Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Emlékvacsora a fasisztáknak” – Az Olaszország Fivérei a legnépszerűbb olaszországi párt

Immár az Olaszország Fivérei szélsőjobboldali párt Olaszország legnépszerűbb pártja. Támogatottabb az egységkormány részét képező, szintén szélsőjobboldali Északi Ligától is, amelynek Matteo Salvini az elnöke, írja a Guardian.

A párt vezetője, Giorgia Meloni arra készül, hogy a 2023-as parlamenti választásokon Mario Draghi utódja legyen a miniszterelnöki székben. Meloni a Benito Mussolini megmaradt híveiből verbuválódott Olasz Szociális Mozgalom (MSI) ifjúsági szárnyában kezdett el politizálni, s a vezetésével az Olaszország Fivérei immár Marche régiót is a magukénak tudhatják.

Ez jelentős győzelem volt a párt számára, amely a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint beérte a szintén szélsőjobboldali Liga pártot.

Marche régióban megannyi jel tanúskodik arról, hogy az Olaszország Fivérei az maradt, mint az elődpártja – amelynek a logóját is átvette –, az MSI: fasiszta, megannyi etnicista pöttyözettel.

Áprilisban Ascoli Piceno város polgármestere fasiszta képregényeket adományozott a helyi iskoláknak. Néhány nappal később, Olaszország fasizmus alóli felszabadulásának nemzeti ünnepén Marche régió oktatási hivatalának elnöke levelet küldött a diákoknak, amelyben a fasisztákat az antifasiszta partizánokkal egyenlítette ki.

Marche régió új kormányának egyik első politikai lépése a bevándorlókat befogadó és a menekülteket támogató intézmények bezárása volt. Umbriához hasonlóan – amelymint Marche, évtizedekig baloldali vezetés alatt állt, 2019-ben azonban a Liga kezébe került – Marche is meg akarja tiltani az egészségügyi klinikáknak az abortusztabletta kiadását.

Az Olaszország Fivérei egyik politikusa nemrég azt javasolta, hogy a nők maradjanak otthon, hogy vigyázzanak a gyerekekre, míg a férfiak hozzák meg a szabályokat. A párt vezetői olyan intézkedést akarnak elfogadni, amely korlátozná a szociális lakhatást a rászorulók részére.

A szélsőjobboldali pártok, különösen az Olaszország Fivérei számára a felívelés időszakát 2016 augusztusában hozta el, amikor Közép-Olaszországot – beleértve Marche régió egyes részeit is – földrengés sújtotta, amely csaknem 300 ember életét követelte. Akkor Matteo Renzi volt miniszterelnök, a Demokrata Párt volt vezetője megígérte, hogy azonnal újjáépítik a romba dőlt városokat. Az érintett települések közül azonban sok még mindig romokban hever.

A Liga és az Olaszország Fivérei a menekültellenes hangok kórusához is csatlakoztak. Utóbbi párt később a bevándorlás ellenzőinek főszereplőjévé vált, különösen akkor, amikor 2018 elején a 18 éves Pamela Mastropietrót állítólag egy bevándorló meggyilkolta Macerata városában. Napokkal később, alig néhány héttel az országos választások előtt Luca Traini megsebesített hat afrikai bevándorlót egy lövöldözésben. A szélsőjobboldali Traini azt állította, hogy „bosszú” volt a gyilkosságért.

Paolo Berizzi, a La Repubblica újságírója szerint az Olaszország Fivéreiről a leghívebben az árulkodik, hogy Marche régióban 2019. október 27-én Mussolini hatalomra jutásának évfordulója alkalmából emlékvacsorát rendeztek. A menetelés Rómába (marcia su Roma) eseményről megemlékező vacsorán részt vett Francesco Acquaroli, aki jelenleg Marche elnöke, valamint a párthoz kötődő számos polgármester és közhivatalnok.

„Ez képet ad arról, hogyan viszonyulnak az Olaszország Fivérei a nosztalgikus jobboldalhoz – nemhogy nem határolódnak el tőle, hanem ünneplik” – mondta Berizzi, hozzátéve, hogy Marche „egyfajta laboratóriumává vált a fasiszta hagyományban gyökerező jobboldalnak”.

Az Olaszország Fivérei általában a Matteo Salvini vezette Ligával és a Silvio Berlusconi irányította Forza Italiával koalícióban indul a helyi, regionális és általános választásokon. A szövetség a 20 olasz régióból 15-öt vezet.

(La Repubblica, Guardian)
Címlapkép: Facebook / Giorgia Meloni