Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Az igazgató szerint az elbocsátások és a munkabeszüntetések miatt elfogytak a tanárok a Karinthy gimnáziumból a hét második felére

Ez a cikk több mint 1 éves.

Csütörtökre és péntekre rendkívüli tanítási szünetet rendelt el a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium igazgatója. Ez az a középiskola, ahonnan szerdán hat tanárt bocsátott el a tankerület  – áll abban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által megosztott levélben, amelyet az, amelyet az intézmény  igazgatója küldött a szülőknek és a diákoknak,

Az iskola vezetője leírja, hogy a munkabeszüntetést bejelentő, a hiányzó és az elbocsátott tanárok összlétszáma miatt ezen a két napon előreláthatólag nem lesz lehetséges az intézmény jogszabályban előírt működtetése, ez az az oka az intézkedésnek.

A kieső napokat várhatóan január 23-én és 24-én pótolják. Az iskola nyitva lesz december 1-jén és 2-án is, a diákok felügyeletét meg tudják oldani, írja az igazgató.

Mint arról szerdán beszámoltunk, a Belügyminisztérium közleményben jelezte, hogy újabb nyolc budapesti tanárt rúgnak ki a tankerületek rendkívüli felmentéssel azért, mert polgári engedetlenségi akcióban vettek részt. Közülük hatan tanítottak a 18. kerületi Karinthy gimnáziumban, egy-egy pedagógus pedig a Vörösmarty és az Eötvös gimnáziumban oktattak.

Az újabb elbocsátások hírére szerdán tüntetést tartottak a Belügyminisztérium előtt pedagógus- és diákmozgalom különböző szervezetei – a Tanítanék, az Egységes Diákfront, a Tanárok a Tanárokért és a Pedagógus Egység; de jelen volt a PSZ és a PDSZ is –, amelyen bejelentették, hogy a kirúgások elleni tiltakozásképpen a Karinthy tanárainak jelentős része határozatlan idejű munkabeszüntetésbe kezd holnaptól, akárcsak a Tanárok a Tanárokért mozgalom több száz tagjának jelentős része. 

A Tanárok a Tanárokért csoport közösségi oldalán közzétett lista szerint az alábbi a tanintézmények vesznek részt az akcióban:

  • Bakáts Téri Ének-zenei Általános Iskola,
  • Budafok-Tétényi Nádasdy Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola és Általános Iskola,
  • I. kerületi Petőfi Sándor Gimnázium,
  • I.kerületi Szilágyi Erzsébet Gimnázium,
  • V. kerületi Eötvös József Gimnázium,
  • Budenz József Ált. Isk. és Gimnázium,
  • Csik Ferenc Általános Iskola és Gimnázium,
  • II. Rákóczi Ferenc Gimnázium,
  • Járdányi Pál Zeneiskola,
  • Karinthy Frigyes Gimnázium,
  • Klebelsberg Kuno Általános Iskola és Gimnázium,
  • Kosztolányi Dezső Gimnázium,
  • Kőbányai Szent László Gimnázium,
  • Marczibányi téri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskola, Gimnázium és ZAMI,
  • Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola,
  • Újbudai József Attila Gimnázium,
  • Újpesti EGYMI,
  • Városmajori Gimnázium

A Tanárok a Tanárokért csoport szerint a Vörösmarty gimnáziumban is rendkívüli szünetet rendeltek el.

A Pedagógusos Demokratikus szakszervezetének jogásza októberben hosszabb bejegyzésben írta le, hogy szerinte miért minősül joggal való visszaélésnek, ha az intézményvezető rendkívüli szünetetet rendel el munkabeszüntetést megelőző napon.

„Míg az intézményvezető valóban a sztrájk előtti nap 16:00 óráig dönthet a másnapi munkarendről, semmi esetre sem teheti meg, hogy váratlanul rendkívüli szünetet rendel el. Természetesen nem teheti ezt aznap sem! Ha azt tapasztalja, kevés diák jelenik meg az intézményben, akkor felügyeletet rendelhet el. Ezt nyilván azért nem szeretné, mert a felügyeletet nem kell igazolnia a szülőnek, emellett kicsit büntetné is a támogató szülőket és a résztvevő pedagógusokat azzal, hogy emellett majd esetleg – szintén jogszabályellenesen – a tanítási nap pótlásáról dönt”

– olvasható a PDSZ honlapján. 

A következő hetekben elkövetkezendő hetekben folytatódnak a titlakozó akciók: 

  • szombaton a KLIK budapesti központi épületénél lesz tüntetés,
  • december 8-án a tanárok országos sztrájkot, a diákok országos ülősztrájkot tartanak az iskolákban,
  • december 9-én a diákok az MTVA-nál követelik hogy adjanak adásidőt nekik a tévében.
  • Addig is határozatlan idejű, felváltott virrasztást tartanak a diákok a Belügyminisztérium előtt.

A közoktatásban idén tavasszal és ősszel is nagyszabású sztrájk- és polgári engedetlenségi hullám söpört végig, amelynek elsősorban a tanárok bérrendezése a célja, de emellett egy sor másik követeléssel is élnek, amelyeket október 23-án fogalmaztak kilenc egyezményes ponttá:

  1. Érdemi és nyilvános párbeszédet az oktatás megújításáról! Hiteles tájékoztatást a kormány és a közmédia részéről!
  2. Szüntessék meg a pedagógusok lejáratását, az oktatási szereplők megfélemlítését! A kirúgott vagy leváltott tanárokat azonnal helyezzék vissza! Megbecsülést a pedagógusoknak!
  3. Érdekérvényesítő sztrájkjogot a pedagógusoknak!
  4. Felelős, hozzáértő oktatásirányítást! Önálló oktatási minisztériumot!
  5. Kisebb terhelést a diákoknak és a pedagógusoknak!
  6. Esélyteremtő, minőségi oktatást és nevelést mindenkinek – az óvodától az egyetemig!
  7. Versenyképes és értékálló bérezést az oktatásban dolgozóknak!
  8. Minőségi, 21. századi környezetet a tanuláshoz és a tanításhoz, neveléshez!

Szakmai szabadságot és támogatást az oktatásban! Korszerű nemzeti alaptantervet! Szabad tankönyvválasztást!”

Címlapkép: A belügyminisztérium előtt tüntet az Egységes Diákfront 8 tanár kirúgása miatt Fotó: Alföldi Dániel István