Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Komolyan kell vennünk a korlátozáskritikus mozgalmakat, ha nem akarjuk, hogy a szélsőjobb profitáljon belőlük

Ahogy kezd berobbani a koronavírus-járvány negyedik hulláma Európa-szerte, a kormányok úgy vezetnek be egyre-másra szigorító intézkedéseket. Szemben a korábbi szigorításokkal, amelyek elsősorban a nem létszükségletű gazdasági tevékenységek leállítását és a társas érintkezéseket csökentését célozták meg, a mostani intézkedések az oltottsághoz kötnék bizonyos intézmények látogatását és szolgáltatások igénybevételét. A szigorításokkal szemben számos európai országban szerveződnek nagy tömegeket megmozgató tüntetések, amiből – noha számos, a baloldal számára is értékes szabadságjogot érintenek – csak az oltásellenességet és veszélyes konteókat hirdető szélsőjobb tudott profitálni.

Franciaország: százezreket visz utcára a macroni hintapolitika és a kommunikációs következetlenség

Franciaországban a mindennapok az elmúlt egy évben sok tekintetben hasonlítottak egy olyan tévésorozatra, ahol az alkotók az érdeklődés fenntartása érdekében epizódról epizódra dobják be a váratlan fordulatokat, a nézők pedig sosem lehetnek biztosak abban, hogyan alakul kedvenc karaktereik sorsa. A kormányzat ugyanis gyakran a legváratlanabb pillanatokban jelentett be szigorításokat vagy éppen enyhítéseket, és miközben ezeket a döntéseket mindig a járványhelyzet aktuális alakulása és legtöbb esetben a szakértők ajánlásai alapján hozták meg, sokszor nehezen lehetett előre megjósolni, hogy a miniszterelnök éppen éjszakai kijárási tilalmat, beutazással, maszkviseléssel kapcsolatos részletszabályokat vagy különböző enyhítéseket fog bejelenteni.

Mint minden jó sorozatban, itt is megvoltak az állandó szereplők, akik egy elég könnyen ismerhető séma alapján viselkedtek. Emmanuel Macron köztársasági elnök hol a kései Vörösmartyt idézően, borongós tévébeszédekben hirdetett teljeskörű lezárásokat, hol pedig mint modern idők Pheidippidésze hozta a jó hírt a korlátozások feloldásáról. Jean Castex miniszterelnökre hárult a láthatóan általa is egyre nagyobb teherként megélt feladat, hogy sajtótájékoztatókon ismertesse a Macron által bejelentett szigorítások részletszabályait, valamint hogy már a puszta jelenlétével is lehetőséget adjon a franciáknak a fellélegzésre, hiszen ha a kormányzati válságstáb ülései után ő, és nem pedig Macron beszélt, az azt jelentette, hogy a helyzet nem annyira súlyos. Olivier Véran egészségügyi miniszter lett a remény hordozója, a fiatal kormányszóvivőre, Gabriel Attalra pedig a kormány politikájának megvédésének és az időnként megcsillanó remény eloszlatásának nem túl hálás feladata hárult.

A francia kormány a statáriális szigorú korlátozásokat inkább bőkezűnek mondható anyagi segítségnyújtással párosította a lezárások által leginkább érintett csoportok számára, így az elmúlt hónapokban nem került sor olyan zavargásokba forduló Covid-ellenes megmozdulásokra, mint amelyek mondjuk Hollandián söpörtek végig januárban.

Az emberek inkább lelkesen várták a többlépcsőben végrehajtott korlátozás-feloldások soron következő állomásait. Ez azonban megváltozott az elmúlt hetekben, miután július 12-én Macron a járvány kezdete óta megtartott nyolcadik tévébeszédében újabb szigorításokat jelentett be, amelyek elsősorban a védettségi igazolványhoz köthetők.

A francia kormány – a magyarhoz hasonlóan –  úgy döntött, hogy az egészségügyben dolgozók kötelesek beoltatni magukat szeptember 15-ig, ha meg akarják tartani az állásukat. Macron bejelentése értelmében pedig július 21. óta az állampolgároknak rendelkezniük kell a védettségi igazolvány francia megfelelőjével, az úgynevezett pass sanitaire-rel, ha továbbra is látogatni kívánják a bárokat, kávézókat, éttermeket, múzeumokat és olyan szabadidős-kulturális rendezvényeket, ahol legalább 50 ember gyűlik össze. Emellett a védettségi igazolvány meglétéhez kötött az idősotthonok látogatása, valamint a távolsági közlekedés (vonatok, buszok, repülő) használata is. A védettségi igazolvány megszerzésének előfeltétele a teljes beoltottság vagy pedig egy két napnál nem régebbi PCR-teszt megléte. Azonban, ahogyan azt a kormány bejelentette, a jelenleg ingyenes PCR-tesztet idén ősztől fizetőssé teszik, hogy ezzel motiválják az embereket az oltás felvételére (a Franciaországban tartózkodó külföldieknek már július 7. óta 49 eurót kell fizetniük egy PCR-tesztért).

A legnagyobb felháborodást az okozta, hogy augusztus 30-tól a felsorolt területeken dolgozók is csak akkor folytathatják a munkát, ha rendelkeznek a védettségi igazolvánnyal. Miközben az kétségtelenül logikus, hogy ha ezek a helyek már csak védettségi igazolvánnyal látogathatók, akkor az ott dolgozók is rendelkezzenek ilyennel, ám a kormány ezen lépésével gyakorlatilag olyan módon tette kötelezővé a védőoltást a francia lakosság egy jelentős részének, hogy az nemcsak az egyéni szabadságjogok tiszteletben tartásával kapcsolatos kérdéseket vett fel, hanem súlyosan egyenlőtlen módon érint egyes dolgozói csoportokat. Míg egy magasabb fizetésű alkalmazott, aki nem hajlandó magát beoltani, könnyűszerrel kifizethet 49 eurót kétnaponta egy koronavírus tesztért, ezt egy nettó 1200 eurós minimálbért, vagy valamivel afölött kereső vendéglátós (vagyis a vendéglátósok többsége) már nem engedheti meg magának. Az eredeti törvénytervezet szerint miközben a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező dolgozók munkaviszonyát csak felfüggeszteni lehetett volna, amíg nem rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, addig a korlátozás által érintett szektorokban nagy számban dolgozó határozott idejű szerződéssel rendelkező munkavállalók az állásukat is elveszthették volna, ha nem lettek volna hajlandók beoltatni vagy rendszeresen teszteltetni magukat. A francia alkotmánybíróság augusztus 5-i döntésében a törvény ezen passzusát hatályon kívül helyezte, de megtartotta azon rendelkezését, mely szerint a munkavállalók – munkaszerződésük típusától függetlenül – felfüggesztéssel sújthatók, amíg nem hajlandók kiváltani a védettségi igazolványukat, amely időszak alatt fizetésben sem részesülhetnek.

Ezek fényében nem meglepő, hogy óriási tömegeket mozgatnak meg azok a tüntetések, amelyek a kormány járványkezelési politikája és a védettségi igazolvány ellen szerveződtek az elmúlt hetekben. Múlthét szombaton Franciaország-szerte 237 ezer ember vonult utcára a belügyminisztérium becslései szerint, míg egy héttel korábban több mint 204 ezer ember tiltakozott a járványkezelés ellen. Számos tüntető a máshol is gyakran látott oltásellenes, járványtagadó jelszavakkal, szimbólumokkal vonul fel, amelyek közül a legnagyobb felháborodást a Macront Hitlerré maszkírozó plakát és „non-vacciné” (nem-beoltott) felirattal ellátott sárga csillagok keltették. Ugyanakkor korántsem csak szélsőséges oltásellenesek tiltakoznak a kormány politikája ellen, a Franceinfo több olyan tüntetőt is megszólított, akik egyébként maguk is be vannak oltva, és megértik a kormányra nehezedő terhet a járvány megfékezésében, azonban elfogadhatatlannak tartják az egyéni szabadságjogok ilyen mértékű korlátozását. A tüntetést sokszínűsége miatt több elemző is a benzináremelés elleni tiltakozásból általános rendszerellenes tüntetéshullámmá növő sárgamellényes megmozdulásokhoz hasonlította. Egyes felmérések szerint a sárgamellényesek kétharmada támogatja a mostani megmozdulást is.

Tüntetés a védettségi igazolvány bevezetése ellen a franciaországi Toulouse-ban. (Forrás: Twitter)

A megmozdulásokon ugyanúgy látni a harmincas évek hírhedt antiszemita, szélsőjobboldali szervezetének, az azóta magát EU-ellenes, monarchista mozgalommá fazonírozó Action Française-nek a matricáit, mint a szabadságot követő, vagy a „kirúgási igazolványt” (pass de licenciement) elutasító molinókat és antifasiszta jelképeket. A résztvevők sokszínűsége azonban gyakran éles konfliktusokhoz is vezet, ahogy arról tanúskodnak az olyan esetek, amikor neonáci és antifa csoportok csaptak össze egymással a július 31-i tüntetésen Nantes-ban – mindkét oldal szerint a másik kezdte a konfrontációt.

A parlamenti pártokat nehéz helyzet elé állították a franciaországi tüntetések, ugyanis hiába vannak komoly fenntartásaik a védettségi igazolvány kiterjesztésével kapcsolatban, a tüntetéseken előforduló szélsőséges személyek és molinók politikailag vállalhatatlanná teszik számukra, hogy teljes mellszélességgel támogassák a tüntetéssorozatot.

A 2017-es elnökválasztáson negyedik helyre befutó baloldali Jean-Luc Mélenchon például maga is elutasítja a védettségi igazolvány kiterjesztését, ám óva intette pártjának, a La France Insoumise-nek a támogatóit (akiknek közel fele szimpatizál a megmozdulásokkal), hogy a védőoltást a Shoához, a védettségi igazolványt pedig az apartheidhez hasonlítsák.

A szélsőjobboldali Marine Le Pen a pass sanitaire kiterjesztése ellen szavazott a Nemzetgyűlésben, ám nem túlságosan éles hangon kel ki ellene, hogy nehogy elijessze azokat a jobboldali, gyakran idősebb választópolgárokat, akik támogatják a szigorú járványügyi korlátozásokat – nem úgy a párt helyi képviselői, akik közül többen részt vettek a tüntetéseken, Macron járványkezelését pedig „egészségügyi diktatúrának” (dictature sanitaire) minősítették. Az egész lakosságot érintő kötelező oltást propagáló Szocialisták és a Republikánusok ugyan nem bólintottak rá a védettségi igazolvány kiterjesztésére, ám a tüntetéseket ők sem támogatják.

Az egyetlen politikai formáció, ami teljes mellszélességgel kiáll a járványügyi korlátozásokkkal kapcsolatos tiltakozások mellett, az a Patrióták (Les Patriotes) nevű szélsőjobboldali, parlamenten kívüli párt. Vezetőjük, a Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülésből 2017-ben kilépő korábbi EP-képviselő, Florian Philippot számos tüntetésen szólal fel, ahol a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos korlátozásokat az apartheidhez hasonlítja és az igazolvány teljes bojkottjára, valamint a nácikkal szembeni küzdelem francia ikonját, Charles de Gaulle-t megidézve „ellenállásra” szólítja fel támogatóit.

Az oltásellenes szólamokat „a Franciaországot rettegésében elárulni is kész burzsoázia” ostorozásával vegyítő Philippot már Európa-szerte kezd a korlátozások ellen szerveződő tiltakozások arcává válni, ami néha igencsak nehéz helyzetbe hozza őt, nemrég például kénytelen volt maga is kiváltani egy európai védettségi igazolványt, hogy Olaszországba utazhasson egy szélsőjobboldali megmozdulásra a szerinte két legborzalmasabb eszmét, az „europaizmust” és „covidizmust” vegyítő európai védettségi igazolvány ellen. A politikus nem véletlenül állt bele ennyire élesen a tiltakozásokba: nemrég jelentette be indulását a 2022-es elnökválasztásokon, és úgy véli, vírustagadó retorikájával olyanokat is megnyerhet az elsősorban Franciaország EU-ból való kilépését ígérő kampányához, akik alapvetően nem szavaznának a szélsőjobbra.

Olaszország: a járványkezeléssel szembeni elégedetlenségből csak az újfasiszták tudtak profitálni

Olaszország volt Európában az első olyan ország, amelyet elért a koronavírus-járvány első hulláma, amelyre az előző miniszterelnök, Giuseppe Conte kormánya szigorú kijárási tilalommal és lezárásokkal válaszolt. A második-harmadik hullámban azonban a kormány már mindent elkövetett, hogy megelőzze a jelentős részben a turizmusra és vendéglátóiparra épülő olasz gazdaság újbóli lezárását. Teljes lockdown helyett a járvány helyi alakulásától függően eltérő szabályokat vezettek be az ország 20, színkódos besorolást kapó régiójában, illetve bizonyos esetekben eltérő szabályok voltak érvényesek hétközben és hétvégén. A sokat kritizált színkódos rendszer bevezetése – melyek olyan anomáliákhoz vezettek, mint amikor januárban a legnépesebb régiót, Lombardiát nem megfelelő kategóriába sorolták a hatóságok – után nem sokkal új kormánya lett Olaszországnak. Mario Draghi kormánya hamar szigorúbb korlátozásokat vezetett be, melyek egészen nyár elejéig tartottak, illetve a miniszterelnök már áprilisban kötelezővé tette az egészségügyi dolgozóknak, hogy beoltsák magukat, cserében nyárra feloldották a korlátozásokat.

Azonban a teljes nyitás sem tartott sokáig, Draghi nemrég bejelentette, hogy augusztus 6-tól a vendéglátóipari egységek, mozik, múzeumok, konditermek és rendezvények Franciaországhoz hasonlóan csak védettségi igazolvánnyal, az úgynevezett „zöld kártyával” (green pass) látogathatók.

Az olasz kormány bejelentését itt is komoly tüntetéshullám követte, országszerte vonultak fel emberek szabadságjogaik tiszteletben tartását, a green pass visszavonását követelve. Az olaszországi tüntetéseken is előfordultak a koronavírus elleni oltási kampányt a nácik népirtásához hasonlító molinók, ám a tüntetések alapvetően békésen zajlottak le.

Tüntetés Olaszországban a járványügyi szigorítások ellen (Forrás: twitter)

Franciaországhoz képest a járványügyi korlátozásokat ellenzők régebb óta és változatosabb módokon tiltakoznak: januárban például az éttermek nyitvatartását megtiltó járványügyi korlátozásokkal szembemenve számos vendéglátós csatlakozott az Io apro (kinyitok) mozgalomhoz és kinyitották éttermeiket, így tiltakozván a korlátozások ellen, amelyek sok helyet a csőd szélére juttattak, miközben az olasz állam nem biztosított elégséges anyagi kompenzációt a kieső forgalom pótlásához.

Elmondható, hogy Olaszországban is elsősorban a szélsőjobb volt az, ami sikeresen szólította meg a korlátozásokkal szemben kritikus vagy azokat elutasító választópolgárokat. Miközben a támogatókkal már alig, de a kormányzati döntésekre továbbra is jelentős befolyással bíró jobbközép Forza Italia a kötelezővé tenné az oltást, a balközép Demokrata Párt főtitkára pedig felvetette, hogy az őszi önkormányzati választásokon csak azok indulhassanak, akik be vannak oltva – addig a neofasiszta Olaszország Fivérei teljes mellszélességgel beleállt a zöldkártya elutasításába. Az Orbán Viktorral szoros kapcsolatokat ápoló Giorgia Meloni pártjának képviselői a védettségi igazolványról szóló parlamenti szavazás során „NO GREEN PASS” táblákat feltartva tiltakoztak, egyikükkel pedig a parlament biztonsági személyzete játszott macska-egér játékot, miközben megpróbálták kitépni a kezéből a tábláját. A nagyobb pártok közül egyedül az Olaszország Fivérei nem lépett be Mario Draghi egységkormányába (amelynek a Matteo Salvini vezette Liga is a tagja, így hiába ellenezték a védettségi igazolvány kiterjesztését, nehezen szólíthatják meg az azt elutasító választópolgárokat), így jelenleg csak a szélsőjobb van jelen a parlamentben számottevő ellenzéki hangként. Ebből a helyzetből pedig úgy tűnik, remekül tudták profitálni. Ahogy azt korábban írtuk, a 2018-as választásokon még alig négy százalékot szerző neofasiszta tömörülés ma már Olaszország legnépszerűbb pártja a felmérések szerint.

Komolyan kell venni a korlátozáskritikus mozgalmakat

Az elmúlt hetekben számos más európai országban, mint például Németországban, Görögországban, Írországban vagy éppen az Egyesült Királyságban is került sor olyan tiltakozásokra, amelyek a már bevezetett, vagy várhatóan hamarosan bevezetésre kerülő, bizonyos típusú helyek látogatását a vírussal szembeni védettséghez kötő korlátozások, valamint a védőoltás kötelezővé tétele ellen szerveződtek. Ami közös ezekben az megmozdulásokban, az a résztvevők világnézeti sokszínűsége, a koronavírus-járványhoz való eltérő hozzáállása, valamint a hagyományos politikai formációk elutasítása. Ez pedig számos kihívást állít mind a média, mind pedig a járványkezelés és az azt menedzselő politikai elit elé.

Egyrészt a tüntetéseken hiába vesznek részt például olyanok is, akik maguk is be vannak oltva, de ellenérzéseik vannak országuk járványkezelési politikájának egyes elemeivel, ha a médiafigyelem szinte kizárólag az oltásellenes, a korlátozásokat kegyeletsértő módon az emberi történelem legsúlyosabb tragédiáihoz hasonlító elemekre irányul.

Ezért a médiának felelőssége van abban, hogy a leegyszerűsítő, a járványkezelést bármiféle kritikával illető hangokat elhessegető narratívák helyett valós képet adjon ezekről a tüntetésekről, illetve a járványkezelési politikák árnyoldalairól. Ebbe egyébként az is beletartozik, hogy rávilágítson,

a járványkezeléssel megbízott politikusok, szakértők, tudósok sem tévedhetetlenek és bálványra emelésünk nem használ a járványkezelési politikákról szóló viták racionális mederbe tereléséhez.

Ugyanis csak így lehet ellensúlyozni az egyre nagyobb népszerűségre szert tevő, a tényszerűséget és tudományosságot még csak hírből sem ismerő sajtótermékek által keltett ricsajt, amelyek világmagyarázata kimerül a legvadabb összeesküvés-elméletekben és a vírus létének tagadásában.

Másrészt, azzal, hogy a politikai résztvevők nagy része lemondott arról, hogy világnézetük és értékrendjük alapján képviseljenek egy olyan járványkezelési politikát, amiben a lehető legnagyobb egyensúlyban vannak az egyéni és össztársadalmi, valamint a járványügyi és gazdasági szempontok, utat nyitottak a Florian Philippot és Giorgia Meloni-féle szélsőjobboldali formációknak. Ezek a járványtagadók pedig egyszerű opportunisták, akik célja a járványügyi korlátozásoktól legtöbbet szenvedő, az elmúlt másfél évben minden politikai szereplő által cserbenhagyott dolgozók felhasználása gyűlöletes eszméik érvényre juttatásához.

Végül pedig nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy bár a védettségi igazolvány rendszere kétségtelenül hatásos az oltási kedv növelésében (amelyet valóban fontos lenne növelni), ám közben súlyosan erodálja az állampolgárok bizalmát az állami járványkezelésben, hiszen így az emberek egy külső kényszer hatására oltatják be magukat, nem pedig azért, mert felismerik, hogy csak így vethetünk véget ennek az emberek millióinak életét követelő világjárványnak. Ezért a kormányzatoknak a kényszerítés helyett olyan (akár anyagi természetű) ösztönzőkhöz, felvilágosító kampányokhoz kéne nyúlniuk, amelyek nem erodálják tovább az állampolgárok beléjük vetett bizalmát, amire még sok szükségük lehet ebben a kiszámíthatatlan, sokszor azonnali kollektív alkalmazkodást és nehéz döntések meghozatalát igénylő járványhelyzetben.