A homofóbia és a korrupcióellenesség meglepő kölcsönhatása Romániában

Egyetlen hét alatt három meleg tematikájú filmvetítést szakítottak félbe ortodox szélsőségesek Bukarestben. Az első incidensre másfél hete, a sok bukaresti fiatal számára kulturális központot jelentő Román Paraszt Múzeumában (Muzeul Țăranului Român, MȚR) került sor, a 2017-es cannes-i nagydíj győztesének, a 120 dobbanás percenkéntnek a vetítésén került sor. Ugyanezen a helyszínen pár nap múlva egy friss román film esetében történt hasonló incidens. Múlt vasárnap pedig a Kortárs Művészeti Múzeumban rendezett vetítést próbálta megakadályozni egy magányos tüntető.

A tiltakozók mindhárom esetben megpróbálták félbeszakítani a vetítést (az első esetben sikerült is), a himnuszt és vallásos énekeket énekeltek, és „Állítsátok meg a homoszexuális propagandát!”, illetve „Románia nem Szodoma és Gomora” feliratú táblákat is vittek magukkal.

Románia meglepő helyszín arra, hogy ilyen típusú „kultúrharc” alakuljon ki a homoszexualitás, illetve a szexuális kisebbségek kapcsán. De legalábbis kétségtelenül cáfolja azt a népszerű elméletet, mely szerint az ilyen típusú protestakciók reakcióként születnek a szexuális kisebbségek elismerésének, jogainak a kiterjedése ellen.

Románia ugyanis nem tekinthető olyan országnak, ahol a melegjogok óriási teret nyertek volna az elmúlt időszakban. A homoszexualitás nagyon kései, 2001-es (!!) dekriminalizációja (csak összehasonlításképp: Magyarországon 1961-ben történt meg ugyanez) óta sem mondhatjuk, hogy látványosan javult volna a melegek és leszbikusok helyzete. Még ha az elmúlt egy-két évben valóban megjelentek a nyilvánosságban a témát érintő, főként kulturális megnyilvánulások, még az országban mainstreamnek számító nyugatos nemzeti liberalizmus nagyjai is rendre elutasítóan nyilatkoznak a kérdésről.

De a melegjogok érdemi térhódításának hiánya ellenére is, az elmúlt években egyre erősebbek és hangosabbak lettek a homofób hangok, és az ortodox egyház hathatós közreműködésével mozgalommá is szerveződtek.

Egy olyan alkotmánymódosítási polgári kezdeményezés formájában, amelynek a házasság férfi és nő kapcsolataként való meghatározását tűzte ki célul, és amely a 20 milliós országban 3 millió aláírást gyűjtött össze. Ami nem kis szám.

A mozgalom kialakulásának több szintje is van, melyek közül megkerülhetetlen az ortodox egyház megtépázott tekintélyének amerikai neoprotestáns civil szervezetek segítségével történő megerősítése. (Erről bővebben itt írtunk.)

De a dolognak van egy összefonódó társadalmi és pártpolitikai dimenziója is.

Nem egyedülálló fejlemény a világon, de mindenesetre hatványozottan igaz Romániára, hogy a politikai képviselet ideája és gyakorlata is komoly válságban van. A politikai pártokba és a parlamentbe vetett bizalom igen alacsony: egy decemberi felmérés szerint a román állampolgárok 10 százalékának van bármiféle bizalma a pártokban, a parlamentben pedig 15 százaléknak.

A 2000-es években beindult gazdasági fejlődés hatására megizmosodott középosztály már évek óta nem talál valódi pártpolitikai képviseletre, az őket képviselni akaró pártok vagy hiteltelenek, vagy gyengék, beágyazottság nélküliek. Tartós kapcsolat nem alakul ki képviseltek és képviselők között, inkább csak ideiglenes, karizmatikus típusú egymásra találások jönnek létre.

A másik oldalon, a rendszerváltás veszteseit képviselő szociáldemokraták ereje is folyamatosan gyengül a sorozatos korrupciós botrányok és kormányzási bénázások hatására. És bár a párt és a választói blokkja közötti kapcsolat évtizedekre megy vissza, a lojalitás erős, a kapcsolat meggyengülése mégis érzékelhető. És minden jel szerint a folyamat zajlik tovább.

Ám miközben erős politikai képviselettel nem, pozitív, összetartó politikai narratívával igenis rendelkezik az urbánus középosztály: ez a korrupcióellenesség ügye.

Az elmúlt években rengeteg több tízezres, olykor százezres tüntetéssorozat is szerveződött, amikor a szocdem hatalom megpróbálta meggyengíteni a korrupcióellenes apparátust és az igazságszolgáltatást – hogy saját bőrét mentse.

A korrupcióellenesség ügye óriási összetartó erőt ad ezeknek a társadalmi csoportoknak – hogy milyen okból és milyen következményekkel, arra most sajnos nincs idő kitérni –, és többek között egy pozitív politikai identitással látja el az embereket. Eszerint a narratíva szerint ők a politika megtisztulásának, nyugati színvonalra emelésének a harcosai, akik szembe szállnak az elmaradott, két kiló krumplival megvásárolható balkáni parasztokkal.

Ez mindaddig rendben is van, amíg a másik oldal is képviselve érzi magát. De mint említettem, a szocdemek igen sokat tesznek azért, hogy szétrombolják a választóik évtizedekig megingathatatlannak hitt hűségét és elköteleződését. És itt nem pusztán arra gondolok, hogy lopnak, csalnak, hazudnak, hanem olyan intézkedésekre is, mint a tb-járulékok egészének a munkavállalókra való áthárítása. Illetve arra is, hogy a korrupcióellenes szolgálatok megerősödésével egyre kisebb tér van lopni, csalni, hazudni, emiatt egyre kevesebb erőforrás tud lecsorogni a kilenshálózatokon keresztül a választók helyi szintjére.

Ebben a kontextusban a szexuális kisebbségek ellen fellépő mozgalomnak még növekvő szerepe lehet.

Szociológiai szempontból ugyanazokhoz a társadalmi csoportokhoz beszél, mint a szociáldemokraták, csak a korrupt balkániság szégyene helyett a hagyományos értékek és kereszténység pozitív identitását nyújtja a „hanyatló nyugat dekadenciájával” szemben. Vagyis épp a korrupcióellenes identitás fordítottját jelent(het)i.

Más szóval, képes lehet szimbolikus kötőanyagként szolgálni a szexuális kisebbségekhez nem kapcsolódó társadalmi sérelmek politikai megfogalmazása / kihangosítása / artikulációja számára: politikai kritika a rendszerváltás utáni rend visszásságaival szemben, kollektív hang ezen visszásságok elszenvedőinek képviseletére.

Nem szükségszerű, hogy tényleg ide fussanak ki az elmúlt években megizmosodó homofób mozgalmak, és szörnyű is lenne, ha ez így történne. Ami megakadályozhatná ezt a forgatókönyvet, az a hagyományos politikai képviselet gatyába rázódása, vagy az álproblémák helyett a kérdéses választói rétegek valódi problémái köré szerveződő új politikai szereplők megjelenése. Melyek már nem bűnbakok és démonok segítségével mozgósítanák a rendszerváltás utáni életszínvonal-növekedésből kimaradtakat, hanem ezekre a gazdasági-társadalmi problémákra adott hathatós válaszokkal.

Olvass tovább!