Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

2015 – a (be)vándorlás hosszú nyara

2015 nyarán rég nem látott szolidaritást tapasztalhattunk meg a magyar társadalomban a menekülteket támogató mozgalmaknak köszönhetően.

Azon a nyáron rengeteg menedékkérő érkezett ide, az állam pedig hozzáértés és hajlandóság híján nem volt képes válaszolni a humanitárius válságra, így a magyar állampolgárok alulról szerveződő mozgalmai vették át ezt a feladatot. Nagy segélycsoportok alakultak, de ezen túlmutatott a segítői háló: vállalkozások és éttermek, amelyeket magyarok vagy bevándorlók vezettek; egészségügyi szakemberek és hallgatók; szolidaritási hálózatok a migráns közösségek között; és hajléktalan szállók is megmozdultak. Nem szabad megfeledkeznünk azokról a helyiekről sem, akik a menekültek Ausztria felé vezető útján ételt, meleg ruhát és vizet, frissítőket osztottak. Mindemellett a magyar NER-kritikus média szintén hihetetlen munkát végzett.

2015 nyarán érte el Magyarországot az a menekültválság, amely a Globális Dél megszaporodó válságainak (polgárháborúk, éhínség, klímaváltozás), illetve az uniós menekültügyi rendszer hiányosságainak kölcsönhatásából jött létre. A balkáni útvonalon az EU centrumországaiba tartó menedékkérőkkel szemben komoly kormányzati gyűlöletkampány indult útjára, mellyel szemben különböző civil csoportosulások kemény, de ad-hoc munkával próbálták megszervezni az ország különböző pontjain összegyűlt menedékkérők segítését.

Szeptember 4-én a Keleti pályaudvarnál feltorlódott, a hatóságok által magukra hagyott menekültek megindultak Ausztria felé, a kormány pedig végül nem gördített akadályokat az útjuk elé, ahogyan azt a megelőző hetekben tette. Szeptember 15-én életbe lépett a szerb-magyar határ teljes lezárása, amely előbb néhány feszült epizódot eredményezett, hosszú távon pedig szentesítette az embertelen tranzitzónák intézményét. A menekültválság során létrehozott kormánypárti narratíva, amely nem csupán a menedékkérőket, de az őket segítő magyar állampolgárokat is demonizálta, mind a mai napig érezteti hatását.

A Mentés másként sorozatunk célja, hogy öt év távlatából visszatekintsük és értékeljük a 2015-ös eseményeket a menekülteket segítő, kormányzati narratívának ellentartani próbáló szereplők perspektíváján keresztül. A sorozatban informális civil csoportok, jogvédő szervezetek, politikusok és újságírók osztják meg akkori sikereik és kudarcaik mérlegét, kihívásaikat és dilemmáikat, illetve megpróbálnak válaszolni arra a kérdésre, mit lehetett volna másképp csinálni.

Mindez persze nehézségekkel, bizonytalanságokkal is járt. Gyakran ellentét van a mások segítését célzó humanitárius fellépés és a politikai változást előidézni vágyó ​​aktivisták között. Ezek a törekvések a mi meglátásunk szerint 2015 nyarán viszont keveredtek. Először sok önkéntes nem akart bekapcsolódni a politikába, melyet Magyarországon gyakran a pártpolitikával azonosítanak, de a propaganda és az állam ellenséges hozzáállása miatt a humanitárius munka is politikai tetté vált.

Más feszültségek is voltak természetesen. Különösen heves viták folytak arról, hogy kik voltak a legrászorulóbb menekültek, és hát hogyan is lehetne ezt megítélni? A szíriai embereket gyakran kiemelték másokkal szemben, mivel a szíriai polgárháború nagy hangsúlyt kapott a nemzetközi és a magyar médiában. Jó szándékkal tették ezt újságírók: könnyebb lehet együttérzést kelteni a háború elől menekülőkkel. Ugyanakkor a menedékkérők különböző kontextusokból, helyzetekből és okokból érkeztek. 2015-ben egyfajta hierarchiát láthattunk kialakulni a különböző szenvedők, köztük a rászoruló magyar emberek között, gyakran felbukkanó kérdés volt, ki a „legérdemesebb” a segítségre.

Szeptember után a nagyléptékű segélycsoportok lassan szétszóródtak, de több kis szolidaritási kezdeményezés még ma is működik. Ez nem szükségszerűen történik mindenhol így, de hasonló volt a társadalmi mozgalmak természete a 2010-es években az egész világon. Számos pozitív hatás továbbra is fennáll, mert sok ember, aki nem ismerte egymást, a szolidaritás égisze alatt került össze.

A Migszol nem végzett humanitárius munkát. Ez nem volt könnyű döntés 2015-ben, de úgy határoztunk, hogy kitartunk missziónk mellett. Sokan részt vállaltak a humanitárius önkéntességben is közülünk, de ezt magánszemélyekként, és nem csoportként tettük.

Mi tavasszal és nyáron tüntetéseket szerveztünk: a 2015. júliusi kerítésellenes demonstráció nagyon sikeres volt, számos szervezetet összehozott. Sokat ténykedtünk a magyar és különösen a nemzetközi médiával is, háttérinformációkat és interjúkat adva.

A Keletinél szintén tudásunkat és készségeinket (kulturális ismeretek, nyelvek) szerettük volna felhasználni, és dokumentálni akartuk, mi történik: a dolgok olyan gyorsan változtak, hogy fontosnak éreztük ezt. Tehát interjúkat gyűjtöttünk, amelyek alapján nyáron egy összefoglalót írtunk. Ez a beszámoló a vallomások mellett az események időrendjét és az akkori magyar menekültügyi politika áttekintését is tartalmazza.

Amikor pedig több mint 70 embert holtan találtak Ausztriában egy teherautóban – megtagadták tőlük a magyarországi vonatokra való felszállást, és egy teherautóban megfulladtak – virrasztást szerveztünk, hogy kegyeletünket rójuk le előttük a Keletinél. Ez egy nagy, spontán esemény volt. Másnap megkezdődtek a Keleti előtti tüntetések, és egy héttel később az emberek úgy döntöttek, hogy elindulnak gyalog Ausztriába.

Közben a nyár folyamán megjelentek más Migszol nevű csoportok: örültünk ennek, különösen a Migszol Szegednek, akikkel az elkövetkező évek során jó kapcsolatot ápoltunk. Nehéz volt azonban néha különbséget tenni köztünk és köztük, különösen a média számára.

A Migszol Csoport 2011-ben alakult azzal a politikai misszióval, hogy Magyarország befogadóvá váljon a menekültekkel szemben. Nem regisztrált, alulról szerveződő csoport voltunk, de világos struktúrával és döntéshozatali mechanizmussal működtünk, melynek alapját a konszenzuson alapuló heti találkozók jelentették. 2015 előtti munkánk során többek között tudósítottunk az ország területén működő menekülttáborok körülményeiről, igyekeztünk tudatosságnövelésre fókuszálni, és eseményeket, demonstrációkat szerveztünk, kommunikációs munkát végeztünk.

Számunkra ugyanis mindig kihívást jelentett, hogy a migráció nem szerepel napirenden a magyarországi témák között. Még 2014-ben is az volt az egyik célunk, hogy végre közismert üggyé alakítsuk ezt! És hirtelen, 2015-ben a bevándorlás volt a legnagyobb kérdés az országban, de egyre negatívabb módon.

Régi terveinket félredobtuk, és a korábban említett tevékenységeket végeztük 2015 nyarán: de ez nehézségekkel járt a felgyorsult események közepette, mert meg akartuk tartani a csoportunk felépítését és a viszonylag lassú, konszenzuson alapuló döntéshozatalt. Ez a belső munka kihívást jelentett, de megérte: nem estünk szét a nyár végére, együtt maradtunk.

A legnagyobb akadályt maga a NER jelentette. Hirtelen a migráció volt az ország első számú témája, de az egész nyilvánvalóan nem arról szólt. A rendszerből áradó propaganda és a dezinformáció hullámai hihetetlenek voltak, és a mi tudásunk is fuldokolt ebben.

Még egyszer, a bevándorlás a NER programjában nem a bevándorlásról szól, hanem a magyarok figyelmének eltereléséről, amíg egy nemdemokratikus rezsim épül. Ezt az akadályt nem tudtuk leküzdeni: mi a migrációval akartunk foglalkozni, és nem a fasizmussal, de ez egyre inkább lehetetlenné vált.

Míg a bevándorlás óriási témává nőtt a közbeszédben és a médiában, mindennek nagyon kevés köze volt a valósághoz. A Fidesz megdöbbentő sebességgel és a tények vagy Magyarország nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartása nélkül változtatta meg a jogszabályokat. Annak érdekében is folyton tennünk kellett, hogy mindig naprakészek maradhassunk.

A kerítés megépítésén túl a teljes menekültügyi infrastruktúra is megváltozott, az embereket egyre inkább elkezdték őrizetbe venni a határon. Nehéz volt előremutató utat találnunk. Hogyan kell kinéznie a migrációval kapcsolatos politikai aktivizmusnak a 2015 utáni Magyarországon? Milyen nyelvezetet használjunk munkánk során a propaganda világában? Szigorúan elleneztük, hogy a menekültekről pusztán mint áldozatokról beszéljünk, de úgy tűnt, hogy a nyilvánosság erre vágyik. Ugyanakkor a Migszol magyar és nem magyar tagjai közül is egyre többen kivándoroltak.

Nehéz volt stratégikusnak lenni. Az egyre keményebb helyzetben folyamatosan csak reagálni tudnunk a NER újabb és újabb elnyomó intézkedéseire. Az egyik út, amin tovább tudtunk mégis haladni, az oktatás volt. Javasoltunk egy nyitott oktatási programot menekültek és menedékkérők számára a CEU-nak, amely OLIve néven el is kezdett működni. Más önkéntesekkel közösen vezettünk egy ingyenes magyar nyelvórákat kínáló programot, a Migszol Iskolát. Igyekeztünk ellátogatotni iskolákba is, ahol diákokkal beszélgettünk a migrációról. Fontosnak találtuk a megkeresések megválaszolását, illetve a magyar és a nemzetközi médiával való együttműködést, mert a NER ontotta magából a propagandát. Gyűjtöttük a határon és a tranzitzónákban élő emberek történeteit, az erőszakról szóló tanúvallomásokat. Próbáltuk nyomon követni és dokumentálni az ország migrációs és menekültügyi helyzetének alakulását.

2017-re a gyakorlati, terepen végzett munka viszont egy olyan csoport számára, mint a miénk, rendkívül bonyolult lett: például nem látogathattunk el menekülttáborokba. Végül maga a szolidaritás is kriminalizálttá vált. A 2018-as Stop Soros! törvényjavaslattal pedig a dolgok végképp túl nehézzé váltak számunkra. Hosszas beszélgetések és szakértőkkel való konzultációk után úgy döntöttünk, nem veszélyeztethetjük a nem magyar Migszol-tagok biztonságát és a magyar tagok megélhetését. Tudtuk, hogy az SS! törvénytervezet nevetségesen homályos és félelemkeltő.

A szorongás mindenütt körülöttünk volt, végül a tevékenységünk leállítására vonatkozó döntésünk maga is átgondolt, konszenzuson alapuló öncenzúra volt. Így működik a NER.

Tehát akkor megálltunk, de időnként felvetődik köztünk, hogy „felébresszük-e a Migszolt a kómából?” Ez sok kérdést is jelent: milyen formában? Hogyan nézne ki a migrációs szolidaritási aktivizmus a NER alatt a 2020-as években? Természetesen nagy kihívás, hogy oly sok tagunk elhagyta az országot, de nyilvánvalóan szükség van politikai munkára ebben a témában.

Nehéz volt egy nem demokratikus rezsim alatt összpontosítani az agresszív propagandával szemben, amelynek másokkal együtt mi is célpontjai voltunk. Segített, hogy ragaszkodtunk az általunk létrehozott struktúrákhoz – rendszeres találkozók, közös megbeszélések, együtt meghozott döntések. Senki „nem ment egyedül”, amit tettünk, azt csoportként tettük. Ezért köszönettel tartozunk más alulról szerveződő csoportoknak, különösen az AVM-nek, tőlük sokat tanultunk ezekről a szervezési készségekről.

2015 folyamán másokkal közösen fórumot is tartottunk budapesti, nyolcadik kerületi lakosok részvételével a migrációval kapcsolatos benyomásokról és tapasztalatokról. Utólag könnyű okosnak lenni, de sokkal-sokkal több ilyen jellegű ismeretterjesztő, másokat is elérő munkát kellett volna végeznünk.

A hét aktív évünk alatt megtanultuk, hogy

a magyar társadalomban igenis igény van a valós információkra a propaganda ellenében. Sok magyar ember kifejezi, hogy szörnyen érzi magát Magyarország rasszista helyként való ismertsége, az ország nemzetközi hírneve miatt. Csak kevés platform van ezekhez a beszélgetésekhez.

A NER logikája a közösségek megbénítására és a csoportok lebontására épül, a félelem mozgósítása és megosztottság növelése révén. Ez megnehezítheti az együttműködéseket. Nekünk mindig sokat jelentett, hogy nagyon jó és termékeny kapcsolatunk volt más magyarországi csoportokkal és szervezetekkel. A NER logikájának legyőzése érdekében egyértelmű, hogy a különböző ágazatok, szervezetek és csoportok közötti további fokozott együttműködés elkerülhetetlen: a magyar társadalom különböző részein az egyenlőségért küzdők mind ugyanabban a küzdelemben vesznek részt.

Az ellenzéki pártoknak azonban mások a játékszabályaik, mint nekünk: számukra a politika a szavazatok megszerzéséről szól. Néhány párt kritikusan értékelte a Fidesz migrációs politikáját 2015-ben például a kerítéssel kapcsolatban, azonban a hozzáállásuk megdöbbentő sebességgel vált elfogadóra a szögesdróttal szemben. Nagyon csalódottak voltunk, amikor láthattuk, hogy szinte az összes párt (az Együtt és a Kétfarkú kivételével) beállt a sorba. Ez ismét megmutatja, hogyan működik a NER.

Összességében úgy gondoljuk, nagy hiba volt, hogy a pártok a Fidesz idegengyűlölő narratívájának foglyai lettek: ezt jól példázza, amikor 2018 januárjában ellenzéki pártok azt kérték felháborodva számon a Fideszen, hogy az valójában néhány menekültet beengedett az országba. Ha a pártok időben, határozottan és informatív módon jártak volna el a bűnbakképző és idegengyűlölő propaganda ellen 2014 és 2015 között, az megakadályozhatta volna a kormányt a migrációval kapcsolatos gondolkodás kereteinek és nyelvének teljes átírásában. Így viszont 2018-ra a NER annyira uralta már ezt a témát, hogy a politikusok többsége meg sem próbált bátran képviselni egy másik elképzelést.

Hisszük, hogy ez a nyomorúságos teljesítmény egyszer majd kísérteni fogja az ellenzéki pártokat:

a NER alatt nem kevesebb, hanem több szolidaritásra van szükség. Számos nem kormánypárti politikus is hozzájárult kiszolgáltatott csoportok elnyomásához Magyarországon és Európában is, ezt a történelem meg fogja ítélni.

Utólag persze könnyű megmondani, hogy a különféle civil és politikai csoportoknak, köztük nekünk is mit kellett volna tenni: több együttműködés, összpontosítás és tájékoztató munka a budapesti értelmiségi buborékba zártság helyett. A NER elleni küzdelem ugyanis valóban közös.

A cikket a MigSzol néhány egykori aktivistája írta.