A béketerv, amely végre gyarmatosítaná Palesztinát

Adj halat az éhezőnek és egy napra jóllakik, adj neki hálót, tanítsd meg halászni és egy életre jól fog lakni – tartja a polgári konyhabölcselet. Amit most Donald Trump veje, Jared Kushner a Palesztin Területeken tenne az „emberek felemelése” indokával, az olyan, mintha a kiszáradt Aral-tónál kezdene el valami filantróp vállalkozó halászhálót és jótanácsokat osztogatni.

Hogy miért? Mindenre választ kínál a piacpárti téveszmék azon tárháza, és a globális kapitalizmussal járó erőszakos elnyomás teljes figyelmen kívül hagyása, amellyel Kushner a „palesztin probléma” kezelésébe belekezdett.

Amióta csak Donald Trumpot amerikai elnökké választották, Ivanka lánya és annak férje, Jared Kushner főleg az alapján határozták meg magukat fehér házi politikai szereplőként, hogy az egyébként kiterjedt közel-keleti kapcsolatokkal rendelkező Jared Kushner lesz majd az izraeli-palesztin konfliktust véglegesen rendező „béketerv” megbízott felelőse. Erről a tervről mindezidáig igen keveset tudtunk, azonban Kushner idén, május végén végül előállt vele. Eddig csupán a terv gazdasági részletei váltak teljeskörűen ismertté, ezek alapján azonban Kushner éppen a nyolcvanas évek neokonzervativizmusának azon külpolitikai téziseit melegítené fel a Palesztin Területek pacifikálása céljából, amelyek szerint a gazdasági befektetések és a multinacionális, valamint regionális szaúdi, és öbölállami pénzek beáramlása automatikusan erősítene fel egyfajta „nyugatos” palesztin demokratikus berendezkedést – amely alatt elsősorban a multinacionális tőke jogait garantáló ítélkezési rendszert és társadalmi liberalizmust értenek a terv kidolgozói.

„Többé nem fogunk nemzetépítésbe, csupán terroristákat fogunk gyilkolni!”

Ezekkel a szavakkal jelentette be Donald Trump 2018 augusztusában azt, hogy Afganisztánból fokozatosan újabb csapatokat vonnak ki, és hogy véglegesen lemondanak a 2001-ben még sokat emlegetett Bush-doktrínáról, amely szerint a dél-ázsiai állam demokratizálásával lehet a kést a nemzetközi terrorizmus torkán tartani.

Miután Donald J. Trump a 2015-2016-os kampányban csapatával egyszerűen szólva felélesztette az „Amerika az első!” – régi, húszas-harmincas évekből származó jelszavát, a NATO-ról és a közel-keleti amerikai háborúkról szóló megjegyzései azt sejtették, Obama után most szélsőjobbról is olyan elnök érkezik, aki nem folytatja George W. Bush és neokonzervatív tanácsadói (Bill Kristol, Norman Podhoretz) közel-keleti megszállásait és azok menedzselését.

Azonban már ekkor is az elnök mellett kampányolt legidősebb lánya, Ivanka Trump és annak férje, Jared Kushner is. Trump megválasztása után az „első leány” és „első vő” (ahogyan az amerikai társasági lapok őket nevezni kezdték) eléggé szokatlan és roppant átláthatatlan módon lettek a Fehér Ház legbelsőbb köreinek tagjai. A hetvenkét esztendős elnök szinte sehová sem megy Kushner és Ivanka nélkül, így nem is csoda, ha már 2017 közepétől jelentős befolyást voltak képesek szerezni a Fehér Ház káderpolitikájára.

Trump, Kushner és Netanjahu 2017. május 22-én Jeruzsálemben (kép: Trump in Israel flickr)

Jared Kushner komoly republikánus múlttal rendelkező, dúsgazdag, vallásosan zsidó New York-i famíliából származik, ahol Izrael állam támogatása a családi alapetika részét is képezte. Nem csoda hát, hogy amikor váratlanul irgalmatlan informális hatalomhoz jutott, akkor Kushner a nem kevésbé karakteres és befolyásos Ivanka társaságában azonnal egyetlen témát jelölt ki: a közel-keleti rendezést, és az izraeli-palesztin békét.

Már maga a cél is mutatja, mi pontosan Kushner és emberei, David Friedman jeruzsálemi USA-nagykövet, és Jason Greenblatt, az elnök közel-keleti tanácsadójának terve. Ők közösen készítették elő a kedden és szerdán megrendezésre kerülő bahreini, manamai konferenciát (az üzleti kultúra nyomán ezt Kushnerék szerényen csak „workshopnak” hívják), amely végre a rengeteg, teljes ipari és hadi fölényben lévő és szélsőjobboldali, expanzionista politikát folytató Izrael Államnak nyújtott amerikai kedvezmény után a palesztinoknak is adni kíván valamit.

A Kushner-terv részeként a manamai kétnapos tanácsakozásra a térségben rendkívül fontos Arab Liga szinte összes jelentős képviselőjét elhívták. Ott lesznek al-Sziszi Egyiptomának, Szaúd-Arábiának és az ugyancsak hagyományosan palesztin-ügyekben fontos Jordán Királyságnak a képviselői, de elfogadta az amerikaiak meghívását Katar és több öbölállam is. A „Béke és Fejlődés” fantázianevű tanácskozásra rajtuk kívül a Netanjahu-kormánnyal jó kapcsolatot ápoló izraeli befektetők, valamint – és itt jön is a lényeg – az Európai Központi Bank, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), valamint az IMF alacsonyabb rangú képviselői hivatalosak.

Egyetlen olyan szereplő van a történetben, amely határozottan visszautasította, hogy a manamai ötletbörze részese legyen, ez pedig maga a Palesztin Hatóság.

Ez nem is csoda: Kushner nemcsak hogy anyagilag támogatta a múltban az ENSZ által is illegálisnak ítélt palesztinai zsidó telepek létrehozását, de amikor a Hatóság emberei Jeruzsálem USA általi, izraeli fővárosnak való kinyilvánítása után nem álltak többé szóba vele, Washington jelentősen visszavágta az ENSZ-en keresztül a hatóságnak eddig minden amerikai kormányzat által folyósított nemzetközi segélyt is.

Mindebből már sejthető is, hogy Jared Kushner és a köré gyűlt emberek a nagyjából az 1988-as első Intifáda óta zajló nyílt palesztin-izraeli konfliktust, és a mintegy 50 éve, az 1967-es ún. Hatnapos háború alatti izraeli előretörés óta tartó folyamatos, a palesztinokat sújtó erőszakos megszállás kérdését elsősorban „gazdaságélénkítő programmal” kezelnék.

Bernard Avishai, a jeruzsálemi Héber Egyetem vállalkozástudományi (business school) professzora nemrégiben a New Yorker oldalain magyarázta el, hogy noha Jared Kushner béketervei a térségben talán nem csupán a gazdaságra épülnek, hiszen (egyébként rendkívül jó) Axiosnak adott interjújában a riporter azt is kihúzta belőle, támogatja a „palesztin önrendelkezést”, további kérdésre azonban Kushner élesen elválasztotta egymástól a „politikai elit és az állam”, valamint „az emberek” általa elképzelt akaratát.

Az első felől a Palesztin Hatóság szóvivője nem hagyott kétséget. Amikor ugyanis a bahreini tanácskozásra invitálta őket meg Kushner és Friedman nagykövet, Szaeb Erekat szóvivő május 22-én annyit válaszolt csupán:

„Azoknak, akiket érdekel és szolgálni szeretnék a palesztin nép érdekeit, tiszteletben kell tartaniuk kollektív álláspontunkat. Palesztina gazdasági lehetőségeit a maguk teljességében csak akkor tudja elérni, ha Izrael általi megszállása véget ér, ha mindenki betartja a nemzetközi jogszabályokat és ENSZ-határozatokat is.”

Mindezek ellenére Kushnert látszólag nem lehet eltántorítani terveitől.

Ezek lényege az, hogy a palesztin társadalmat eddig megszervező, a Palesztínai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) ellenállási sejtjeiből az 1995-ös Camp David-i egyezmény és az oslói döntések után kváziállammá váló Palesztin Hatóságot ki kell iktatni a gazdasági élet irányításából, és a legkülönbözőbb forrásokból (azért sejthetően mégis Kushner botrányhős jóbarátjától, Mohamed bin Szalmán szaúdi koronahercegtől és a más, nyugati szövetségesnek számító muszlim államoktól) származó, nagy összegű direktbefektetésekkel egy amerikabarát, rivális, liberális elitet kell létrehozni a palesztinok között, akik ezek fölött a pénzek fölött rendelkezve jutnának hatalomhoz.

Kushner és társai mindezekbe az ügyekbe ráadásul az izraeli csúcstechnikás startupokat finanszírozó rövidtávú befektetői, pénzügyi tőkét is bevonnák.

Akármilyenek is a Kushner-Ivanka béketerv politikai részletei, a manamai tanácskozás előtt kiszivárgott részletek egyértelműen azt mutatják, egyszerűen csak gazdasági eszközökkel szilárdítanák meg a már amúgy is állandósult, sőt, valamennyire intézményesült izraeli megszállást Ciszjordániában.

Az elképzelés középpontjában tehát ugyanazok a régi, neokonzervatív mítoszok állnak, amelyekről az akkor még Steve Bannon kampányfőnök által egyengetett Trump elnökjelölt 2016-ban azt sejtette, soha nem térhetnek vissza uralma alatt. Lényege nem más, mint hogy a békés, stabil társadalom alapja csak az állam lebontása, egy nyugatos típusú pénzügyi elit kialakítása, és egyáltalán, a finánckapitalizmus lehet.

Kushner nyilatkozataiból ugyancsak az ez iránti mély meggyőződés sugárzik, ez pedig mindenképpen rokon azzal a fajta „demokratizáló” sőt, „nemzetépítő” lelkesedéssel, amellyel George W. Bush, Condoleeza Rice külügyminiszter és Donald Rumsfeld védelmi miniszter a kétezres években megpróbálta stabilizálni Irakot. Annak a kísérletnek az eredményei ismertek.

Mindez pedig azért is furcsa, mert noha Trump minden tekintetben azt ígérte, lebontja Barack Obama örökségét, ez mégis olyasfajta megközelítésnek tűnik a palesztin kérdéshez – persze az Obama-kormányzat számos diplomáciai-politikai megoldási kísérlete mellett -, amellyel már a demokrata elnök körül gyülekező tanácsadók és közgazdászok is próbálkoztak, legalábbis retorikai szinten.

Éppen tíz éve hangzott el például Obama kairói beszéde, amely ennek a gondolatnak az emberi jogokra való hivatkozással jócskánt becsomagolt változata, akkor éppen Dél-Ázsia esetében:

„Azt is tudjuk, hogy a katonai erő egyedül nem fogja Afganisztánban és Pakisztánban a problémákat megoldani. Ezért tervezzük évente 1,5 milliárd dollár befektetését a következő öt évben, hogy pakisztáni partnereinkkel iskolákat és kórházakat, utakat és vállalkozásokat építsünk, és dollár-százmilliókat abba, hogy menekülteket segítsünk a térségben. És éppen ezért több mint 2,8 milliárd dollárt biztosítunk az afgánoknak gazdaságuk fejlesztésére, hogy megteremtsék azoknak a szolgáltatásoknak a feltételeit, amelyek népük számára elengedhetetlenek.”

Avishai cikke könnyen lehűti a háborús konfliktusok, elnyomási, és függő helyzetek esetében ilyenkor feltámadó amerikai lelkesedést. Átfogó képet alkot a palesztin kvázi-állam pénzügyi, és befektetési lehetőségeiről, amelyből egyértelműen kiderül, nem elsősorban a forráshiány az oka annak, hogy nem keletkezett még Ramallahban Szilícium-völgy.

Egy Avishai által megkérdezett helyi befektető szerint ugyanis a palesztin területeken szolgáltató bankok rendelkezésére jelenleg is elegendő hitelállomány (mintegy 13 milliárd dollár) áll, azonban a helyi bankok ezeknek a forrásoknak csupán kis töredékét tudják hitelfelvevőkhöz kihelyezni az amerikai gyakorlathoz képest. Ennek pedig egyszerűen az az oka, hogy ott, ahol az emberek folyamatos elnyomása, vegzálása és jogfosztottsága mindennapos, egyszerűen nincs elég hitelterv, hitelkérelem. Csak ezt sokan hajlamosak elfelejteni. Izraeli források szerint ráadásul, ha bárkinek mégis beindulna az üzlet, közép- és hosszútávú fejlesztési tervek ekkor sem jönnek szóba, egyszerűen az elviselhetetlen háborús viszonyok miatt.

Avishai cikkében ezzel kapcsolatban megállapítja,

„a palesztinok problémája nem a pénzhiány, hanem a szabadság hiánya. A szabadsághoz viszont választott, szuverén kormány is kell.”

Nem véletlenül hivatkozik a szabadságra Avishai. A szerző egy 2009-es esszében a pusztító, gázai „Öntött Ólom” nevű izraeli légitámadás-sorozat után foglalta össze téziseit a „megszállás gazdaságtanáról” a Harper’s Magazine-ban. Ebben a cikkben máris megállapítást nyer, hogy az amúgy Izrael területeiről 1948 óta jelentős részben elüldözött, és milliós számban jordániai, szíriai menekült-telepekre kerülő palesztinok mellett a maradók a hivatalosan nem izraeli fennhatóság alá tartozó Ciszjordániában (Palesztin Területek) és Gázában is gyakorlatilag félgyarmati státuszban dolgoznak, és főleg Izrael, valamint Egyiptom, Jordánia gazdasága részére jelentenek olcsó munkaerőt, amennyiben egyáltalán erre lehetőségük van.

Ilyenformán a katonai megszállást, folyamatos háborút, a palesztin iszlamista politikai erők által szervezett, egyre elkeseredettebb terrorakciókat, és magát a Hamasz rendszerét is kifejezetten a gazdasági haszonkulcs élteti és tartja fent.

Avishai liberális közgazdász létére utal tehát arra, hogy Kushnerék terve ellenére a fő probléma az izraeli-palesztin konfliktusban az a szinte felbonthatatlan függő viszony, amely Izraelt a folyamatos telepes terjeszkedéshez, a palesztinokat pedig az izraeli gazdasághoz köti.

Ebből néhány milliárd dollárnyi, arab országokból származó könyöradomány egyetlen palesztint sem fog kihúzni, hiszen világos az is, hogy a hatalmi struktúrák meghatározzák az ilyen típusú „gazdasági segély” elosztási módját is.

De talán éppen ez volt Jared Kushner és társai eredeti elképzelése is, hiszen mint látjuk, kevés új dolog van a nap alatt.

Címlapkép: Trump in Israel flickr
Olvass tovább!