Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A Fidesz javára már csak nem lépnek vissza – mi a baj az előválasztással?

A 2022-es országgyűlési választások közeledtével az ellenzéki pártok vállt vállnak vetve készülnek összefogni az országért és az Orbán-rezsim ellen, vagy legalábbis ezt próbálják kommunikálni a nyilvánosság felé. Ennek egyik leglátványosabb formája lett volna az előválasztás, mely eredetileg megfogalmazott célja szerint azt segített volna eldönteni, hogy kik azok a legesélyesebb egyéni jelöltek, illetve miniszterelnök-jelölt, akik majd 2022-ben szembe szállhatnak a fideszes jelöltekkel.

Azonban egyre inkább azt látjuk, hogy a pártok gálánsnak tűnő gesztusokat téve léptetik vissza kerületi jelöltjeiket egymás javára, mintha éppen csak az előválasztás eredeti céljáról feledkeznének meg, vagyis arról, hogy az összefogott ellenzék soraiból a polgárok választhassák ki, hogy ki képviselje őket.

Felmerül a kérdés, hogy az ellenzéki előválasztás intézménye mennyire szolgálja a választási rendszer demokratizálódását, ha még mindig a „füstös szobákban” születnek a jelöltekről szóló politikai alkuk? Vajon 2022 ellenzéki összefogása miben lesz más 2018-nál?

Többen már a kezdetektől felhívták a figyelmet az előválasztás demokratikus folyamatának hiányosságaira, azonban a szakértők többsége mégis úgy véli, ha nem is teljesen, de a módszer hozzájárulhat ahhoz, hogy a rendszerben megbúvó egyenetlenségeket valamivel jobban kisimítsa, és átláthatóbbá tegye a politikát.

A Mérce áprilisban készített videóriportot Szabó Andrea, Böcskei Balázs, Róna Dániel, Szűcs Zoltán Gábor és Virág Andrea politológussal, melyben arról kérdezte a szakértőket, hogy mennyire tekinthetjük demokratikus folyamatnak – akár a jelöltek, akár a szavazó állampolgárok szemszögéből – az előválasztást.

A Fidesz alkotmányozó többségével létrehozott, új választási rendszeren belül, mely a mindenkori legerősebb pártnak kedvez, az ellenzéknek szükségszerű volt új alternatívát találnia, hogy eséllyel vegye fel a mandátumokért folytatott versenyt a kormánypártokkal.

Hogy csak néhányat említsünk, a választókerületek átrajzolása, a győzteskompenzáció, és a koalíciók (újbóli) megemelt belépési küszöbe egyaránt nem kedveznek az ellenzéki pártok bejutási esélyeinek. Az egyfordulós választási rendszerben pedig a másik javára történő visszalépésre sincs lehetőség. Az előválasztás hazai meghonosítása végső soron azonban hozzájárulhat ahhoz, hogy ebben a „részrehajló” rendszerben képesek legyenek kompenzálni.

A 2019-es önkormányzati választások alkalmával tesztelt módszer az év októberében sikeresnek bizonyult: a közös ellenzéki jelölt, Karácsony Gergely szerezte meg  a főpolgármesteri széket, fideszes elődjétől, Tarlós Istvántól.

Logikus volt tehát, hogy az előválasztás intézményét az országgyűlési választásokra is továbbvigyék. Itt azonban a résztvevők már nemcsak egy miniszterelnök-jelölt személyéről dönthetnek, hanem saját választókerületeikben is megszavazhatják, ki a legszimpatikusabb ellenzéki jelölt számukra.

Azzal, hogy az ellenzéki szavazók egymás közt kiválasztják a legnépszerűbb jelölteket, a pártoknak már egyszerűbb dolga lesz erőforrásokat csoportosítani a választási kampányra, továbbá a szavazatok sem fognak megoszlani a kerületek ellenzéki politikusai között, így az eddig centralizált erőviszonyokat is kiegyenlítettebbé teszik.

Ma Magyarországon a pártprogramokkal való kampányolás műfaja hanyatlóban van, tekintve, hogy a kormánypártok az utóbbi két választás során még csak nem is készítettek sajátot, de még így is sikerült nyerniük. Pedig az előválasztás során különösen fontos lenne, hogy az ellenzéki programok és az egyes jelöltek világnézete megismerhetővé váljon, hiszen az összefogás széles spektrumán nagyon más világnézetű pártok helyezkednek el, akik más szakpolitikákat, és más ideológiát is képviselnek.

Az előválasztás abban is segíthetne, hogy az összefogás homogén masszájából a jelöltek képesek legyenek kiválni azáltal, hogy egyéni céljaik és értékrendjük megismerhetővé válik. Legalábbis elméletben így is működhetne a rendszer. Jelenleg azonban azt tapasztaljuk, hogy több kerületben a politikusok előbb lépnek vissza a jelöltségtől, minthogy hivatalosan is bemutatnák saját programjukat.

Tény, hogy nem minden párt képes mind a 106 kerületben egyéni jelöltet állítani, de még ha tudna is, nem biztos, hogy kifizetődő stratégia lenne. Sokan inkább csak 20-30-40 fontosabb jelölt kampányára koncentrálnak, míg a többi kerületben beállnak a legesélyesebb ellenzéki jelölt mellé. De ez még mindig nem magyarázza a sorozatos visszalépéseket egymás javára.

Több párt is elismerte, hogy a kampány előrehaladtával bizonyos kerületekben inkább visszaléptették saját jelöltjüket egy szövetségesük javára, ha úgy érezték, a politikai tőkeszerzés szempontjából ez a kifizetődőbb lépés. Azaz, ha azt látták, hogy jelöltjük nem túl sikeres, a lehetséges szavazatokat inkább beváltották politikai szívességre. Ez egy valóban logikus lépés, hiszen senki sem szeretne értékes erőforrásokat elpazarolni a nagy hajrá előtt.

Azonban tekintve, hogy az előválasztást direkt azért hozták létre, hogy a visszalépéseket a szavazás után tegyék meg a jelöltek, az összefogásra nem vet jó fényt, hogy még csak meg se várják az eredményeket.

A pártok ugyanis ezzel azt az üzenetet közvetítik az ellenzéki szavazók felé, hogy a zárt ajtók mögött született politikai alkuk prioritást élveznek a választói akarattal szemben.

Az előválasztás egy, a demokratikus választójog garanciájára tett ígéret volt az ellenzék részéről, és habár még mindig ezt hirdetik, a valóságban inkább ők döntik el, ki induljon közös jelöltként 2022-ben.

A pártok a visszahívásokkal egymásra is reagálnak. Az összefogáson belül komoly verseny folyik azért, hogy melyik kerületben melyik ellenzéki politikus győzedelmeskedjen. Nemrég például a Jobbik jelentette be, hogy beáll Kálmán Olga mögé, majd ugyanabban a választókerületben a momentumos Berg Dániel lépett vissza a párbeszédes Tordai Bence javára. Az ehhez hasonló alkukkal és színpadias bejelentésekkel már sok helyen szépen ki is rajzolódtak a pártok közötti szövetségek, és láthatóvá vált, hogy kik fognak egymással megmérkőzni az előválasztáson. Ez viszont egy olyan felülről induló szelekció eredménye volt, aminek semmi köze a választók szavazataihoz.

Az ellenzéki pártok gyakorlatilag most egymásra voksolgatnak, a támogatói posztokkal, a visszalépésekkel és az ezeket bejelentő sajtótájékoztatókkal. A választópolgárok pedig ahelyett, hogy megismernék a jelöltek tényleges programját, a világról alkotott elképzeléseiket, legfeljebb kivárhatnak, hogy vajon lesz-e kit megválasztani nyáron, vagy a végén még a Fidesz javára is visszalépnek.

Az előválasztás tulajdonképpen egy demokratikus eszköz lehetne, azonban még mindig nem látszik, hogy a 2022-es országgyűlési választások miben különböznek majd a 2018-astól, ahol minden párt azért kampányolt, hogy kerületenként a legerősebb ellenzéki jelöltet támogassák a szavazók, így esély sem maradt a politikai vérfrissítésre.

Ha nem csak a pártelit konzerválása a cél, hanem a valódi demokratikus értékek megteremtése, akkor az előválasztást nem lehet csak két x-szel elintézni. A fentről meghozott politikai alkuk helyett a döntést az emberek kezébe kell visszaadni, mert a politika elsősorban róluk szól. Az előválasztással itt a lehetőség, hogy az ellenzék arra ösztönözze a politikából kiábrándult állampolgárokat, hogy demokratikus keretek között rendezett viták nyomán gyakorolják a választójogukat és megmutassa nekik, hogy igenis számít a szavazatuk.

Ehhez pedig szükséges a jelöltek megismerhetősége, izgalmas jelölti viták szervezése, az Orbán- Kína- és korrupcióellenesség narratívái helyett pedig tényleges programterveket ismertetni. Mert nem csak az Orbán-rezsim leváltása kell hogy prioritást élvezzen, hanem a több mint egy évtized alatt a demokrácia ellen elkövetett sérelmek helyreállítása is.