;
  • 14:20-ra biztossá vált, hogy melyik iskolából hány tanárt rúgtak ki;
  • 14:27-kor folyamatosan szaggatott csengő szólt az iskolában. Ekkor már teljes volt a pánik állítása szerint;
  • 14:44-kor a tanárok kijöttek a rögtönzött értekezletükről, de nem tudták megmondani a diákoknak, hogy mi lesz holnap, vagy akár a jövőhéten.
  • Ezután tudták meg, hogy egy táppénzen lévő tanárukat rúgták ki.

Utána idézett az elbocsátott tanár bemutatkozásából, ami az iskola honlapján olvasható.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

A résztvevők rendszeresen skandálták az „általános sztrájk” és a „csend nem rend”, „rendőrállam nem jogállam”, valamint az örök klasszikus „szabad ország, szabad oktatás” rigmusokat is.

Rábai János, elbocsátott pedagógus az összefogás erejéről beszélt

Következő felszólaló Rábai János pedagógus, a Karinthy gimnázium elbocsátott tanára volt, akinek az osztálya az elmúlt héten ballagott – ennek ellenére ma kirúgták.

„Azt mondták, hogy nem fejezhetem be velük – hát be fogom!”

– tett fogadalmat a pedagógus, akit végzős osztálya éléről bocsátottak el. Közölte, hogy míg a diákok a tanárokkal vannak, ők vice versa – és nem fogja hagyni, hogy a hatalom fájdalmat okozzon a diákjainak.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

Kifejtette, hogy nem lesz vége se a tüntetéseknek – se a megfélemlítéseknek. Ez a hatalom nem fél és nem fog megállni nyolc tanárnál, de ha összefognak, akkor elérhetnek mindent amit akarnak. Felszólította a hallgatóságot, hogy nyerjenek erőt egymásból, a tanár-diák kapcsolatok legszebb formáiból.

Berta Beáta ma nem engedetlen, hanem mérges a kollégái kirúgása miatt

Reggel helyettesített, majd elkezdett megtartani órákat. Majd az ötödik óra után felhívta egy újságíró, hogy megkérdezze a hírt, hogy őt is elbocsátották-e. Ekkor tudta meg, hogy a belügy sajtóosztálya nyilvánossá tette a kirúgásokat, még azelőtt, hogy az érintettek értesültek róla.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Később az igazgatótól telefonon tudta meg, hogy hat kollégáját kirúgták, őt éppenséggel nem. Végül saját kérésére ő szólhatott a kollégáknak arról, hogy elbocsátották őket.

A pedagógus kifejtette, hogy nagyon jó hogy ilyen sokan eljöttek a tüntetésre, és emlékeztetett, hogy „a csend nem rend”.

A pedagógus egy gyertyát is megmutatott, amit két hónapja a kölcseys tanárok kirúgásakor gyújtottak meg egy kollégával – akit most úgyszintén kirúgtak. Két hónapja eloltották a gyertyát, most viszont újra meggyújtják, és

azt fogja jelképezni, hogy a Karinthy tanárainak jelentős része határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezd holnaptól, akárcsak a Tanárok a Tanárokért mozgalom több száz tagjának jelentős része.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

A pedagógus azt kérte, hogy a résztvevők vigyék hírét a tiltakozásnak, és kezdjenek olyan akciókba, amit már nem lehet nem észrevenni.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

Nemcsak a belügy, a diákság véleménye is megingathatatlan

Az Eötvös egy diákja az elbocsátott Kapin Lillától tanult matematikát. Végtelenül sunyinak tartja, hogy a közlemény eleinte csak az intézmények és az érintettek számát közölte, így nem lehetett tudni, kikről van szó.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

Feltette a kérdést: az lenne a cél, hogy folyamatos félelemben éljenek? Hogy bármikor eltávolíthassanak egy diákok számára fontos tanárt?

Felháborítónak tartja, hogy az intézkedéseket a diákok érdekeire fogják, hogy amögé bújnak, hogy a tanárok a példátlan kitartásukkal és bátorságukkal a diákok tanuláshoz való jogát féltik.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

„Azt mondják, a diákok tanulni járnak iskolába – de hogyan járjanak, ha elveszik a tanáraikat? Ha bizonytalanságba taszítják a tanárokat, miután évek óta korlátozzák a szakmai szabadságukat?” – hívta fel a figyelmet a diák az áldatlan helyzetre.

Kifejtette, hogy ez nem az érdekük, és hónapok óta hangoztatják, hogy változást szeretnének – ezt letagadni pedig „arcátlan hazugság”.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Említette,hogy még mindig csak ígérgetnek a pedagógusok bérköveteléseivel kapcsolatban, és még azt is az uniós támogatásokhoz kötik. Ráadásul a tanárok kirúgásáról szóló közleményt azután adták ki, hogy kiderült, az EU forrásokat tart vissza, ezzel véleménye szerint a társadalom figyelmét kívánják megosztani.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

Kifejtette, hogy a belügy célja hogy elbizonytalanítsák a diákokat – de ezt nem hagyhatják, ugyanis az erő az ő oldalukon áll. Ennek jegyében – a belügy szóhasználatát idézve – kifejtette,

„a diákság megingathatatlan, itt vagyunk, itt leszünk, és nem hagyjuk!

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István

Az EDF tagja pedig végül emlékeztetett a menetrendre az elkövetkezendő hetekre:

  • Szombaton a KLIK-nél tüntetnek,
  • december 8-án országos ülősztrájkot tartanak az iskolákban,
  • december 9-én pedig az MTVA-nál követelik hogy adjanak teret nekik a tévében.

Addig is, határozatlan idejű, felváltott virrasztás várható a Belügyminisztérium előtt.

A virrasztók támogatást is elfogadnak:

  • ülőalkalmatosságokat, székeket;
  • takarót;
  • ételt;
  • meleg italokat.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Alföldi Dániel István


A szerdán elbocsátott tanárok közül

  • hatan a XVIII. kerületi Karinthy Frigyes Gimnáziumban tanítottak,
  • egyikük a belvárosi Eötvös József Gimnáziumban,
  • a nyolcadik pedig a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban tanított.

Csorvásiné Ősi Judit, a Karinthy Gimnázium egyik kirúgott francia szakos tanára az ATV-nek nyilatkozva elmondta, hogy csütörtökön az iskola legalább tíz tanára nem fogja felvenni a munkát, hogy így tiltakozzanak kollégáik kirúgása ellen.

A tévé beszámol arról is, hogy négyen az igazgatótól tudták meg a felmondásukat, ketten pedig éppen távol vannak, így még nem vették át a leveleiket. Az is kiderült, hogy noha korábban mindenkit figyelmeztette, Csorvásiné Ősi Judit figyelmeztetését korábban visszavonták, mivel aznap mikor polgári engedetlenkedett nem volt órája – most azonban mégis elbocsátották.

Bízik benne, hogy a Tanárok a Tanárokért csoport betartja vállalását, miszerint nem veszik fel a munkát amennyiben még egy tanárt kirúgnak azért, mert részt vett a polgári engedetlenségben.

„Fel akartuk hívni a figyelmet arra, hogy milyen problémák vannak, de ez egy cinikus arcátlan hozzáállás volt, hogy nem hajlandóak velünk szóba állni ezért engedetlenkedtünk”

– nyilatkozta az elbocsátott pedagógus.

A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt
Fotó: Dián Ákos

A 444-nek pedig nyilatkozott Kapin Lilla, az Eötvös József Gimnázium matek és biológia szakos tanára, aki a lapnak elmondta, hogy hivatalos levelet még nem kapott, de szerdán behívták az igazgatói irodába, ahol az iskola igazgatója és a három igazgatóhelyettes volt jelen, és közölték vele, hogy a nyolc kirúgott tanárból ő az egyik a rendelet alapján.

„Sokként ért, egyáltalán nem számítottunk rá, épp szerveztük a jövő heti sztrájkot. Szerintem az én kirúgásomnak azért is van rossz üzenete, mert 1,5 éve tanítok, tehát pályakezdő tanár vagyok”

– nyilatkozta a lapnak a pedagógus.

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hogy a legutóbbi két polgári engedetlenségi megmozdulás a budapesti Eötvös József Gimnáziumban, illetve a Vörösmarty Mihály Gimnáziumban indult meg november végén. Ezen felül – mint arról szintén beszámoltunk – november elején a 18. kerületi Karinthy Frigyes Gimnázium több olyan tanára is újra a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlt, akit legutóbb több ezer ember kísért el átvenni a figyelmeztető levelét.

Korábbi cikkünkben felhívtuk már a figyelmet a kölcseys tanárok kirúgása kapcsán, hogy

„a tankerület a jelek szerint adminisztratív-fegyelmező intézményként felügyeli, hogy az állami iskolákban mindenhol a nemzeti alaptantervnek megfelelő oktatást végezzenek a pedagógusok, ha pedig valaki ágálna bármilyen körülmény (például a megalázóan alacsony bérek) ellen, akkor történjenek meg a megfelelő retorziók, biztosítsák az adminisztratív szempontból zavartalan működést.

Fontosabb a rendszernek, hogy a rendetlenkedő tanárokat példát statuálva eltávolítsák, minthogy milyen színvonalú az oktatás, és megvan-e a megfelelő tanári létszám.”

A Tanítanék Mozgalom korábban kiadott egy közleményt, amelyben jelezték: folytatni fogják az ellenállást és a polgári engedetlenségi hullám szervezését az oktatásban, amíg az oktatási dolgozók bérét nem igazítja a kormány a diplomás átlagbérhez, nem adják vissza a tanárok sztrájkjogát és nem veszik vissza állásaikba a polgári engedetlenségi akciók miatt kirúgott pedagógusokat.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Pedagógusok Szakszervezete is jelezte támogatását a kirúgott pedagógusoknak, egyszersmind elítélték a Belügyminisztérium módszereit.

Kiemelt kép: A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt Fotó: Dián Ákos