Meghalt a bungakirály, de a bungapolitika velünk marad
Berlusconi megértette: nem az számít, hogy jót vagy rosszat mondanak róla, hanem hogy folyton róla beszéljenek.
Berlusconi megértette: nem az számít, hogy jót vagy rosszat mondanak róla, hanem hogy folyton róla beszéljenek.
TGM nem valamiféle messiás-szerepben áll itt előttünk, hanem éppen az alternatívakeresés, a marxi kommunizmus elméletének újrafogalmazójaként.
Három napja nézünk egy megdöbbentő videót. Nem mintha először történne olyan Budapesten, hogy neonácik és antifasiszták egymásnak esnek, bár jellemzően az előbbiek a kezdeményezők.
Bartha Barna csak a durvaságával és sötétségével tűnhet ki. Azonban ezekben is komoly vetélytársai akadnak.
A szeptember 25-i választásokat követően Giorgia Meloni , Matteo Salvini és Silvio Berlusconi alakíthatnak kormányt.
Hogyan nevezhetnénk azt, amivé változott a liberalizmus?
Mit nevezünk, TGM alapján, posztfasizmusnak?
E két irányzat ugyanis a jelenlegi társadalmi és politikai helyzetben egyazon célt igyekszik megvalósítani: a régi rend, a hierarchia, a kizsákmányolás, a kiszolgáltatottság átmentését az elkerülhetetlen globális válságok utáni világba.
A politikai szakadás teljes, az EU-t csak a németországi tőke érdekei tartják össze, belső tartalma fogytán. Hogy ennek Orbán örül, egyszerre mutatja taktikai tehetségét, felelőtlenségét és történelmi érzéke teljes hiányát.
Az antifasiszta cselekvés a mai helyzetben magától értetődő erkölcsi kötelesség, de nem állhatunk meg a bozótban SS-egyenruhát öltő félőrültek elleni fellépésnel, amikor az övékével rokon eredetű eszmék hirdetői a kezükben tartják az államhatalmat.