Eddig is előszeretettel használta kampányeszközként politikai ellenfeleivel szemben a hajléktalan emberek elleni uszítást a Fidesz és sajtója, Józsefvárosban mégis sikerült magasabb szintre emelni legkiszolgáltatottabb embertársaink – évek óta zajló – megalázását. A cél nyilvánvalóan Pikó András polgármester lejáratása az önkormányzati választások közeledtével, ennek eléréséért pedig az is belefér, hogy az eddiginél is jobban lezüllesszék a hajléktalan emberekkel kapcsolatos közbeszédet és megítélést.
A probléma a Fidesz szerint, hogy „a Józsefvárosban életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanok száma megsokszorozódott az elmúlt négy évben”, ez pedig a jelenlegi kerületvezetés, a civilek és az Iványi Gábor-féle egyházi szervezetek hibája, akik „bizniszt” csinálnak abból, hogy a kerületbe csalogatják a hajléktalan embereket, de valójában nem is látják el őket, az erre kapott állami és önkormányzati pénzeket csak zsebre teszik.
„Az intézmények nem látják el a feladatukat, csupán idehordják a hajléktalanokat, de a szakmailag indokolt feladataikat nem végzik el, ez közönséges csalás. A hajléktalan-ipar képviselői egyre csak gazdagodnak (közben még adót is csalnak), a balliberális politikusok pedig „extra” szavazatok ezreit kapják a kerületbe bejelentett hajléktalanok révén”
– ismerhetjük meg az ördögi tervet a józsefvárosi Fidesz Facebook-oldaláról, ahol mostanság néhány Kocsis Máté és Orbán Viktor-idézet kivételével szinte csak erről van szó. Emellett több különböző Facebook-oldal is fizetett hirdetésekben osztja a fideszes narratívát, a párt által gyártott kifejezéseket egy az egyben átvéve. (Pikó győzelmét egyébként már 2019-ben is próbálták a „hajléktalan-szavazatokra” fogni, miközben a polgármester mindössze 35 szavazattal kapott többet fideszes ellenfelénél abban a szavazókörben, ahol úgynevezett települési szintű lakóhellyel rendelkezők, vagyis hajléktalan emberek szavazhattak).
„Mi, a józsefvárosi lakosok, vállalkozók, ingatlantulajdonosok vagyunk az igazi áldozatok, nem a hajléktalanok!”
„Józsefváros közigazgatási területén belül azonnal be kellene tiltani az ételosztást, közterülethasználati engedélyt erre a célra nem szabad kiadni, a kerület túlterhelt, túl sokat szenvedtek már a helyi polgárok!”
„Egy rátermett rendpárti városvezetés el tudná érni, hogy Józsefváros területén csak olyan számban legyenek hajléktalanellátó intézmények, ami a lakosság számát tekintve – összehasonlítva a Főváros teljes lakosságával – arányosnak tekinthető.”
– sorakoznak a hajléktalan emberek látványától is megbotránkozó kormánypárt panaszai.
A hajléktalanok lettek tehát az új migránsok, akik az ország minden pontjáról Józsefvárosba özönlenek a civil háttérhatalom hívására, hogy megegyék az ingyen ebédet, és lehetőleg minél kellemetlenebbé tegyék a puszta létezésükkel is a kerület tisztességes lakóinak életét.
Az magyarázatra sem érdemes, miért teljesen nonszensz az állítás, miszerint néhány civil szervezet hajléktalan embereket hív célzottan Józsefvárosba azzal a céllal, hogy jól meggazdagodjanak rajtuk. A hajléktalan-ellátás „bizniszként” való definiálása értelmezhetetlen, hiszen egy végtelenül alulfinanszírozott szociális szolgáltatásról van szó, amit sok esetben civilek vállalnak magukra, mivel a feladatot alapvetően ellátó önkormányzatoknak is végesek az államtól kapott forrásaik.
Éppenséggel ezek, az elmúlt évben elszállt energia- és élelmiszerárak miatt bezárni kényszerülő vagy a szakadék szélére kerülő szociális intézmények próbálnak segítséget kérni az államtól, hiába. Ugye emlékszünk még? Nyáron zárt be a Menedékház Alapítvány idős, beteg, mozgáskorlátozott hajléktalan embereknek otthont nyújtó intézménye, miután már tavaly októberben a korábbi nyolcszorosát, havi 27 millió forintos gázszámlát kellett kigazdálodnia. Nem sokkal korábban az intézmény által fenntartott családok átmeneti otthona is bezárt. Mindkét intézmény közfeladatot látott el. Ki tudja, hányan követik még őket a következő télen. Mindeközben az önkormányzati intézmények is küszködnek.
Nem „hajléktalan-invázió” van Józsefvárosban, Budapesten és az egész országban, hanem lakhatási válság. Aminek az egyik következménye, hogy emberek élnek az utcákon, újra lakásba kerülni pedig szinte lehetetlen.
Az egy hónap múlva, november 15-én kezdődő kilakoltatási moratóriumig még rengeteg ember, gyermekes család kerülhet utcára, aztán tavasszal újraindul a dömping. Ugyanis, míg a koronavírus-járvány két éve alatt nagyrészt kilakoltatási tilalom volt érvényben, az egyre szélesebb rétegek mindennapi megélhetését egyre inkább ellehetetlenítő, brutális élelmiszer- és energiaárakkal ránk szakadó válság az Orbán-kormány szerint már nem elég indok a kilakoltatások leállítására. A szegényellenes kormányzati lakáspolitika és a végrehajtók teljhatalma nagyobb részt magántulajdonú lakásokból való kilakoltatásokhoz vezet, a rendőrség asszisztálásával.
Kisebb részben önkormányzati lakásokból lakoltatnak ki, ugyanakkor ilyen esetekben sokkal több lehetőség van a bérlők megmentésére, a településvezetéssel kötött megállapodásra, mint a magánszférában, ahol a végrehajtónak nem érdeke emberségesnek lenni. Ettől még persze tagadhatatlan felelőssége van az önkormányzatoknak is: ha csak Budapestet nézzük, a 2019-ben nagyot nyerő összellenzéki kerületvezetések nagy része lassan a ciklusuk végéhez érve sem tudott látványos fordulatot elérni a lakáspolitikában. Ez alól azonban épp Józsefváros a kivétel.
A „rendpárti önkormányzat”, amelyet a Fidesz visszasír, csupán a szegénység és hajléktalanság büntetésében, a rászorulók kiszorításában, a problémák elfedésében segíthet.
A fideszes Kocsis Máté, majd Sára Botond kifejezetten szegényellenes polgármesteri ténykedése után határozottan pozitív irányt vett a józsefvárosi lakáspolitika. 2020-ban kezdte meg a lakásrendelet átalakítását a Pikó András vezette képviselő-testület, valamint a lakáspályázati rendszert is igazságosabbá tette. A lakásrendeletet idén második alkalommal véleményezhették maguk az érintettek, a józsefvárosi lakosok és szakmai szervezetek, ami nemhogy Budapesten, de országszerte is ritkán (vagy talán egyáltalán nem) látott jógyakorlat.
2020-ban Józsefváros 23 budapesti kerületből elsőként (és egy híján egyedüliként) hozott határozatot arról, hogy saját ingatlanjaiból kilakoltatás esetén senki sem kerülhet utcára, megfelelő elhelyezést kell biztosítani mindenkinek. Bár azzal valószínűleg nem csak én vitatkoznék, hogy megfelelő elhelyezésnek számít-e egy családok átmeneti otthona vagy egy hajléktalanszálló, amelyek – tömegintézmények lévén – közelében sincsenek az önálló, méltó lakhatásnak, az eddigi intézkedések alapján mégis joggal bizakodhatunk, hogy ez egy emberségesebb lakáspolitika nulladik lépése.
Mindeközben a kormány, amely igazán tehetne a hajléktalanná válás ellen, például azzal, hogy korlátozza a végrehajtók mindenek felett álló jogát a profithoz, nagyjából száz lépés mínuszban van, és egyre csak hátrál.
