Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Havi 200 fixszel az ember könnyen viccel?

A kormányfő nem csupán belengette júniusban a 200 000 forintos bruttó minimálbért, de a munkaadók és munkavállalók közti megszokott érdekegyeztetést mintegy felülírva meg is „szavaztatta” a fideszes szavazókat éberen tartó soron következő nemzeti konzultáció keretében.

A klasszikus országos bértárgyalási folyamat, amikor a munkaadók és a munkavállalók egyezkedését, huzakodását, megegyezését az állam pusztán figyelemmel kíséri, moderálja, esetleg befolyásolja, Magyarországon már rég a múlté. A NER-ben az állam nem közvetít a szereplők között, hanem előír – hol szolidabban, hol keményebben.

A idei „menet” ennek különlegesen szép példáját mutatta/mutatja: bruttó 200 000 forint lesz a minimálbér, mert…, mert Orbán Viktornak tetszik ez a szép kerek szám. Szép is, szépen kommunikálható a 2022-es választások előtt. Ennyi és punktum! Így is lett, november 3-án a kormány a Facebookon közölte: megvan a megállapodás. Micsoda meglepetés!

Persze ettől még lehet indokolt, észszerű, közgazdasági és egyéb értelemben kívánatos stb., de demokratikus gazdasági érdekegyeztetés aligha.

A továbbiakban a minimálbér-emelés kapcsán pár egyszerű kérdést próbálok meg tisztázni:

  1. Közgazdasági/gazdaságpolitikai értelemben indokolt-e a 200 000 forintos bruttó minimálbér?
  2. Milyen hatása van a minimálbér emelésének a szereplőkre (munkavállalók, munkaadók, állam)?
  3. Megfelelő módszer-e a szociális hozzájárulás adó csökkentése, mint a munkaadók „kompenzációja”?
  4. Mi a tanulság?

Van-e közgazdasági/gazdaságpolitikai realitása a 200 ezer forintos minimálbérnek Magyarországon 2022-ben?

A válasz egyértelműen igen. Hogy egy kicsit hazabeszéljek, hadd említsem meg, hogy Kis Miklós szerzőtársammal már 2020 őszén azt írtuk az Alapjövedelem 2021: út a biztonságba! című tanulmányban, hogy a magyar gazdaság általános állapota lehetővé tenné (már 2021-ben) a minimálbér 200 ezer forintra emelését. A minimálbér ugyan árpadlóként működik és azt határozza meg, hogy mi a legkisebb adható bruttó bér, ám egyúttal az általános bérszínvonalhoz (bruttó átlagkereset) igazodó (igazítható) bólyaként is funkcionál. Más szavakkal: ha a bérek általában dinamikusan növekszenek, akkor a minimálbér magától is növekszik – mármint növekedne, ha a piacon határoznák meg, mint a legkisebb „még adható” bért, ami mellett a munkavállaló hajlandó az adott munkahelyen dolgozni.

Eltekintve attól, hogy a formálisan a minimálbért kapó munkavállalók egy része pusztán adózási/adóelkerülési okokból kap „csak” ennyit, a valóban a legalacsonyabb bért kapók keresete egy túlkeresletes piaci helyzetben (munkaerőhiány) magától elhagyja az aktuális minimálbér szintjét és növekedni kezd. A minimálbér-emelés ilyen helyzetben pusztán egy technikai korrekció, a korábban meghatározott fix összegű minimum hozzáigazítása a valóságos minimumhoz (plusz az adóoptimalizálók adóbefizetéseinek növelése).

Nézzük hogyan alakult a bruttó átlagkereset és a bruttó minimálbér az elmúlt években Magyarországon!

*A számításhoz felhasznált 2021. évi átlagkereseti adat évközi (július), nem teljes évre vonatkozó érték.

Az ábrán jól látszik, hogy míg 2013–2017 között a minimálbér növekedése (%) együtt mozgott az átlagkereset változásával, addig 2018–2021 között a növekedési üteme elmaradt attól.

A 2022-es nagyobb emelés nem jelent mást, mint ennek a növekedési különbségnek a pótlását, a minimálbér növekedésének hozzáigazítását az átlagkereset növekedéséhez.

Itt jegyzem meg, hogy hallani lehetett olyan véleményt, hogy a 2021-es 4%-os minimálbér-emelés tudatosan volt jóval alacsonyabb, mint a sejthető átlagkereseti változás –  az átlagkeresetek idén fél év alatt (2021 januárja – 2021 júniusa között) 8%-os növekedést mutatnak –, hogy 2022-ben, a választások előtt, tere legyen egy látványos, magasabb emelésnek. Hogy ez tényleg tudatos politika eredménye volt-e vagy a válságra adott kényszerű reakció, azt nem tudom, de tény, hogy 2021-re a minimálbér jókora lemaradásba került az átlagbérhez képest.

*A számításhoz felhasznált 2021. évi átlagkereseti adat évközi (július), nem teljes évre vonatkozó érték.

A fentieket árnyalja, hogy az átlagkereset emelkedése nem jelenti azt, hogy minden ágazatban, minden piacon, az ország minden területén egyenletesen nőttek a bérek. A magyar gazdaságban erős a kisebb termelékenységű hazai kkv-szektor és a magas termelékenységű külföldi, alapvetően exportra termelő (nagy)vállalatok kettőssége. A  magasabb termelékenység eredménye a magasabb bér, amelyet csak azért tudnak kifizetni, mert helyenként erősen megtámogatja a gyengülő forint (exportra termelés) – meg aztán, valljuk be, a profitráta rovására is lehet béreket emelni, az még így is magasabb marad, mint az anya(Német)országban.

A magas termelékenységű ágazatok/vállalatok mellett azonban ott van a foglalkoztatottak millióinak munkát adó hazai kkv-szektor, amelynek vállalatai nem képesek az emelkedő költségeket (bérek) sem kitermelni (termelékenységnövelés), sem a fogyasztókra hárítani (áremelés), nincs olyan szerencséjük sem, hogy a változó (romló) árfolyam kitermelje az emelkedő béreket és a profitból sem tudnak engedni.

A magyar gazdaságban egyszerre igaz az, hogy vannak cégek, amelyek észre sem veszik, ha 200 000 forint lesz a bruttó minimálbér – hiszen senki sem keres náluk bruttó 300-350 alatt –, és vannak olyan kis cégek, ahol ha hirtelen ennyit kell emelni, akkor le lehet húzni a rolót (vagy mindenkit bejelenteni heti 20 órás munkavégzésre és jattolni a munkaügyi ellenőröknek).

Közben kisebb részben meg is válaszoltuk második kérdésünket:

„Milyen hatása van a minimálbér emelésének a szereplőkre (munkavállalók, munkaadók, állam)?”

A vállalatok egy része – kis túlzással – meg sem érzi (magas termelékenységű, exportra termelő külföldi vállalatok), míg másoknak komoly fejfájást fog okozni, és lesznek akiket ellehetetlenít és/vagy trükközésre kényszerít. A munkavállalók egy része, akik az átlagkereset körül és afelett visznek haza (2021. júliusában a bruttó átlagkereset: 433 700 forint volt) észre sem fogják venni. Egy részüket közvetlenül érinteni fogja az emelés: akik ma minimálbért/garantált bérminimumot kapnak, illetve akik a mai összeg (167 400/219 000 forint) és a tervezett jövőbeni összegek (200 000/260 000? forint) közötti bruttó bért kapnak – nekik biztosan növekedni fog a bruttó és a nettó keresetük.

Egy részüket pedig közvetve érinti az emelés: azok a munkavállalók ugyanis, akiknek a keresete korábban a 200 000 forint feletti bérsávban (pl. 200-300 ezerforint) volt, most joggal érezhetik úgy, hogy túl közel kerültek a legalacsonyabb bérekhez. A munkavállalók ugyanis nem csupán saját abszolút helyzetük alapján elégedettek vagy nem a bérükkel, de relatív helyzetük is nagymértékben befolyásolja elégedettségüket. Ha eddig tisztes távolban voltam a minimálbértől (a legkisebb bértől) és mondjuk havi bruttó 250 ezer forintot kerestem a 167 400-hoz képest, akkor az emelés után kevésbé leszek elégedett a saját fizetésemmel, mivel a relatív távolság csökkenése számomra saját helyzetem romlását jelenti. Én mindig (körülbelül) ugyanannyival szeretnék többet keresni a minimálbéres Jolinál/Karcsinál, ha esik, ha fúj, ha ők többet keresnek, akkor nekem is többet kell, hogy ne érezzem, hogy romlik a helyzetem.

Közgazdászul fogalmazva bértorlódás jön létre az új minimálbér feletti bérsáv(ok)ban és előbb vagy utóbb az ott elhelyezkedő bérek is emelkedni fognak, hogy a torlódás (a relatív bérarányokban bekövetkezett változás) és az általa kiváltott feszültség (bérfeszültség) megszűnjön.

A munkavállalók többet visznek haza, a cégeknek többe kerül. Ez eddig tiszta sor! Mi a helyzet az állammal? Ne aggódjon a kedves Olvasó, az állam jól van! Lássuk hogyan alakulnak a minimálbér egyes összetevői az emelés után!

Mivel sem a személyi jövedelemadó (15%), sem a társadalombiztosítási járulék terhelésszintje (18,5%) nem változik, így a bruttó minimálbér-emeléssel természetesen nemcsak a nettó minimálbér emelkedik, de növekszik a munkavállaló befizetett személyi jövedelemadó (szja) és a társadalombiztosítási (tb) járulék is – a többire (szociális hozzájárulás, szakképzési hozzájárulás) később visszatérek.

Az állam a minimálbér/garantált bérminimum és a bértorlódás miatti járulékos béremelésekkel kifejezetten jól jár: növekszik a befizetett szja-adótömeg, a társadalombiztosítási járulék, sőt az esetleges munkáltatói tehercsökkenés (lásd később) ellenére a beszedett szociális hozzájárulási adóbevétel is emelkedik.

Ráadásul az alacsony keresettel rendelkező háztartások fogyasztási és megtakarítási jellemzőit figyelembe véve (nem jellemző a megtakarítás) a növekmény elfogyasztása okán növekszik az áfabevétel és az egyéb forgalmi adóbevételek (pl. jövedéki adó, tranzakciós illeték) is nőnek. A minimálbér-emelés adóbevételeket növelő hatása 500-600 milliárd forint is lehet, de ha a bérfeszültség nagy és feloldása gyors emeléseket tesz szükségessé, akkor az ezekből származó adótöbblettel együtt elérheti a 700-800 milliárd forintot is. Az állam maga is foglalkoztat minimálbéren/garantált bérminimumon – mondjuk a közalkalmazotti és a köztisztviselői bértáblák éppenséggel függetlenek tőlük –, tehát önmagának is, mint foglalkoztatónak keletkeznek kiadásai az emelés miatt. Ez a kiadási többlet azonban megáll 100 milliárd forint körül, vagy még annál is alacsonyabb szinten: eltörpül a bevételi plusszok mellett.

A dolgozók tehát alapvetően jól járnak, a vállalatok vagy meg sem érzik, vagy növekvő költségekkel néznek szembe, amit vagy ki tudnak gazdálkodni, vagy nem képesek erre, az állam pedig viszi a bankot. A vállalati bérköltségek növekedése miatt merül fel a vállalkozások kompenzációja: a növekvő bérköltségek ellentételezése bizonyos – ugyancsak a bérköltséget érintő – költségelemek csökkentése révén. Az ellentételezésnek, mint láttuk bőséges teret ad az emelés okozta bevételnövekedés az államkasszában. A kérdés nem az, hogy van-e miből, hanem az, hogy vajon tényleg ez a megfelelő eszköz a vállalatoknál jelentkező negatív hatások mérséklésére?

Megfelelő módszer-e a szociális hozzájárulási adó csökkentése, mint a munkaadók „kompenzációja”?

Miről van szó pontosan? Jelenlegi ismereteink szerint a kormány a munkaadók számára a szakképzési hozzájárulás (1,5%) eltörlésére és a szociális hozzájárulási adó csökkentésére (15,5%-ról 13%-ra, azaz 2,5 százalékponttal) tett javaslatot, valamint a kisvállalati adó (kiva) (kkv-szektor számára választható adózási forma) 1 százalékpontos csökkentésére. Ezek mellett felmerül a helyi iparűzési adó (hipa) 2021-es kedvezményeinek 2022-re történő meghosszabbítása, mint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által bedobott és a kormány által megfontolásra érdemesnek tartott ötlet.

Előbb azonban lássuk a normális javaslatok következményeit!

Mit jelent a gyakorlatban a bértehercsökkentés? A 167 400 forintos bruttó minimálbér jelenleg megterhelődik a 1,5%-os szakképzési hozzájárulással (2 511 forint) és a 15,5%-os szociális hozzájárulás adóval (25 947 forint). A jelenlegi 167 400 forintos minimálbér így összesen 195 858 forintba kerül a cégeknek. A bruttó minimálbér-emelés következtében a szakképzési hozzájárulás 3 000-re, a szociális hozzájárulási adó pedig 31 000 forintra növekszik. A teljes bérköltség – minimálbéren foglalkoztatott dolgozó esetében – pedig 234 000 forint lesz. Ez minimálbéres dolgozónként 38 142 forint többlet bérköltség. A felajánlott ellentételezés törli a minimálbéren foglalkoztatott után fizetendő 3 000 forintos szakképzési hozzájárulást és 31 000 forintról 26 000 forintra csökkenti a szociális hozzájárulást, vagyis 8 000 forinttal csökkenti a teljes bérköltség növekményét. Nem 38 142 forint, hanem csak 30 142 forint többlet bérköltsége lesz a vállalatnak a bruttó minimálbér-emelés után egy-egy minimálbéren foglalkoztatott alkalmazott esetében.

Ööö… várjunk csak! Hogyan kompenzál a kompenzáció, ha minden egyes minimálbéres dolgozója után 38 142 forint többletköltsége keletkezik a vállalatnak és ebből mindössze 8 000 forintot kap vissza? Hát úgy, hogy a kompenzáció – a bérköltség csökkenése – nemcsak a minimálbéres vagy garantált bérminimumos dolgozók esetében jelentkezik, hanem valamennyi a vállalat(ok) által fogalkoztatott dolgozó esetében is. Ha például 5 alkalmazottam van 300 000 forint / fő béren, akkor összesen 5 x 300 000 x 1,5% + 5 x 300 000 x 2,5%, azaz 60 000 forint lesz a csökkenő bérköltség miatt keletkező megtakarításom, ami bőven fedezi egy minimálbéren foglalkoztatott bérköltségének (38 142 forint) növekedését, sőt mivel 8 000 forint ott is visszajön, így tulajdonképpen kettőét.

A vállalatok tehát alapvetően a nem minimálbéres/garantált bérminimumos dolgozók bérköltségének csökkenéséből tudják kigazdálkodni a minimálbér/garantált bérminimum okozta többletköltségeket. Minél magasabb a fizetett bér, annál nagyobb a nominális megtakarítás. Egy 2 millió forintos ügyvezetői bér például önmagában 80 ezer forintos bérköltségcsökkenést produkál a csökkentett bérterhek miatt – ebből aztán tényleg megvan két minimálbér-emelés többletköltsége, nem? De. Már ha van a kétmilliót kereső ügyvezető mellett minimálbéres foglalkoztatott is a cégnél. Ha nincs, akkor a teljes bérköltségcsökkentés hozama nem a legalacsonyabb bérek növelését fedezi, hanem a tulajdonosi jövedelmet (profitot) növeli.

Na ez a baj ezzel a módszerrel! Nem annál képződik megtakarítás, akinél a többletköltség, hanem mindenkinél.

Ha alacsony bérekkel dolgozik a vállalat, akkor a megtakarítás nem fogja fedezni a béremelés költségeit, ha pedig nincsenek alacsony bérű munkaválalók, akkor a semmiért kompenzáltunk (nincs béremelés-többletköltség). Mégis miért kell az Audinak, a Mercédesznek, a Lidlnek vagy az Ikeának a zsebébe tenni dolgozónként a bérköltség 4%-át, amikor nem egyszerűen arról van szó, hogy kacagva kifizetnék a minimálbér/garantált bérminimum emelése okozta többletköltséget, de az még csak nem is érinti őket az átlagosnál magasabb dolgozói bérek miatt? Az általános tehercsökkentés sosem megfelelő kompenzációs eszköz, ha a „kompenzálandó” mezőny heterogén.

Olyan ez, mintha a futóversenyen mindenkinek egy liter vizet adnánk, függetlenül attól, hogy 10 métert fut vagy félmaratont. És még a nézőknek is. Hát, nem tudom… Én a maratonistáknak kicsivel több folyadékot adnék, aki meg csak tíz méter fut le, az szerintem nem lesz szomjas, a nézők meg menjenek a büféhez. De lehet, hogy én gondolkodom erről rosszul, ki tudja?

A kedvezményes hipa (helyi iparűzési adó) rendszer hosszabbításáról azt ígértem, hogy külön ejtek pár szót. Nos azon túl, hogy úgy tűnik, hogy az Orbán-kormány van annyira sunyi/gyáva, hogy nem mer saját maga előhozakodni a „szívassuk tovább” az önkormányzatokat című egypercessel, hanem Parragh Lászlót, az MKIK elnökét használja strómanként, közgazdasági vagy gazdaságpolitikai értelemben elég nehéz értelmezni ezt a javaslatot. Az eredeti hipa kedvezmény (a hipa megfelezése) arról szólt, hogy 2021-ben a cégek egy bizonyos körének (kkv-szektor) csökkentett iparűzési adót kelljen fizetnie, mert járvány van, illetve gazdasági válság van és a kilábalást, a túlélést ilyen módon is támogatni kívánja a kormány. Az már akkor sem volt érdekes, hogy az önkormányzatok mekkorát szívnak emiatt: a Fidesz-szavazó vidéket (20 000 lakos alatti települések) automatikusan kifizette a kormány, a városokat meg politikai hovatartozás szerint: a kormánypárti önkormányzatok a pénzüknél voltak, az ellenzékieknek meg úgy kellett, miért nem fideszes polgármestert választottak 2019-ben!

Szóval eredetileg is az ellenzéki önkormányzatok, főleg Budapest, szívatásának volt ez a remek eszköze, pláne, hogy az önkormányzatok nem vehetnek fel hitelt kormányzati engedély nélkül a kieső bevételeik pótlására, de idén még figyelt a látszatra a kormány azzal a narratívával, hogy: válság van, csökkentsük a terheket. Most már arra sem figyel. 2022-ben egyrészt állítólag nem lesz válság, sőt a magyar gazdaság rakétaként fog száguldani, másrészt az árbevétel alapú hipa kötelező mérséklésének – ami a vállalatok működésének teljes költségét csökkenti – végképp nincs köze nemhogy ahhoz, hogy hány minimálbérest vagy alacsony bérű munkavállalót foglalkoztatnak, de még ahhoz sem, hogy egyáltalán hány munkavállalót foglalkoztatnak, ad abszurdum foglalkoztatnak-e egyáltalán munkavállalókat! De miért is lenne, amikor nem erről szól, hanem az ellenzéki önkormányzatok működésének ellehetetlenítéséről?

Mi a tanulság?

Egyfelől az, hogy máséval mindig könnyebb verni a csalánt, időnként pedig hasznos is, főleg ha az a más a politikai ellenfelünk. Másfelől az, hogy a kormány politikai marketingre használja a minimálbér-növelést. Harmadrészt az, hogy a munkáltatók egy részének valóban fáj a minimálbér-emelés, de számukra nem feltétlenül oldja meg a problémát a kormány a kompenzációval, míg másoknak meg sem kottyan, nekik viszont jól megtömi a zsebét plusz pénzzel az Orbán-kabinet. A Fidesz-KDNP sosem volt a munkások nagy barátja, ezt mutatja a Munka Törvénykönyvének 2012. januárjától hatályos munkáltatóbarát verziója, a 2018-as rabszolgatörvény, amely szomorú (felháborító) aktualitása, hogy a járvány/válság miatti kieső munkák miatt több cég is visszakérné a kifizetett bért a dolgozóktól, vagy annak 2020-as „megtoldása”.

A 200 000 forintos minimálbérrel persze lehet „villogni”, de ne felejtsük el, hogy bruttó összegről van szó, és Magyarországon a világon az egyik legnagyobb a minimálbér adója és a járulékterhelése: 18,5% + 15%, összesen 32,5%. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 2020/21-es  Global Wage Report kiadványa szerint ez az egyik legmagasabb elvonási szint a világon – 43 vizsgált állam közül a legmagasabb (lásd ILO: Global Wage Report 2020-21., 101. oldal)

Ha a magyar kormány valóban a legkevesebbet kereső munkavállalókat szeretné jobb jövedelmi helyzetbe juttatni, akkor szimplán a minimálbér (és általában a legalacsonyabb bérek) jövedelemadó-terhelését kellene megszüntetnie. A minimálbéren foglalkoztatottak zsebében úgy minden esetre több maradna: a 2021-es minimálbér nettója 0%-os szja mellett magasabb (136 431 forint), mint a 2022-es, 200 ezres minimálbér nettója a 15%-os szja kulcs mellett (133 000 forint).

A minimálbér-emelés persze jó dolog, de még jobb, ha ezzel együtt a rajta lévő adó- és járulékteher is csökken, a vállalati bérköltségek emelkedését igazságos rendszer kompenzálja (teszi elviselhetőbbé), az önkormányzati bevételeket pedig békén hagyja a kormány, szem előtt tartva azt az ősi dakota mondást, hogy „Ha a más lovát nyergeled, akkor bizony lótolvaj vagy!”

Kiemelt kép: MTI/Mónus Márton