Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

COVID-19: Válság és szocialista politika

Nem túlzás azt állítani, hogy az utóbbi pár hónapban fenekestül fordult fel az életünk. A koronavírus-járvány nemcsak a politikai hatalmakat állította új helyzet elé, hanem a dolgozókat, diákokat és más társadalmi csoportokat is a világ különböző részein. Egyre valószínűbb, hogy az egészségügyi vészhelyzet egy rég nem látott mélységű társadalmi és gazdasági válsággá alakul.

A Nemzetközi Marxista Irányzat (IMT) alább olvasható elemzésében elmagyarázza, hogy miért képtelen a kapitalista rendszer a válság kezelésére és rámutat a szocialisták feladataira ebben a különleges helyzetben.

COVID-19: Válság és szocialista politika

Az IMT több mint 30 országban van jelen és kínál szocialista programot, csatlakozik be a munkások és a diákok mindennapi küzdelmeibe: sztrájkokat támogat és szervez, jelen van az egyetemeken, és részt vesz olyan baloldali politikusok, mint Bernie Sanders vagy Jeremy Corbyn kampányaiban.

Az alább olvasható cikk a szervezet londoni központjában született, és a járványt elsősorban nyugat-európai országok kontextusában elemzi, ezt igyekeztük kiegészíteni és ellensúlyozni olyan megjegyzésekkel, amelyek a hazai helyzetre fókuszálnak.

A világ katasztrófával néz szembe. Százezrek, talán milliók élete forog kockán. Még a fejlett egészségügyi rendszerekkel bíró gazdagabb országokban is az egészségügy összeomlása fenyeget. A szegényebb országokra rémálomszerű katasztrófa vár. Nigéria vagy India lakosságának jelentős része – hogy a háborútól szenvedő Szíria, Jemen vagy Szomália lakosságáról ne is beszéljünk – túlzsúfolt nyomornegyedekben él, ahol se tiszta víz, se egészségügyi ellátás nincs. Itt „közösségi távolságtartásról” vagy „önkéntes karanténról” beszélni rossz vicc.

Ilyen körülmények között a félmegoldások és az itt-ott változtatások teljesen jelentéktelenek. Kizárólag drasztikus lépésekkel előzhető meg a közeledő katasztrófa. Úgy tűnik, hogy a kapitalista rendszer képtelen az emberiség megmentésére, ez a válság rávilágít az egész rendszer romlottságára. Éppen ideje, hogy a dolgozó nép kezébe vegye saját sorsát.

A COVID-19 járvány mellett a fényre lép a mély gazdasági válság, amely már jó ideje érik. Most ez a folyamat hihetetlenül felgyorsult. A tőzsdék mindenütt összeomlanak. Cégek egymás után mennek tönkre és milliók vesztik el állásukat. Csak az Egyesült Államokban többen 20%-os munkanélküliséget jósolnak. Itt nemcsak egy ciklikus gazdasági válságról van szó, hanem egy mély depresszióról, amilyet az 1930-as években láttunk. Ne felejtsük, hogy az 1930-as évek gazdasági világválságát forradalmak, ellenforradalmak és háborúk követték. Ez nem háború, de a vezető politikusok mégis szeretik ahhoz hasonlítani. Márpedig ha ez egy háborús helyzet, akkor a munkásosztálynak ennek megfelelően kell rá reagálnia.

Eleinte a kormányok megpróbálták elbagatellizálni a járványt. Az uralkodó osztály nem a lakosság egészségének megőrzésével, hanem az ipari termelés bármi áron való fenntartásával foglalkozott.

Céljuk nem az életmentés, hanem a bankok és multik profitjának megőrzése volt. Ez magyarázza azt a súlyos gondatlanságot, hogy elmulasztották azokat a sürgős és hatékony rendelkezéseket, amikkel az emberéleteket védhették volna.

Ez kegyetlenül leleplezte a gazdagok és szegények, a kizsákmányolók és kizsákmányoltak közötti mély szakadékot. Most aztán már hiába rohannak az elszalasztott idő után, ez túl kevés, túl későn. A vírus elszabadult és mint bozóttűz terjed mindenhol, katasztrofális hatást gyakorolva az emberek életére és a világ gazdaságára. A dolgozók előtt szörnyű kihívás áll: hogyan éljem túl ezt a válságot, fizikailag és pénzügyileg? Százezrek veszítik el állásukat. Hamarosan már milliókról beszélhetünk. Dolgozók, akik elvesztették jövedelmüket, továbbra is kénytelenek magukat és családjukat ellátni ennivalóval, ruhaneműkkel, fizetni a lakbért vagy jelzáloghitelt, mindezt úgy, hogy arra is figyelniük kell, hogy közben meg ne betegedjenek.

Minden országban emberek milliói, akiket normál körülmények között nem érdekel a politika, izgatottan követik a híreket, olvassák kormányuk minden rendelkezését, figyelik, hogy mit tesznek a főnökeik és azt, hogy a különböző pártok, baloldaltól a jobboldalig hogyan nyilatkoznak. És nagyon hamar kiderül, hogy senki sem teszi, amit kellene. Ilyen körülmények között a tömegek öntudata villámgyorsan változhat.

Az országok egymás után zárják le határaikat és köztereiket, különböző mértékben. Az embereket megkérik, hogy ne járjanak ki feleslegesen, kerüljék a nagy tömeget és maradjanak otthon, ha veszélyeztetett csoportba tartoznak. De ugyanakkor milliókat küldenek el dolgozni, akik kénytelenek a túlzsúfolt tömegközlekedést használni, kollégáikhoz közel dolgozni, ezzel a fertőzés veszélyének jelentősen kitenni magukat. Ez nemcsak a dolgozók egészségét veszélyezteti, hanem családjukét is, akiket esetleg megfertőzhetnek, mindezt a tőkés profit érdekében. A dolgozók válaszokat akarnak most rögtön, a kérdés egyértelmű: mit tehetünk?

A kapitalizmus súlyosan károsítja az egészséget

A járvány felfedte, hogy a kapitalista rendszer és emberek milliárdjainak az egészsége összeegyeztethetetlen. A több évtizede tartó megszorítások leépítették az egészségügyet mindenhol. Azokban az országokban, ahol államilag finanszírozott egészségügy létezik, ezek biztos anyagi alapját éveken keresztül rombolták le. A közegészségügyet leépítették, miközben számos szolgáltatást privatizáltak. És a magyarázat erre az volt, hogy „fölösleges” kiadásokat az állam nem finanszíroz. A kórházi ágyak száma csökkent, sőt az intenzív osztályoké is.[1] A rendszerből hiányzik rengeteg orvos, ápoló és azok, akik még dolgoznak, több ember munkáját végzik egyszerre. Ennek valódi oka az volt, hogy arra kényszerítsen sokakat, hogy magánegészségügyi megoldásokat keressenek, így megindítva a hasznot hozó magánellátást[2] az egészségügyben. Ugyanakkor a jelentős gyógyszerkonszernek kihasználhatták az egészségügyet, profitarányuk hatalmasra nőtt az idősek, betegek és sérülékenyek hátán. Ennek most kell, hogy vége legyen!

Emberek egészségét nem határozhatja meg a magánérdek. A profitérdeket el kell távolítani az egészségügyből. Követeljük a magánkézben lévő gyógyszergyártók, a magánklinikák, kórházak államosítását!

Legyen az egészségügy 100%-ban állami kézben! Minden magántulajdonban lévő egészségügyi intézményt államosítani kell kompenzáció nélkül, és be kell illeszteni az állami egészségügybe! Ez az egyik feltétele egy jelentős állami beruházásnak, mely szükséges ahhoz, hogy az egészségügy elláthassa sürgős feladatait a jelenlegi válságban, és egy modern, hatásos szolgáltatást nyújtson, ahol a legújabb kezelések és gyógyszerek mindenki számára ingyen elérhetők, akinek szüksége van rá.

Ahhoz, hogy megoldjuk a kórházi ágyak hiányát, a szállodákat, az üresen álló luxuslakásokat és a milliárdosok villáit azonnali hatállyal le kell foglalni és átalakítani közkórházakká. Ezt már több országban, például Angliában is megtették háborús időben. Ezzel egy időben elkezdődhetne egy hosszú távú tervezés több új kórház építésére és a kapacitásuk bővítésére. Ezt például a fölöslegesen nagy honvédelmi kiadások visszafogásából lehetne finanszírozni. A következő szükséges lépés egy vészhelyzeti terv orvosok, ápolók és mentősök toborzására és kiképzésére, hogy minden klinika és egészségügyi létesítmény 100%-os felkészültséggel és személyzettel rendelkezzen. Az egészségügyi személyzet csak tisztességes bérrel és munkaidővel tud megküzdeni azzal a teherrel, amit ez a vészhelyzet a vállukra tett. Tarthatatlan, hogy a kórházak és rendelők személyzetét szinte halálra dolgoztatják, hogy így pótolják az elmúlt évtizedekben következetesen elvont erőforrásokat. A megfelelő anyagi háttér mellett a sok külföldre távozott egészségügyi dolgozó is visszatérhet.

Amerikai katonák járványkórházzá alakítják a Los Angeles Convention Centert Kaliforniában. Fotó Flickr/California National Guard

Biztos azt fogják mondani, hogy erre nincs pénz. De a történelemből látszik, hogy arra mindig volt pénz, hogy a gazdagok zsebébe még több pénzt tömjenek. Az elmúlt évtized megszorítás volt a dolgozóknak és bőséges adományozás közpénzből a magánbankoknak – ugyanazoknak a bankároknak, akik majdnem csődbe vitték a világ bankrendszerét 2008-ban. Most a történelem megismétli magát.[3] Hatalmas összegeket öntenek a nagy magánvállalkozásokba, míg dolgozók milliói élnek félelemben és szegénységben.

A gyógyszeripart, amely elképesztő mennyiségű profitot termel, ki kell sajátítani és az egyesített állami egészségügyi szektor részévé kell tenni. A gyógyszeripari kutatók prioritása a gyorsan profitot hozó gyógyszerek helyett, amelyek óriási hasznot hoztak a gyógyszeripari cégeknek, a társadalom szükségleteit szolgáló termékek fejlesztése és gyártása kell, hogy legyen. A cégek szabadalmait meg kell semmisíteni és a kutatási eredményeket nyilvánossá kell tenni, hogy a határokon keresztüli kutatói együttműködés megvalósulhasson. Ez jelentősen felgyorsítaná az új gyógyszerek fejlesztését és azok elérhetőségét minden állami egészségügy számára önköltségi áron, nem azon az irreálisan magas áron, amibe jelenleg az életmentő gyógyszerek kerülnek.

Ha ezeket az intézkedéseket életbe léptetjük, a vészhelyzet legszörnyűbb hatásait elkerülhetjük, és a hasonló vészhelyzetek megelőzhetővé válnak a jövőben.

A dolgozói felügyeletért!

Ha a „közösségi távolságtartás” a járvány terjedése elleni harc egyik fontos eszköze, akkor ennek érvényesnek kell lennie az élet minden szférájában, és különösen a munkahelyeken. Ha ez tényleg egy valós vészhelyzet, egy háborús forgatókönyv, ahogy a kormányok mondják, akkor tényleges vészhelyzeti intézkedések szükségesek. A cégvezetők megmutatták, hogy teljesen képtelenek progresszív szerepet játszani. Az állam burzsoá politikai szövetségeseinek a támogatásával a nem létfontosságú cégeknél dolgozókat is arra kényszerítik, hogy bejárjanak a munkahelyre. Ez aláás minden eddigi, a vírus elleni harcban tett erőfeszítést. És emiatt már több országban sztrájkok törtek ki, mert a dolgozók munkafeltételei saját maguk és családjaik életét veszélyezteti. Több országban (pl.: Olaszország, Spanyolország és az Egyesült Államok[4]) dolgozók sikeresen zárattak be nem létfontosságú ipari létesítményeket.

Nemet mondunk az elbocsátásokra! – A bérek együtt növekedjenek a megélhetés költségeivel! Tegyék átláthatóvá a könyveléseket! (Forrás: Socialist Appeal)

Ezek az események rámutatnak a munkásosztály erejére, ha az képes szervezetten fellépni. A cégvezetők felelőtlen viselkedését látva a marxisták követelik a munkások felügyeleti jogának növelését, a gazdasági demokráciát. A létrejövő sztrájk- és szakszervezeti bizottságokat át kell alakítani állandó munkahelyi tanácsokká, hogy felügyeletet tudjanak gyakorolni, és ha szükséges, vétózzák a cégvezetők rendelkezéseit.

Minden nem létfontosságú termelést be kell szüntetni. A dolgozókat haza kell küldeni teljes fizetéssel, amíg a leállás indokolt. Ezt a tulajdonosoknak kell finanszíroznia. Ha azt állítják, ez képtelenség, akkor kötelezni kell őket, hogy nyilvánossá tegyenek minden, a termelésre vonatkozó aktát, határozatot és a cég banki egyenlegét a szakszervezetek és a dolgozók megválasztott képviselői számára. A nagy cégeknek dollármilliárdos tartalékaik vannak, és ezt a pénzt most kellene azok támogatására felhasználni, akik az ő hasznukat megtermelték a munkájukkal!

Ahol a termelés létfontosságúnak bizonyul, ott az egész gyárat át kell alakítani és újraszervezni, hogy lehetővé váljon a „közösségi távolságtartás”, és a dolgozók rendelkezésére kell bocsátani minden személyes biztonsági eszközt (megfelelő maszkok, védőszemüveg, kesztyű, köpeny), a munkahelyet rendszeresen és alaposan fertőtleníteni kell, és a dolgozók rendszeres tesztelését is meg kell oldani. A nem létfontosságú pozíciókban dolgozók maradjanak otthon. A tanácsok azt is biztosítják majd, hogy egy dolgozó se veszítse el a munkahelyét a válságra hivatkozva.

Ahol a gyárak elbocsátják dolgozóikat vagy a tulajdonos azzal fenyeget, hogy bezárja a céget, ott ki kell sajátítani az eszközöket és a dolgozók felügyelete alatt folytatni a termelést.

Akik már elvesztették állásukat vagy szerződés nélkül, időszakosan dolgoznak, azok szenvednek leginkább majd ettől a válságtól. Követeljük, hogy ezek a dolgozók teljes fizetésüket kapják meg az állam segítségével. Ugyanakkor azt ellenezzük, hogy ezt a költségvetési hiány növelésével finanszírozzák, mert ennek a munkásosztály fogja meginni a levét a válság után, amikor megemelt adózással és megszorításokkal megpróbálják rajtuk behajtani az árát. Ehelyett azt követeljük, hogy az élősködő bankok és spekuláns cégek kisajátításából finanszírozzák mindezt.

Ezzel egy időben, mikor látjuk, hogy a termelés lassul, be kell vezetni a rotációs (A és B hetes) és rövidebb munkahetet, ezzel biztosítva, hogy a dolgozók több időt töltsenek otthon és kevesebbet utazzanak.

A munkásosztály vegye át a hatalmat

Lássuk tisztán, hogy mi folyik itt. A kapitalista rendszer egy létét fenyegető válsággal néz szembe. Megkérdőjeleződik, hogy képes a dolgozók biztonságát garantálni, munkát és lakhatást biztosítani, valamint annyi bért adni, amennyiből el tudják látni a dolgozók magukat és családjukat. Ennek forradalmi következményei lehetnek, és ezzel az uralkodó osztály tisztában van.

Az uralkodó osztály jobban fél a munkásosztálytól, mint magától a vírustól. Attól félnek, hogy az emberek egyszer csak kezükbe veszik a sorsukat. A kínai Vuhanban, ahol először jelent meg a járvány, az emberek a város különböző részein spontán összefogással útblokádokat, ellenőrzőpontokat és más megmozdulásokat szerveztek. Az állam ezeket gyorsan elfojtotta, mert féltek a kontroll elvesztésétől.

Olaszországban a dolgozók sztrájkokkal avatkoztak be termelésbe. Az Egyesült Királyságban a kormány tétlensége miatt lakossági csoportok szerveződtek az élelem elosztására és a biztonság fenntartására. Iránban egy ponton a lakosság kezdte szervezni a karanténokat egész városok esetében is, mert a rezsim teljesen tehetetlennek bizonyult.

Ezek a példák a munkáshatalom születőben lévő stációi, melyek spontán alakulnak ki a kapitalista rendszer válságából.

Az teljesen világos, hogy az uralkodó osztály képtelen hatásosan fellépni a válság megoldásában. Azokban az országokban, ahol az uralkodó osztály nem tesz határozott lépéseket (mint például az Egyesült Királyságban, Svédországban vagy az Egyesült Államokban), felhívást teszünk közzé lakossági és munkahelyi tanácsok felállítására, melyek a válság különböző aspektusait tudják kezelni.

Olasz dolgozók sztrájkolnak a koronavírus elleni védelem hiánya miatt (Fotó: SiCobas)

Olaszországban és Franciaországban az állam tett hasonló lépéseket. Kezdetben a lakosság elfogadta ezeket a kezdeményezéseket, melyek a hatóság szerint szükségesek az új vírus legyőzésére. Ugyanakkor a lakosság zöme tisztában van azzal, hogy ezek a hatóságok, amelyek most szigorúbbnál szigorúbb rendelkezéseket hoznak, ugyanazok, akik a járvány kezdetén bagatellizálták a veszélyt, értékes időt pazarolva. A tömegek zöme nem bízik a hatóságokban, és nem hiszik el, hogy az ő érdekükben rendelkeznek. És ebben nagyon is igazuk van.

A hatalmon lévők tisztában vannak azzal, hogy szükség van a válságkezelő intézkedésekre ahhoz, hogy a helyzet stabilizálódjon, különben a lakosság ellenük fordulna. De ezek a válságkezelő rendelkezések arra is használhatók, hogy a lakosságot kordában tartsák. Van bennük egy nyilvánvalóan autoriter elem, amelynek fő célja az állami hatóságok megerősítése és az elnyomás fokozása. Nekünk, akik felismerjük annak okát, hogy miért támogatja a lakosság a biztonsági erők jelenlétét az utcákon, egyúttal arra is törekednünk kell, hogy leleplezzük azt az illúziót, hogy ezzel az embereket védik és rámutassunk arra, hogy egyetlen céljuk a tőke érdekeinek a védelme, hogy kordában tartsák a helyzetet és megelőzzék a helyzet feletti uralmuk elvesztését.

Olaszországban több helyen megesett, hogy a rendőrség letartóztatott sztrájkoló munkásokat, akik biztonsági intézkedésekért és felszerelésért tüntettek. Ez felhívja a figyelmünket arra, hogy nem érdemes túl sok illúziót táplálni az állami biztonsági erők felé.

Figyelmeztetjük a dolgozókat, hogy csak a saját szervezeteikben bízhatnak, sem a hadsereg, sem a polgári kormány nem megbízható. Sokszor megmutatták, hogy intézkedéseik saját profitjukat védi, még a járvány súlyosbodásának árán is.

A válság kezelését lakossági és munkahelyi tanácsok kezébe kell adni. Ezek helyi, kerületi és országos kapcsolataik alapján egy hálózatot alkothatnak, így lehetségessé válik megszervezni a teljes karanténrendszert, amivel megállítható a vírus.

Olaszországban sokan attól félnek, hogy bűnözők kihasználhatják a vírus elleni harcot. Egy ilyen helyzetben az állami erők nem tudnának mindenkit megvédeni. Ezért ajánljuk azt, hogy minden kerületben hozzanak létre tanácsokat, amelyeket a helyi lakosság választ meg és ezek a szervezetek lennének a vészhelyzet rendelkezéseit végrehajtó erők. Egy helyben, demokratikusan megválasztott tanácsban jobban bízna a lakosság és ebből kifolyólag döntéseik hitelesebbek lennének. Ezek a tanácsok sokkal gyorsabban tudják eldönteni, hogy milyen rendelkezésekre van szükség, és hogyan lehet azokat betartatni.

A tanácsok szerveznék meg az utcai ellenőrzéseket és járőröznék az utcákat, ahol az élelmiszer elosztása és a veszélyeztetettek védelme is az ő feladatuk lenne. Küzdenének a bűnözés, a spekuláció, az ok nélküli áremelkedések ellen, melyekre egyre gyakrabban van példa az élelmiszerboltokban és gyógyszertárakban.

A chilei szakszervezetek meghirdették, hogy ha a kormány nem szervezi meg az országos karantént, akkor ők tagjaikat egy „humanitárius sztrájk”-ra hívják fel, melyből csak a létfontosságú cégek és szolgáltatások lennének kivételek. Ezt nyilvánvalóan a tőke stratégái is észreveszik, hiszen komoly forradalmi hangulat is kialakulhat a jelenlegi helyzetben, amit minden áron meg fognak próbálni megakadályozni.

Garantált élelmiszerellátás

Ahogy milliók felfogták, hogy a vészhelyzet komolyra fordulhat, pánikszerű élelmiszervásárlás és -felhalmozás kezdődött. Mi okozza ezt? Egyrészt az ismeretlentől való félelem, de az is közrejátszott, hogy senki nem bízik abban, hogy a hatóságok vagy a piacgazdaság sikeresen tudja megszervezni az ellátást. Ez hiányt okozott sok termék esetében[5], ami nyerészkedéshez vezetett a létfontosságú cikkek áremelkedésén keresztül. Ez csak fokozódhat a jelenlegi válságban. A demokratikusan megválasztott helyi tanácsok jogkörébe kell, hogy tartozzon az árak ellenőrzése és ha szükséges, azok csökkentése. Ha ez nem történik meg, az alacsonyabb jövedelműek hamarosan nem fogják tudni beszerezni az alapvető élelmiszereket és termékeket.

Az idősek és veszélyeztetettek egy ilyen helyzetben nehezen tudják ellátni magukat. Otthon kell maradniuk, de sok esetben élelmiszer rendelésére nincs lehetőségük. Emiatt külön veszélynek kell kitenniük magukat, mert kénytelenek vásárolni menni. Központilag szervezett élelmiszer-kiszállítást követelünk, mert ezzel meg lehet akadályozni, hogy sokan veszélyeztessék magukat, ha nem akarnak éhezni. A spontán, már eddig is megalakult helyi csoportok, akik aktívan keresik azokat, akiknek segítségre van szükségük, bizonyítják, hogy az emberek zöme nem önző és individualista. A nehéz helyzetek mutatják meg, hogy hajlandóak közösségileg dönteni és segíteni azokat, akiknek erre szükségük van. Ugyanakkor, ha ezek az önkéntes csoportok hatásosak akarnak lenni, segítségre van szükségük. Szállítási kapacitás, védőfelszerelések és képzés kell ahhoz, hogy a megfelelő módon közelítsék meg azokat a veszélyeztetett embereket, akik önkéntes karanténba vonultak.

Közösségi konyhák kellenek ahhoz, hogy az emberek, különösen az idősek és a mozgáskorlátozottak étkeztetését meg lehessen oldani. Ezekben az időkben, amikor a vendéglők és bárok bezárnak és elbocsájtják személyzetüket, mi azt javasoljuk, hogy ezeket a vendéglátó egységeket sajátítsa ki az állam és a közösség igényeit úgy szolgálják ki, ahogy annak arra szüksége van. Ez megoldaná mind a személyzet foglalkoztatottságát, mind a közösség ellátását. Ezek aztán a helybeli csoportokkal is koordinálnák aktivitásukat.

A lakhatási válság

A dolgozók magas hányada elvesztette az állását a járvány miatt. Sokan, de a fiatalok leginkább, magas lakbért fizetnek vagy jelzáloghitelt törlesztenek. Ha minden úgy marad, ahogy most van, előbb-utóbb rengetegen lakásuk elvesztésének és kilakoltatásnak néznek elébe. Több országban a kormányok kötelezték a bankokat, hogy átmeneti, több hónapos törlesztési moratóriumot hirdessenek meg. Sajnos ez csak a kölcsönökre érvényes, a lakbérekre nem. Követeljük, hogy függesszék fel a lakbér beszedését is a járvány teljes idejére!

Szeretnénk azt is hozzátenni, hogy a törlesztési moratórium a bankokat is védi, mert ha normál ügymenet szerint hirtelen százezrek kezdenék el nem fizetni a kölcsöneiket, az csődbe taszítaná a bankok zömét. Mint a kapitalizmusban általában, az olyan intézkedésekről, amelyek úgy tűnnek, hogy a dolgozó emberek érdekeit szolgálják, kiderül, hogy egészen más motivációkból születtek. Persze a törlesztési moratóriumok átmenetileg segítenek. Ugyanakkor hosszú távon ez nem törli el a visszafizetési kötelezettséget. Előbb vagy utóbb újra kell kezdeni a törlesztést. Akiknek sikerül majd újra állást találni, azoknak is nagyobb összeget kell majd visszafizetniük.

Sajnos ennek a járványnak hosszú távú következményei is lesznek. Megszorítások, csökkenő életszínvonal és tömeges munkanélküliség a kapitalizmus ígérete a járvány megszűnte után is. Hogy megakadályozzuk tömegek kilakoltatását, ingatlanjuk elvesztését, azt javasoljuk, hogy a bankok a hátralék egy részét töröljék. Ez az egyetlen módja annak, hogy ez a probléma megoldódjon.

Minden bankot az állam menekített ki az adófizetők pénzén a csődtől 10 évvel ezelőtt, és az elmúlt években hatalmas profitrátával működtek. Ha az igaz, hogy ebben a válságban mindannyian együtt vagyunk, most a bankoknak is ki kell venniük részüket a terhek viseléséből.

Más dolgozók bérelt lakásokban élnek és a kilakoltatásukat kockáztatják, ha elmaradnak a lakbérrel. Vannak országok, ahol átmenetileg megszüntették a kilakoltatásokat. Ez üdvözlendő, de hosszú távon nem oldja meg a bérlők problémáit. A lakások tulajdonosai tudják, hogy kell nyomást gyakorolni bérlőikre. Erre egy példa, hogy olyan magasra emelik a lakbért, amit a bérlő nem tud megfizetni, így kénytelen elhagyni a lakást. Emiatt feltétlenül be kell fagyasztani a jelenlegi lakbéreket és a járvány megszűntéig szüneteltetni kell a lakbérfizetési kötelezettséget. A helyi tanácsoknak ebben az lenne a feladatuk, hogy ellenőrizzék a lakhatási helyzetet és megakadályozzák a lakbérek emelkedését és a kilakoltatások végrehajtását.

Ez a helyzet rávilágít egy másik, hosszú távú problémára. Arra, hogy a magánlakások bérei azért ilyen magasak, mert szociális bérlakások nem épülnek és a régieket is privatizálják. Régen sokkal több lakás volt bérelhető[6] az állami szektorban, mint a magánszektorban. A dolgozó családok megfizethető lakbéreket fizettek. Évtizedeken keresztül minden országban privatizálták a szociális bérlakásokat. Most arra van szükség, hogy egy hatékony programmal megfizethető lakbérért bérelhető szociális bérlakásokat építsünk, hogy a létező igényt ki tudjuk elégíteni. Mindeközben rengeteg lakás áll üresen a spekuláció miatt. Ezekben az esetekben az ingatlanokat közös tulajdonba kell venni, hogy az állami lakásszektor ki tudja adni őket. Ez a rendszer nagyban meg tudná oldani a jelenlegi kettős problémát: a lakáshiányt és a magas lakbéreket.

Demokratikus jogok

A vészhelyzetre hivatkozva mindenhol rendkívüli törvényeket hoznak.[7] Természetesen egyetértünk olyan rendkívüli intézkedésekkel, mint a magánvagyonok, a magánkórházak és a vírus elleni védelmi eszközöket gyártó cégek állami kézbe vétele. A probléma az, hogy a tőkés kormányok kihasználják a járványt a demokratikus jogok leépítésére: ezt mutatja egyes országokban a sztrájkjog felfüggesztése, a politikai jogok korlátozása, a szólásszabadság megkurtítása és a katonaság utcai jelenlétének bevezetése.

Budapest, 2020. március 19.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közzétett képen Orbán Viktor miniszterelnök (b4) a koronavírus elleni védekezés keretében felállított akciócsoportok vezetõinek jelentését hallgatja meg a Karmelita kolostorban 2020. március 19-én este.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Ezeknek a rendelkezéseknek semmi közük a vírus elleni harchoz és fel kell lépni ellenük. A sztrájkjog különösen fontos most, hogy a dolgozók meg tudják védeni magukat azok ellen, akik miatt egészségük, biztonságuk, sőt még az életük is veszélyben van munkahelyükön. A szólásszabadságra is szükség van, ha le akarjuk leplezni a munkáltatók és kormányok érzéketlen hozzáállását az emberélethez.

Így, miközben minden erőfeszítést meg kell tenni, hogy a leghatásosabb módon harcoljunk a vírus terjedése ellen, azt nem engedhetjük meg, hogy a tőkések a járványt demokratikus jogaink csorbítására használják. Ezekért a jogokért elődeink sokat harcoltak, míg el nem nyerték maguknak és a jövő generációknak.

Államosítások

Az uralkodó osztály jelszava éveken keresztül a privatizáció volt. Hatalmas állami vállalatokat daraboltak fel és árulták fillérekért az oligarcháiknak. Maga a szó, hogy „államosítás” röhejesnek volt beállítva, mint egy a múltból megmaradt dinoszaurusz. Most a válsággal hirtelen megváltozott a hangnemük.

Néhány kormány manapság világosan beismerte, hogy a kapitalista rendszer képtelen a vírus ellen hatékonyan harcolni, és kénytelen állami tulajdonba venni a magánkórházakat, mert erre szükség van a vírus terjedése ellen folytatott harcban. Ezzel egyidőben egyes kormányok már most azzal fenyegetőznek, hogy azokat a cégeket, amelyek csődbe mennek a válság miatt, államosítani fogják. Erre egy jó példa a francia miniszter, Bruno Le Maire, aki a következőket mondta: „Nem fogok hezitálni bármilyen módszerhez nyúlni, amely megvédi a francia cégeket. Ezekhez tartozik a rekapitalizáció, vagy részvények átvétele, sőt az államosítás is, ha arra van szükség.”

A jobboldali reformisták, akik nem régen még egymással dulakodtak kijelenteni, hogy az államosítás helytelen és nem megoldás, szintén arra vannak most kényszerítve, hogy változtassanak a hozzáállásukon. Hogy őszinték legyünk, amikor ők államosításról beszélnek, valójában a cégek kimentését értik alatta. Ez egy kompenzáció, amit a magántulajdonosok kapnak, és így semmi más, mint az állami szektor javainak a magánzsebekbe való átirányítása. És ahogy ez a közpénz magánkezekbe került és segített a cégnek lábon maradni, rögtön a válság megszűnése után visszakerül az eredeti tulajdonosokhoz, nevetségesen alacsony összegekért. Ez megint egy formája annak, hogy a dolgozók fizetik meg a kapitalisták által okozott válság árát.

A dolgozók nem tudják elfogadni az államosításnak ezt a formáját. Nem fizetheti meg a munkásosztály egy olyan válság árát, amit a tőkések okoztak.

Kártérítés nélküli államosításra van szükség. Ugyanakkor a régi vezetőséget le kell váltani, és helyükre a dolgozók által demokratikusan megválasztott vezetőséget kinevezni. Ez a vezetőség a dolgozói demokrácia és felügyelet szellemében folytatja majd a termelést.

A munkásmozgalom szerepe

A munkásmozgalmi szervezetek vezetői képtelenek arra, hogy a válságot komolyan vegyék. Olaszországban a szakszervezeti vezetők végig kollaboráltak a munkáltatókkal és a kormánnyal, amikor azok a termelés folytatását követelték. A fő szempont nem a munkaerők biztonsága és védelme, hanem a termelés zavartalanságának biztosítása volt, nehogy csődbe menjenek a cégek.

Az olasz munkásoknak viszont teljesen más gondolatai voltak. Nekik a dolgozók életének a megmentése volt az elsődleges szempont. Elkezdtek sztrájkolni, amikor főnökeik elutasították követeléseiket a termelés biztonságossá tételéért. És csak akkor, amikor határozottan felléptek a dolgozók, kezdték a szakszervezeti vezetők is megváltoztatni az álláspontjukat. Ahelyett, hogy vezették volna a harcot, az események után loholtak.

Az Egyesült Királyságban a Munkáspárt teljesen beszüntette minden aktivitását, annak ellenére, hogy manapság már megvan minden technikai megoldás a pártélet folytatására. A munkáspárti vezetők vagy nyíltan, vagy burkoltan, de minden kritika nélkül elfogadták a hibás taktikát, amit az uralkodó osztály folytatott. Amire igazán szükség lenne, az egy akcióterv, amivel a dolgozók együtt harcolhatnának mind a vírus terjedése, mind az uralkodó osztály ellen. A munkásosztály mobilizációja azonnal megváltoztathatná az események menetét a kerületekben, lakóhelyeik körül és a munkahelyeken. Az, hogy ebben a pártelit nem érdekelt, jelzi, hogy teljesen kapituláltak az uralkodó osztállyal szemben, pontosan akkor, amikor az legmélyebb válsága előtt áll.

A válság megköveteli, hogy radikális változások legyenek a munkásmozgalom meglévő szervezeteiben. „Lakbérsztrájk” (Forrás: Facebook/Bristol, Cut the Rent)

Emiatt radikális változásokra van szükség a munkásmozgalom meglévő szervezeteiben. Ez azt jelenti, hogy a szakszervezeteknek a tagság közvetlen kontrollja alatt kell működniük, és hogy a vezetőket olyan emberek közül kell választani, akik nem annyit keresnek, mint a vezérigazgatók, hanem annyit, mint akiket képviselnek. Ez azt is jelenti, hogy a vezetőség kénytelen lesz a dolgozók átlagbéréért dolgozni, és bármikor visszahívhatónak kell lennie, ha a tagság demokratikus szavazatai alapján eldöntött határozatokat nem tartja be. Ez azokra a pártokra is érvényes, amelyek hagyományosan azért létesültek, hogy a munkásosztálynak hangot adjanak. Ezeket meg kell reformálni, melynek első lépése az, hogy minden vezetőt a tagok válasszanak meg demokratikusan. Azokban az országokban, ahol nincsenek munkáspártok, mint például az Egyesült Államokban, a szervezett munkásosztály feladata, hogy egy ilyen párt megalapításáért kampányt indítson.

Hogyan lehet ezt a tervet finanszírozni?

Sokan egyetértenek azzal, hogy a fenti követelmények érthetőek és észszerűek, és jogosan kérdezhetik, hogy ki fogja ezt mind finanszírozni? A válasz mindig az, hogy erre nincs pénz. Ez egyáltalán nem igaz.

Az USA Szövetségi Tartalék Rendszere (FED) és az Európai Központi Bank kijelentette, hogy több milliárd dollárt és eurót pumpálnak a gazdaságba. Az Egyesült Királyságban a kormány elfogadott egy 350 milliárd angol font értékű csomagot, ami a nemzeti össztermék 15%-a. Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Németország és más országok is bejelentettek hasonló intézkedéseket a közelmúltban.

Ha egy gazdasági Armageddon fenyegeti őket, hirtelen előkerül a pénz, amire szükség van. A baj csak az, hogy ez a pénz egyenesen a kapitalisták zsebeibe folyik, nem az egészségügybe vagy a dolgozó néphez. És az is nyilvánvaló, hogy ezekkel az intézkedésekkel a gazdasági eladósodás is növekedni fog. Később, a járvány elmúlta után persze megint a dolgozókra fognak hárulni ezek a terhek.

Ugyanakkor vannak más források is, ahol óriási összegeket lehet találni. Az Egyesült Államokban például a legfelsőbb 1% — kb. 1,2 millió család — személyes vagyona 2019-ben 35 trillió dollár volt. Egy Anglia és Wales Okleveles Könyvvizsgálói Szervezete (ICAEW) által 2017-ben folytatott tanulmány szerint: „olyan időkben, amikor a lakosság zöme azon törte a fejét, hogy hogyan húzzák még szorosabbra öveiket, az Egyesült Királyság vállalkozásainak kétharmada készpénztöbbletekkel rendelkezett.”

Azóta a brit vállalkozások betétei és készpénztartalékai tovább növekedtek: a készpénzbetétek 8%-kal növekedtek 2018-ban, és az elmúlt 5 évben a növekedés összesen 51% volt. A Credit Suisse szerint a világ felső 1%-a a globális vagyon majdnem 50%-ával rendelkezik, míg a világ felnőtt lakosságának szegényebb fele a vagyon kevesebb, mint 1%-át tartja tulajdonában.

Válságos időkben természetesnek kellene lennie annak, hogy ezt a hatalmas vagyont, amit több millió munkás teremtett, a koronavírus legyőzésére költsék, majd azoknak az intézményeknek és tartalékok megteremtésére, ami biztosítaná, hogy ha valaha megint egy hasonló járvány veszélyeztetné a bolygót, a társadalom addigra fel legyen készülve és meg tudja akadályozni a hasonló mértékű károkat.

Ezért észszerű lenne egy 10-20%-os vészhelyzeti vagyonadót kivetni. És bármely vállalkozásnak, amely megtagadná ezt az adót, a vonatkozó vagyona államosítás által ellenőrzés alá kerülne. Hovatovább, azokat a bankokat, amelyeket már többször közpénzből mentettek meg a csődtől, azonnal kártérítés nélkül államosítani kell, majd egy integrált, teljesen állami kézben lévő nemzeti bank részévé kell válniuk. Ugyanez érvényes a biztosítókra is.

Ha a kormányok ilyen intézkedéseket hoznának, nem volna szükség a gazdaság eladósítására, és így a későbbi megszorításokra sem. És lenne elég erőforrás kórházak építésére, a gyógyszeripari kutatás és fejlesztés finanszírozására, szociális bérlakásprogramokra és valamilyen szintű jövedelembiztosítására a munkanélkülieknek.

Munkáskormányt!

Az Egyesült Királyságban teljesen világos, hogy a Tory kormány inkább felkészült százezrek halálára, mint hogy meghozza a szükséges intézkedéseket és beszerezze a létfontosságú eszközöket, amelyek megmenthetnék ezeket az embereket. Az Egyesült Államokban Trump hasonlóan viselkedett. Még Olaszországban is, ahol Európában először pusztított a vírus, a kormány rendelkezéseinek célja főként nem az életek mentése, hanem a profitabilitás megőrzése volt.

Sok millió dolgozó ember életét nem lehet ilyen vezetők kezeiben hagyni. Mindenki, mindenütt azt hangoztatja, hogy most nem az az idő van, amikor politikai különbségeket kellene felhozni, hanem mindannyiunknak össze kell fognunk. Nacionalizmussal és patriotizmussal van tele minden kiáltvány. Azt mondják, hogy mi mindannyian ugyanabban a csónakban evezünk. Ez nem is állhatna távolabb a valóságtól. Azokat kérik, hogy megfizessék ennek a válságnak az árát, akiknek a legkevésbé áll módjukban ezt megtenni, a dolgozókat, az ifjúságot és az időseket.

Arra van szükség, hogy a kormány minden országban a dolgozók érdekeit képviselje. Azt a programot, amit ebben a nyilatkozatban leírtunk, csak olyan pártok és vezetőik tudnák megvalósítani, akik a munkásosztály érdekeit képviselik. Ezek a munkáskormányok végre felhasználhatnák a világon felhalmozott hihetetlen mennyiségű vagyont a dolgozó emberek érdekében, és ugyanakkor megtalálnák a valóban globális választ a jelenlegi válságra.

Internacionalizmus és munkás együttműködés

A 21. században két alapvető akadálya van a termelőerők további fejlődésének a kapitalista rendszerben: a termelőerők magántulajdona és a nemzetállam. Ezt a jelenlegi válság tökéletesen illusztrálja.

A piacgazdaság katasztrofálisan megbukott, a profit uralma milliók életét veszélyezteti. Itt az idő elsöpörni ezt a rendszert. Helyébe egy társadalmi tulajdonban lévő tervgazdaságot kell rakni. A termelőfolyamat ellenőrzését a termelésben résztvevőknek demokratikus módon kell végeznie.

Egy ilyen gazdaságban az erőforrásokat gyorsan és hatékonyan át lehet csoportosítani a társadalmi igények kielégítésére a hasonló vészhelyzetekben. A termelést, ha szükséges, le lehet állítani, anélkül hogy a magántulajdonosok profitjával kellene törődni és az otthon maradó dolgozók bérét rendesen lehetne fizetni. Senkinek sem kellene félnie, hogy a lakástulajdonos kilakoltatja lakbérhátraléka miatt. Röviden ez a szocializmus nemzeteken átívelő bevezetését jelentené. Minden feltétel beérett arra, hogy ez realitás legyen.

Boris Johnson és más burzsoá politikusok egy háborúhoz hasonlították a jelenlegi helyzetet. De a második világháború alatt az Egyesült Királyságban hogyan viselkedett az akkori kormány? Azt mondták, hogy „döntsön a piacgazdaság”? Vagy hogy „az államnak ki kell maradnia ebből a döntésből”? Nem, nem ezt mondták. Az állam apparátusát használták, hogy központosítsák a termelést, államosították a fegyvergyárakat és bevezették a központi tervezést.

Persze ez nem azt jelentette, hogy az Egyesült Királyság szocialista ország volt ebben az időben. A hatalmat szorosan kézben tartották a kapitalisták és a bankok. De a helyzet miatt kénytelenek voltak bevezetni egy bizonyos mértékű központi tervezést és államosítást, egyszerűen azért, mert ezek jobb eredményeket hoznak. Ebben a helyzetben még azok is elismerték, hogy a szocialista tervgazdaság alkalmasabb, mint a kaotikus kapitalista piacgazdaság, akik egyébként a szocializmus legelkötelezettebb ellenségei voltak.

Nincs kétség, hogy Kína mára egy kapitalista ország. Ez egy különleges kapitalizmusváltozat, melyben még mindig megvannak a központi tervezés bizonyos elemei és az állami vállalatok, melyek a régi rendszerből maradtak meg. És pontosan ezek a múltból megmaradt elemek voltak azok, melyek nagy előnyt jelentettek Kínában a járvány legyőzéséhez, figyelemre méltó eredményekkel. Ezt a tényt olyanok is megemlítették, akik normális körülmények között nem szimpatizálnak a szocializmussal.

A válságkezelés módja rámutat az EU lényegére: hogy kizárólag a főbb európai vállalatok érdekeit képviseli. Amikor arról van szó, hogy szigorú megszorításokat kényszerítsenek rá Görögországra vagy Olaszországra, akkor azonnal megvan a határozottság és felkészülés. De ha milliók életét kellene megmenteni, akkor nemcsak teljesen haszontalan, de még tovább nehezíti a helyzetet.

A leghalványabb kétely sem maradhat azzal kapcsolatban, hogy a kapitalizmus megbukott és tehetetlennek bizonyult a jelenlegi válságban.

A mai globális veszély legyőzéséhez globális összefogás szükséges. És ez teljesen lehetetlen akkor, amikor minden döntés a profithajhászásnak van alárendelve, amikor egy maroknyi ember, a termelőerők tulajdonosai határozzák meg milliók sorsát. Arra van szükség, hogy ne a haszonért, hanem az emberiség szükségleteiért termeljünk.

Sokaknak már teljesen világos, hogy a kapitalista piacgazdaság rendszere képtelen a jelenlegi válságot leküzdeni. Az is egyértelmű, hogy a termelés nemzetközi összehangolása teljes képtelenség a jelenlegi rendszer keretei között. Persze amikor azt mondjuk, hogy szocializmus, nem azokról a totalitárius, bürokratikus karikatúrákról beszélünk, amelyek a Szovjetunióban és a maoista Kínában voltak. Az igazi szocializmus az demokratikus, vagy semmilyen. Valós szocializmus csak úgy érhető el, ha az a dolgozói demokráciára épül, amelyben a gazdaságot a munkásosztály tervezi és állandóan felügyelete alatt tartja.

A Nemzetközi Marxista Irányzat (IMT) ezért harcol minden országban, ahol jelen van. Felhívunk mindenkit, hogy csatlakozzon hozzánk abban, hogy a világ munkásainak és fiataljainak egy olyan programot kínáljunk, amely kiemeli az egész emberiséget abból a helyzetből, amelybe a kapitalizmus taszította! Az alternatíva egy olyan barbarizmusba süllyedő társadalom, mint amit az 1930-as évektől láthattunk.

London, 2020. március 20.

Fordította és szerkesztette: Julianna Grant, Kemény Bence, Szadai Levente

Az írás az In Defence of Marxism oldalán megjelent szöveg szerkesztett és rövidített változata.

[1] – 2006 és 2018 között Magyarországon 797-ről 689-re csökkent a 100.000 lakosra jutó kórházi ágyak száma – a fordítók.

[2] – A rossz minőségű közegészségügyi ellátásból a magánellátásba menekül, aki teheti, így egyre bővül a magánegészségügy és a magánbiztosítás ipar. Ebbe a bővülő piacra sorra lépnek be olyan NER oligarchák mint Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor. A közegészségügy fejlesztésének hiánya miatt az állami szereplők is rengeteg vizsgálatot végeztetnek magánkórházakban és laborokban, így ömlik a pénz az állam felől a piacra – a fordítók.

[3] – Trump kormányzata egy 1,5 trillió dolláros élénkítőcsomagot fogadott el a pénzügyi szektor szereplőinek. Ezek a legnagyobb magánbankoknak nyújtott nagyon kedvezményes hitelek – a fordítók.

[4] – A General Motors munkásai azért tiltakoztak, hogy repülőgépalkatrészek helyett lélegeztetőgépeket gyárthassanak – a fordítók.

[5] – A kapitalista hiány kialakulása, a rendszer egyértelmű képtelensége a társadalmi szükségletek kielégítésére a válságban kitűnő fricska az olyan közgazdászoknak (és mai szellemi követőiknek), mint Kornai János, aki egyedülálló módon abból csinált nemzetközi karriert, hogy nem értette és félremagyarázta a „szocialista rendszer” működését – a fordítók.

[6] – Jelenleg Magyarországon 2-3% a szociális bérlakások aránya. Budapesten, ahol rendszerváltáskor még 50% volt, ez az arány 5%-ra zsugorodott a lakhatást kiárusító antiszociális lakhatási politika eredményeképpen – a fordítók.

[7] – A magyar kormány rendkívüli intézkedései egyértelműen túlmutatnak a válságkezelés funkcióján. A fennálló politikai rend felszámolása és a kooperáció teljes kidobása felé mutatnak, és ez a folyamat már a migrációs rendkívüli állapot meghozatalával elkezdődött – a fordítók.