Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A sztrájkjukat betiltotta, mégis a tanárok követeléseivel kér pénzt az EU-tól a kormány

A kormány csak a napokban nyújtotta be az Európai Uniónak az oktatásban dolgozók béremelésének fedezetével is foglalkozó igényét az EFOP-Plusz pályázatra. A 215 oldalas pályázati anyagban többek között a sztrájkoló tanárok által már számtalanszor megfogalmazott problémákkal érvelnek, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint pedig ez azt bizonyítja, hogy a kormány egész eddig hazudott a közoktatás helyzetéről, mikor semmibe vette a sztrájkoló tanárok követeléseit.

,,az egy tanulóra jutó kiadásokat tekintve Magyarország az OECD-átlag alatt van. A pedagógus-ellátottság tekintetében az egyenetlen területi megoszlás (amely a hátrányosabb régiókat, ennek következtében a hátrányos helyzetű tanulókat súlyosabban érintik), a korfa, valamint a hiányterületek elemzése alapján látható, hogy strukturális kihívásokkal áll szemben a köznevelés” -olvasható a PDSZ által szemlézett pályázati anyagban.

A pedagógusok már évek óta figyelmeztetnek az öregedő korfára, amely a szakma utánpótlását is veszélyezteti. Az alacsony bérek miatt pedig már annyira nincs jelentkező egyes pedagógus szakokra, hogy azokat több egyetemen már el sem indítják. A kormánynak azt is sikerült beismernie, hogy ez a megoszlás leginkább a vidéki, hátrányosabb helyzetű régiókat érinti. Ahogy arról korábban már mi is többször beszámoltunk, jellemzően a szegényebb régiókban még kevesebb az oktató, mint például Budapesten.

„A magyar pedagógusok relatív kereseti helyzete az alap és középfokú oktatási területen számottevően elmarad az európai átlagtól, ahogyan arra mind a 2019. évi, mind a 2020. évi országjelentés is rámutat. Idősödik a pedagógusállomány: 2019-ben a tanárok 45 %-a 50 éves vagy annál idősebb volt.

Az elmaradó pedagógus-utánpótlás egyik oka a versenyképes fizetés hiánya: a tanárok kezdő fizetése az egyik legalacsonyabb az EU-ban.

Az elmúlt években megvalósított béremelések ellenére Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a jogszabály szerint meghatározott pedagógusbér és a tényleges átlagbér is” – írja a kormányzati anyag.

A pályázati anyag nem tartalmaz új információt, a pedagógus-szakszervezetekből alakult sztrájkbizottság már hosszú évek óta igyekszik felhívni az emberek, és legfőképp a kormány figyelmét a tanárok elkeserítő helyzetére és fizetéseire. Ám a hatalom ahelyett, hogy tudomásul vette volna követeléseiket, és megoldáson dolgozott volna, egészen eddig ott hátráltatta a közös munkát, ahol tudta: törvényben lehetetlenítette el a pedagógusok sztrájkját, fenyegette a tanárokat, és politikai akciónak titulálta a munkabeszüntetést, miközben pontosan tisztában volt azzal, hogy a szakszervezetek által megfogalmazott problémák nagyon is valósak.

,,Az EFOP-anyag kiadása gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kormány kapitulált: elismeri mindazokat a problémákat, amelyeket a PDSZ felvetett. Elismeri, hogy a sztrájkolók követelései jogosak voltak.”

-írja a PDSZ.

A kormány a szakszervezetekkel közös sztrájktárgyaláson még úgy fogalmazott, „a következő bérfejlesztési lépés ütemezése az Európai Bizottsággal folytatott megállapodástól is függ”, amely alatt többek között az EFOP támogatások folyósítására utalhattak. A PDSZ azt is hozzáteszi, szerintük a kormány annak ellenére nyújtotta be igényét a pályázatra, hogy tudja, teljesen valószínűtlen, hogy képes lenne eleget tenni a jogállamisági kritériumoknak, amik ezeknek a pénzeknek a lehívásához szükségesek. A teljes pályázati anyag itt olvasható.

Címlapkép: (Kisfaludy nevelőtestület)